A VPN-ekkel általában azt kapja az ember, amiért fizet. Ezért, amikor megláttam, milyen szuper olcsók a Surfshark előfizetések (mindössze €2,69/hónap áron megvásárolhatók), kissé szkeptikus voltam az ömlengő véleményekkel kapcsolatban. Ahhoz, hogy kiderítsem, vajon ez a szoftver tényleg azt tudja, amit állítanak róla, a Surfshark minden egyes jellemzőjét megvizsgáltam, beleértve a sebességet, a biztonsági funkciókat, a képességet a blokkok kikerülésére, a hálózat megbízhatóságát, valamint a különféle készülékekkel való kompatibilitást.
Szerettem volna kideríteni, hogy tényleg tudja-e teljesíteni a vállalásait, így minden szempontból leteszteltem a Surfsharkot, beleértve a sebességeket, biztonsági funkciókat, tartalomfeloldási képességét, hálózatának megbízhatóságát, és a készülékekkel való kompatibilitását. Vetettem egy pillantást közelebbről a Surfshark adatvédelmi szabályzatára is, hogy meggyőződhessek a valóságtartalmát illetően, és ügyfélszolgálatának csapatát is leteszteltem.
Az eredmények lenyűgöztek — a Surfshark használata hihetetlenül biztonságos, bárhol is tartózkodsz. Sok erős biztonsági funkcióval rendelkezik, amelyeket az átlagos VPN-ek nem biztosítanak, és ráadásul kifejezetten felhasználóbarát is.
A szoftver kipróbálható bármi kockázat nélkül, hiszen minden előfizetés mellé jár a 30 napos pénzvisszatérítési garancia. Mindent összevéve, javasolnám a Surfsharkot, hiszen kiváló érték-arányt kínál. Igen, ennyire olcsón kapjuk meg az első osztályú biztonsági funkcionalitást, a remek streaming képességeket és az összességében jó teljesítményt.
Próbálja ki a Surfsharkot kockázatmentesen 30 napig
Időhiánnyal küzdesz? Íme a legfontosabb eredmények dióhéjban
Előnyök
- Kiváló streaming honlapok feloldásához. Több mint 20 Netflix könyvtáron tudtam feloldani a korlátozást (beleértve az USA-belit is), továbbá az Amazon Prime Videón, a BBC iPlayeren, és 17 másik platformon. Nézd meg a teljes streaming teszt eredményeit itt.
- Elég gyors a HD minőségű streameléshez. Megbízható és gyors sebességet élvezhettem minden általam kipróbált szerveren, és csak pici lassulásokat tapasztaltam a nagyobb távolságok esetében. Íme a sebességtesztek részletes eredményei.
- Remek lefedettség világszerte. Bár a Surfshark nem kínál hatalmas számban szervereket, a globális lefedettség igen meggyőző. Itt megnézhető, melyik országokban elérhetők a szerverek.
- Hadászati szintű titkosítás és erős biztonsági funkciók. A Surfshark rendelkezik minden fejlett biztonsági funkcióval, amit elvárok egy csúcskategóriájú VPN-től, és még néhány olyannal is, amihez foghatót soha nem láttam más VPN-eknél. Itt megtalálod a részletes ismertetőt a biztonsági funkciókról és működésükről.
- 30 napos pénzvisszatérítési garanciát kínál. Leteszteltem a visszatérítési szabályzatukat, és 4 napon belül visszakaptam a pénzemet, miután felvettem a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal. Ez jó mód arra, hogy ingyen leteszteld a Surfsharkot, és kiderítsd, hogy tetszik-e.
Hátrányok
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Surfshark funkciók — Frissítve 2023
9.4
💸
Ár
|
2.69 EUR/hónap
|
📆
Pénzvisszafizetési garancia
|
30 Nap |
📝
Eltárolja a VPN a naplófájlokat?
|
Nem |
🖥
Szerverek száma
|
3200+ |
🛡
Vészleállító
|
Igen |
🗺
Ország szerinti illetőség
|
Netherlands |
📥
Támogatja a torrentezést
|
Igen |
Streaming — 20+ streaming platformot old fel, beleértve az USA/Egyesült Királyság-beli Netflixet és Disney+-ot
A Surfshark nagyon jól teljesített, mikor a geokódolás megkerülési képességét teszteltem. Szinte egyáltalán nem ütköztem nehézségbe, mikor az USÁ-ban/Egyesült Királyságban elérhető Netflix, Disney+, BBC iPlayer, Hulu, HBO Max vagy mások korlátozásait próbáltam feloldani. A Surfsharknak még az Amazon Prime Videót is sikerült feloldania, amelynek az általam tesztelt 2 régióban hihetetlenül erős a geokódolása. Bár néhány platform megkívánta, hogy néhányszor szervert váltsak, hogy találjak egyet, ami működik, nem kellett azonban túl sokáig próbálkoznom, mire találtam egyet.
Több mint 50 szerver lokáció tesztelése után az alábbi streaming oldlakat sikerült feloldanom:
Netflix |
Disney+ |
Hulu |
Amazon Prime Video |
HBO Max & Go |
BBC iPlayer |
DAZN |
Hotstar |
Peacock TV |
Crunchyroll |
Fubo TV |
YouTube TV |
YLE Areena |
Yle |
AbemaTV |
ESPN & ESPN+ |
ITV Hub |
All 4 |
Stan |
Crave |
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Feloldott Netflix USA/Egyesült Királyság (és más helyi könyvtárak), és helyi csatornák
Mind a 24 USA (és mind a 3 Egyesült Királyság-beli) szerver lokáció működött Netflix-szel. Mivel a Netflix folyamatosan dolgozik a VPN kapcsolatok blokkolásán, gyakori, hogy néhány szerver végül megszűnik működni. Nagyon hasznos, hogy ilyen sok szerverrel lehet kalkulálni (ami tényleg működik is!) — még ha le is kapcsol egy szerver, könnyedén találhatsz egy másikat, ami működik.
Probléma nélkül hozzáfértem a Netflix USÁ-hoz — mind a 24 USA szerver működött
Még az USA-beli Netflixet is nézni tudtam, annak ellenére, hogy az EU szervereire voltam csatlakozva, amit kicsit furcsának is találtam. Felvettem a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, hogy megérdeklődjem, hogy lehetséges ez — azt a választ kaptam, hogy ez titok. Viszont teljesen biztonságos, és még gyorsabb sebességeket tud biztosítani a Netflix USA nézéséhez, mivel a tartózkodási helyedhez közelebb eső szervereket tudsz használni.
Az ügyfélszolgálat tisztázta, hogy az átirányított kapcsolat használata biztonságos, és segít növelni a sebességeket a távolsági felhasználók számára
Vagyis ha egy EU szervernek (amely közelebb van a tartózkodási helyedhez) nincs is hozzáférése egy konkrét Netflix könyvtárhoz, a Surfshark automatikusan átirányít a Netflix USÁ-ra (amely egyébként is a legtöbb műsort kínálja), hogy elkezdhess streamelni. Véleményem szerint ez sokkal praktikusabb, mint ha kapnál egy Netflix hibaüzenetet, és egy másik, működő szerver keresésével kellene eltöltened az időt.
Hogy megbizonyosodjam róla, leteszteltem a cseh és dán szervereket, amelyeknek a Netflix USA volt az alapértelmezése. Nem tapasztaltam szivárgásokat (tehát biztonságos), és a sebességeim is gyorsabbak voltak, mint mikor USA-beli szerverekre csatlakoztam (mivel közelebb vannak a belgiumi tartózkodási helyemhez). Végül nyerőnek bizonyult a szituáció.
Megpróbálhatsz csatlakozni egy EU-beli szerverhez, amely közelebb esik a tartózkodási helyedhez. Biztos vagyok benne, hogy te is kiváló sebességeket fogsz tapasztalni a Netflix USA feloldásakor.
A USA és az Egyesült Királyság Netflixén kívül a Surfshark megbízhatóan feloldott más népszerű könyvtárakat is, többek között Ausztráliában, Kanadában, Japánban és Franciaországban:
|
Feloldotta a Surfshark? |
Gyors sebességek HD streaminghez? |
Lag? |
USA |
✔ |
Igen |
Nem |
Egyesült Királyság |
✔ |
Igen |
Nem |
Ausztrália |
✔ |
Átlagos |
Minimális |
Kanada |
✔ |
Igen |
Nem |
Japán |
✔ |
Átlagos |
Minimális |
Franciaország |
✔ |
Igen |
Nem |
India |
✔ |
Átlagos |
Minimális |
Mexikó |
✔ |
Átlagos |
Minimális |
Németország |
✔ |
Igen |
Nem |
Portugália |
✔ |
Igen |
Nem |
12 másik helyi Netflix könytárhoz is sikerült hozzáférnem (a zárójelben szereplő szerverekhez csatlakoztam): Belgium, Brazília, Olaszország (Róma), Hollandia, Norvégia, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Spanyolország (Madrid), Svédország, Svájc, Tajvan és Törökország.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Feloldotta a Disney+-ot
Gond nélkül feloldottam a Disney+-ot a Surfsharkkal. 10 különböző USA-beli szerverrel tudtam hozzáférni, többek között a Lathammal, a Buffaloval, a New Yorkkal, és a Seattle-lel. Néha kis időbe telt, mire betöltött a videó, a böngészőm frissítése után azonban tökéletesen működött.
Megjegyzés: Ha jobb képminőséget szeretnél, akkor mindig tanácsos egy hozzád közelebb eső szerverhez csatlakozni.
A képminőség kicsit jobb volt a Latham szerveren, mint a Seattle-ön, mivel közelebb esett a tartózkodási helyemhez
Érdemes megemlíteni, hogy függetlenül attól, hogy melyik szerver lokációt választottam, a Disney+ általában az USA-beli könyvtárhoz irányított. Ahogy az a Netflixes tesztjeim során is történt, a Surfshark a Disney+ esetében is az USA könyvtárhoz irányított, ha egy másik régióban nem tudta feloldani, így te is akkor nézheted, amikor csak akarod. A Disney+ kínálatában nincsenek túl nagy régiós eltérések, és az USA könyvtár az egyik legnagyobb, így teljesen elégedett voltam.
Feloldja a Hulut, az Amazon Prime Videót, a Kodit, és még sok mást is
Könnyedén feloldotta a Hulut. Ki kellett próbálnom néhány különböző szervert, mielőtt megtaláltam azt az egyet, amelyik működött, azonban ez mindössze néhány percbe telt. Az USA Latham és Manassas szerverek meg-megakadtak a töltőképernyőn, a Buffalo szerver viszont (a harmadik választásom) gond nélkül működött.
Miután találtam egy működő szervert, olyan eredeti Hulu tartalmakat is le tudtam játszani HD-ben, mint a Nagy Katalin – A kezdetek, ráadásul pufferelés nélkül
Rengeteg VPN-t teszteltem, és még a legjobb VPN-ek is nehezen tudták megkerülni az Amazon Prime Video oldalain a blokkokat. Ezért nem lepett meg túlzottan, hogy a Surfshark nem képes az amerikai Amazon Prime tartalmakhoz hozzáférést nyújtani. Az általam tesztelt 50 szerverből csak négy volt képes az APV blokkjait feloldani: a kanadai szerverek (Torontóban és Vancouverben), valamint a francia szerverek (Párizsban és Marseille-ban).
Csak 2 Amazon Prime Video könyvtárat tudtam feloldani — a kanadait és a franciát
Igaz, hogy 2 Prime Video könyvtár nem sok, viszont így is lenyűgözött, hogy a Surfshark képes volt áthatolni a Prime sziklaszilárd geokorlátozásán.
Még a Kodi iPlayer kiegészítőjén is tudtam geokódolt tartalmakat nézni igény szerint az Egyesült Királyság szervereivel, amiket teszteltem (a Londont és a Manchestert). A Surfshark más P2P-alapú médialejátszókkal is működött, például a Popcorn Time-mal és a VLC-vel is.
Szinte gond nélkül fel tudtam oldani az ESPN+-t, az HBO Maxot, a BBC iPlayert, az ITV Hubot, és az All 4-t is a Surfsharkkal, azonban néhány streaming szolgáltatáshoz nehéz volt hozzáférni, beleértve a Hotstart, a YouTube TV-t, és a DAZN-t.
Mind a 3 indiai szerveren kipróbáltam a Hotstart, és szinte nézhetetlen volt — a sebességeim túl lassúak voltak ahhoz, hogy HD-ben nézhessem, és a videó 15 másodpercenként leállt pufferelni. A YouTube TV az USA szerver lokációk szinte felénél észlelte, hogy VPN-t használok, azonban a Charlotte, a Latham, és a Kansas City opciókkal sikerült feloldanom. Legvégül a DAZN-t is sikerült feloldanom, de csak a kanadai szerverekkel.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Sebességek — Gyors és megbízható sebességek mindenféle online tevékenységhez
A Surfshark gyors és megbízható sebességekkel dolgozik. A sebességtesztek során 3 különböző dolgot vizsgáltam:
- A letöltési sebesség azt mutatja, milyen gyorsan tudsz beérkező adatokat fogadni a szervertől, amire csatlakozol: weboldalak betöltése, streaming, stb. Megabit per szekundumban (Mbps) mérjük.
- A feltöltési sebesség azt mutatja, milyen gyorsan továbbítasz adatokat a szerverre: megosztás közösségi médián, videóhívás, emailek küldése, stb. Megabit per szekundumban (Mbps) mérjük.
- A ping az adat utazási idejét mutatja. Milliszekundumban (ms) mérjük. Minél alacsonyabb a pinged, annál reszponzívabb lesz a kapcsolatod, ami például online játékok esetében fontos.
Több mint 25 szerver lokációt teszteltem, és nem tapasztaltam jelentős lassulást, még a belgiumi tartózkodási helyemtől 15,000 km-rel távolabb eső szerverek esetében sem.
Több mint 25 szerver lokáción teszteltem a sebességeket, és egyiknél sem tapasztaltam 30 Mbps alatti teljesítményt
Viszonyítási alap gyanánt először teszteltem az alapsebességemet VPN kapcsolat nélkül.
VPN kapcsolat nélkül (Brüsszel, Belgium):
Ping (ms): |
13 |
Letöltés (Mbps): |
45.20 |
Feltöltés (Mbps): |
3.81 |
Csatlakoztam a Surfsharkhoz, amely automatikusan kiválasztotta az IKEv2 biztonsági protkollt, mivel ez volt a leggyorsabb opció a hálózati beállításaim alapján. Ezután megkezdtem az alábbi sebességteszteket a Windows 10 laptopomon.
Helyi szerverek
A “Fastest Server" (Leggyorsabb szerver) opciót kiválasztva csatlakoztam egy szerverhez Brüsszelben, Belgiumban, és szinte egyáltalán semmilyen lassulást nem észleltem.
Belgium (Brüsszel):
Ping (ms): |
26 |
Letöltés (Mbps): |
43.07 (4.7% visszaesés) |
Feltöltés (Mbps): |
3.58 (6% visszaesés) |
Ezután kipróbáltam a “Nearest Country" (Legközelebbi ország) opciót, ez egy luxemburgi szerverre csatlakoztatott. Ebben az esetben is csak alig esett vissza a sebességem. Egy VPN esetében normális, ha 10-20%-kal csökken általa a sebességed, így egy 4.7%-os visszaesés szinte észrevehetetlen. Valójában még kicsit gyorsabb sebességet is tapasztaltam, mint a “leggyorsabb szerver" opciónál.
Luxemburg:
Ping (ms): |
27 |
Letöltés (Mbps): |
44.68 (1.2% visszaesés) |
Feltöltés (Mbps): |
3.55 (6.8% visszaesés) |
Manuálisan kiválasztottam néhány másik országot is, nem túl távol a tartózkodási helyemtől (Hollandiát, az Egyesült Királyságot, Olaszországot és Spanyolországot), és mindegyiknél hasonló eredmények születtek — olyan minimális visszaesést eredményezett sebesség terén, hogy szinte nem is érdemes említést tennem róla.
A Surfshark sebességei szinte megegyeztek az alap internetsebességemmel a tartózkodási helyemhez közel eső szerverek esetében
Nem fog észrevehető hatást gyakorolni a sebességeidre, ha helyi szerverekhez csatlakozol a Surfsharkkal, ezzel lehetővé téve, hogy változatlanul folytathasd a tevékenységedet online.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Távoli szerverek
A Surfshark nemzetközi szerverei szintén nagyon jól teljesítettek. Minimális lassulást tapasztaltam ugyan, mivel az adataimnak nagyobb távot kellett megtenniük a szerverig, ez a lassulás azonban elhanyagolható volt.
Néhány USA-beli szerver tesztelésével kezdtem, a keleti és a nyugati parton egyaránt, és felfedeztem, hogy a távolság a belgiumi tartózkodási helyemtől szinte egyáltalán nem befolyásolta a sebességeimet.
Egyesült Államok (New York):
Ping (ms): |
97 |
Letöltés (Mbps): |
41.41 (8.4% visszaesés) |
Feltöltés (Mbps): |
3.47 (8.9% visszaesés) |
Egyesült Államok (Los Angeles):
Ping (ms): |
157 |
Letöltés (Mbps): |
40.93 (9.4% visszaesés) |
Feltöltés (Mbps): |
3.64 (4.5% visszaesés) |
Majd ismét ugrottam egy nagyot, és leteszteltem a sydney-i, melbourne-i, és brisbane-i Ausztrál szervereket. Hasonló lenyűgöző eredményeket tapasztaltam mind a 3-nál, átlagban mindössze 28%-os visszaeséssel a letöltési sebességnél. Olyan szerverek esetében, amelyek 16,000 km-re vannak tőlem, ez egy kitűnő eredmény.
Ausztrália (Melbourne):
Ping (ms): |
246 |
Letöltés (Mbps): |
32.52 (28.1% visszaesés) |
Feltöltés (Mbps): |
3.19 (16.3% visszaesés) |
Ez volt a legalacsonyabb sebesség, amit a Surfshark szervereinek használata során tapasztaltam, és a 32 Mbps így is elég gyors még az olyan nagy sávszélességet igénylő tevékenységekhez is, mint a gyors tempójú online játék. Egy 28%-os visszaesés csak akkor jelenthet problémát, ha az interneted alapsebessége lassabb, mint 5 Mbps. Eltökéltem magamban, hogy találni fogok egy borzasztó lassú Surfshark szervert, és leteszteltem 6 másikat az ázsiai csendes-óceáni régióban, többek között Japánt (Tokió) és a Fülöp-szigeteket. Ismételten boldog voltam az eredményeimmel.
Fülöp-szigetek:
Ping (ms): |
220 |
Letöltés (Mbps): |
38.02 (15.9% visszaesés) |
Feltöltés (Mbps): |
3.40 (10.8% visszaesés) |
Bár néhány a Surfshark távoli szerverei közül visszavetette a sebességemet, a lassulás nem volt olyan mértékű, hogy befolyásolja az online tevékenységemet
Biztosan állíthatom, hogy nem kell majd jelentős lassulással számolnod, függetlenül a tartózkodási helyedtől. A munkatársaim különböző országokból teszteltek különböző szervereket (közel és távol), és összességében meg voltak elégedve az eredményekkel.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
A Surfshark sebességei játékhoz is elég gyorsak? Igen.
A Surfshark játékhoz is elég gyors, néhány szervernél azonban hosszú betöltési időket tapasztaltam, és hibaüzenetekkel is szembesültem. Mikor a “Leggyorsabb szerver" funkciót használtam, nagyszerű sebességekkel tudtam játszani, mintha az alap internetkapcsolatomat használtam volna. Azonban ha a tényleges tartózkodási helyemtől nagyon távol eső szervereket használtam (például ausztrál szervert), akkor észrevehető laggolást és betöltési problémákat tapasztaltam.
Teszteltem a Surfsharkot, hogy kiderítsem, milyen letöltési sebességet, feltöltési sebességet, és pinget tud nyújtani különböző szervereknél.
- Letöltési sebesség — vagyis milyen gyorsan tudsz adatokat fogadni. A gyorsabb letöltési sebesség azt jelenti, hogy pontosabb lesz az időzítésed, ha egy másik játékos megtámad.
- Feltöltési sebesség — vagyis milyen gyorsan továbbítasz adatokat. A gyorsabb feltöltési sebesség azt eredményeti, hogy pontosabb lesz az időzítésed, mikor megtámadsz egy másik játékost
- Ping — vagyis mennyi idő telik el, míg az adat elérni a célját (pl. késleltetés). Ez meghatározza, mennyire reszponzív a kapcsolatod, tehát minél magasabb a pinged, annál jobban laggolsz majd.
Az a legideálisabb, ha legalább 15 Mbps-os letöltési sebességgel tudsz dolgozni, és legalább 1 Mbps-os feltöltési sebességgel, valamint a lehető legkisebb pinggel a zökkenőmentes online játékélményért.
A Surfsharkkal nem tapasztaltam 32 Mbps-nál alacsonyabb sebességeket, tehát a sebessége elég még egy gyors tempójú online lövöldözős játékhoz is.
A tesztjeimet a Leggyorsabb szerver funkcióval kezdtem (ami a belgiumi szerverre csatlakoztatott), és betöltöttem a RuneScape-et Steamen, amely egy régi kedvencem. Kiválasztottam egy holland szervert. Mikor a játék először betöltődött, eléggé szaggatott és laggelt, nagyjából 2 perc elteltével azonban zökkenőmentesen futott, így megszakítások vagy lassulás nélkül tudtam játszani.
Mivel örültem ennek az eredménynek, úgy döntöttem, hogy letesztelem a melbourne-i szervert is, amely a leglassabb — viszont még így is jó — sebességet nyújtotta (32.52 Mbps). Azt akartam kideríteni, hogy a sebességei ilyen messziről is kitartanak-e. Ezen a szerveren - bár be tudtam jelentkezni a Steam fiókomba (hosszú betöltési időt követően) - már nem tudtam betölteni a játékot. 3-szor is megpróbáltam, és minden alkalommal hibaüzenetet dobott ki.
A RuneScape nem várt választ kapott (26). Kérjük próbálja újra később, vagy menjen fel a RuneScape weboldalára szerver karbantartásért.
Ez a hiba lehetett a játék vagy a Steam hibája is, azonban furcsának találtam, hogy más szervereken minden jól működött. Felvettem a kapcsolatot a Surfshark ügyfélszolgálatával, és azt a választ kaptam tőlük, hogy ilyen előfordulhat néha új VPN szerverekkel, amelyeket még nem konfiguráltak játékhoz.
Azt javasolták, hogy próbáljak ki egy másik szervert — a Sydney ugyanezt a hibaüzenetet mutatta. Végül aztán sikerült betöltenem a játékot a Brisbane szerverrel, és sikerült vele játszanom csak időnkénti, nagyon minimális laggal.
Bár volt néhány problémám a csatlakozással az ausztrál szervereken, más távoli szerverek esetében tökéletesen zökkenőmentes játékélményt tapasztaltam, így az USÁ-ban (New York, Los Angeles) és Kanadában (Toronto) is.
Toronto 5,800 km-re van tőlem, így lenyűgözött a Surfshark teljesítménye egy kanadai játékszerveren
A legtöbb VPN szoftverrel nehéz a távoli szervereken futtatni az online játékokat, ezért ezek az eredmények nem leptek meg. Sok VPN esetében csak a legközelebbi szervereken működnek az online játékok. Ezért igazán lenyűgöző a tény, hogy a Surfsharkkal a több, mint 6000 km-re lévő szervereken is képes voltam lag nélkül futtatni a játékokat.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Szerverhálózat — Tekintélyes méretű hálózat megbízható kapcsolattal
A Surfshark 3 200 szerverrel rendelkezik 100 helyszínen. Más csúcskategóriás VPN szolgáltatókkal összehasonlítva, mint például a CyberGhost (mely 10 529 szerverrel rendelkezik 100 országban) vagy a Private Internet Access (mely 29 650 szervert kínál 91 országban), nem mondhatnám, hogy ez a létező legnagyobb méretű hálózat. Mindazonáltal, meggyőző a Surfshark által biztosított globális lefedettség — a legtöbb más általam tesztelt VPN szolgáltatáshoz képest több országban elérhetők a szerverek.
Vagyis akárhonnan hozzáférhetsz helyi és nemzetközi weboldalakhoz is. Mindegyik általam letesztelt szerver megbízható, erős, és gyors kapcsolatot biztosított.
A Surfshark szervereinek többsége az USÁ-ban található, több mint 24 helyszínen. Ez kiváló opcióvá teszi az USA-székhelyű streaming tartalmak feloldásához, és a regionális cenzúra megkerüléséhez sporteseményeknél. A Surfsharknak Európában is nagy szerverjelenléte van (különösképpen az Egyesült Királyságban, Franciaországban, Némeországban, és Spanyolországban), illetve Kanadában, Indiában és Ausztráliában is.
Virtuális lokációk
Virtuális lokációik vannak Chilében, Argentínában, és Costa Ricán is, ahol nehézkessé vált a VPN szolgáltatások működtetése a politikai helyzet ingatagsága miatt. Mikor ezen lokációk valamelyikéhez csatlakozol, valójában egy fizikai szerverhez csatlakozol, amely azon a régión kívül helyezkedik el. Ez több csatlakozási opciót biztosít, és segít, hogy gyorsabb sebességekre tehess szert, ha ezeknek az országoknak valamelyikében tartózkodsz.
Hozzá kell tennünk azonban, hogy ez által megnövekedhet a pinged is, és több időt vehet igénybe, mire teljesen létrejön a kapcsolat — az adatnak először el kell jutnia a fizikai szerverhez, amely távolabb esik, mint a virtuális lokáció. Mindegyik virtuális szervert egy “v" jelöl az alkalmazásban.
A virtuális lokációk segítenek, hogy több globális tartalomhoz férhess hozzá, néha viszont nem tudnak stabil kapcsolatot biztosítani
Mikor leteszteltem őket, az első próbálkozás alkalmával nem tudtam felcsatlakozni az argentin virtuális szerverre, másodszorra viszont nagyjából 15 másodperc alatt sikerült. Mindössze 5 másodperc alatt sikerült felcsatlakoznom a chileire és a costa ricaira.
Statikus IP szerverek
Ezeken a szervereken ugyanazt az IP címet kapod meg minden egyes csatlakozásnál, a helyett, hogy véletlenszerűen kiosztana számodra egyet. Ez hasznos, ha nem akarsz kitölteni egymillió CAPTCHA tesztet, vagy állandóan a személyazonosságod hitelesítésével bajlódni, mikor olyan biztonságos oldalakra jelentkezel be, mint a PayPal vagy bankos alkalmazások. Úgy teszteltem ezt a funkciót, hogy 3-szor bejelentkeztem a bankos alkalmazásomba, miután újra rácsatlakoztam ugyanarra a statikus szerverre, és csak az első alkalommal kérték, hogy erősítsem meg a személyazonosságomat. Már nagyon idegesített a temérdek CAPTCHA ellenőrzés, amit ki kellett töltenem, mikor a VPN-emet használtam, így nagyon tetszett, hogy ezzel a funkcióval ennek véget vethettem.
A Surfshark 5 helyszínen kínál statikus szervereket: Japán, Szingapúr, Németország, az USA, és az Egyesült Királyság.
A teljes hálózat P2P-barát, tehát a Surfsharkkal egyszerűen torrentezhetsz. Továbbá választhatsz még 14 MultiHop szerver közül is. Ezek hozzáadnak egy plusz biztonsági réteget az által, hogy 1 helyett 2 lokáción irányítják át a forgalmadat (erről bővebben beszámolok alább, a biztonság szekcióban).
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Biztonság — Elsőosztályú biztonság személyre szabható, fejlett funkciókkal
A Surfshark a legmagasabb biztonsági szintet kínálja. A legmagasabb szintű titkosítást, csak RAM-mal működő szervereket, szigorú naplózásmentes szabályzatot, és még többet is nyújt a szabvány fejlett biztonsági opcióknál.
Hadászati szintű titkosítás
Ágazati szabványú AES 256-bites titkosítást alkalmaz, amely virtuálisan áthatolhatatlan. Ez ugyanaz a titkosítási szint, amit a kormányok és hadseregek használnak a privát adataik megvédéséhez, így az internetszolgáltatód és harmadik felek nem láthatják majd az online tevékenységeidet.
Csak RAM-mal működő szerverek
A Surfshark szerverhálózata 100%-ban lemezmentes, amely automatikusan letörli az összes adatodat, mikor kikapcsolod a VPN-t. Ez arra hivatott, hogy megelőzze az adatszivárogtatást rosszindulatú harmadik felek esetében. Sok más csúcskategóriás VPN merevlemezeket használ, amelyeket manuálisan kell megtisztítani, így van egy minimális esélye, hogy az adatok kiszivárognak, mielőtt a törlés megtörténik.
Ez egy további biztonsági réteget is hozzáad az adatbiztonságodhoz, mivel egyáltalán nincs olyan adat, amelynek megosztására lehetőség nyílna (például bírósági végzés esetén). Nagyon tetszik, hogy a Surfshark ilyen extra biztonsági szintet is biztosít.
Biztonsági protokollok
4 VPN protokoll közül választhatsz az online tevékenységed védelme és biztonságossá tétele érdekében. Míg az IKEv2 és az OpenVPN eléggé szabványosak, örömmel láttam, hogy a Surfshark kompatibilis a WireGuarddal, minden jelentősebb operációs rendszeren, és Shadowsocks-ot is kínál azok számára, akik olyan országokban élnek (vagy utaznak), ahol virágzik az internetes cenzúra.
- IKEv2: Ez a protokoll teljesített legjobban a tesztjeim során. Akkor szokott a legjobban működni, mikor egy közeli szerverre csatlakozol, azonban távoli szerverek esetében is jó sebességeket értem el vele. Ezt a protokollt érdemes használnod, ha mobilkészülékről operálsz, mivel képes automatikusan csatlakozni (így még akkor is védettséget élvezel, mikor épp átváltasz mobiladatról WiFire). Az IKEv2 elérhető a Surfshark Windows, iOS, Android, macOS, és FireTV alkalmazásaiban.
- OpenVPN: Az OpenVPN-t biztonsági szakértők folyamatosan fejlesztik szerte a világon, ami a legbiztonságosabb elérhető protokollok egyikévé teszi. Két verzió létezik: az UDP gyorsabb, és ideális videóhívásokhoz, streaminghez, és játékhoz, míg a TCP lassabb, viszont stabilabb kapcsolatot biztosít. Az OpenVPN jól működött lokális és távoli szerverek esetében is, és elérhető Windows-on, iOS-en, Androidon, macOS-en, Linuxon, és FireTV-n.
- WireGuard: Ez a protokoll arról ismert, hogy a sebesség feláldozása nélkül javítja a biztonságot. Bár lassabb sebességeket értem el a Wireguarddal, mint az IKEv2-vel, így is sokkal gyorsabb volt, mint az OpenVPN. Jól működik mindenféle online tevékenységhez, például streaminghez, videóhívásokhoz, és általánosságban böngészéhez (közeli és távoli szervereknél is). Elérhető Windows-on, Androidon, iOS-en, és macOS-en.
- Shadowsocks: Egy titkosított proxy, amit azért honztak létre, hogy segítsen azoknak, akik erős cenzúrát alkalmazó országokban élnek (vagy ilyen helyre utaznak), hogy megkerülhessék az internet korlátozásait (különös tekintettel a “nagy kínai tűzfalra"). Az olyan országok, mint Kína, az Egyesült Arab Emírségek, és Egyiptom blokkolja a VPN forgalmat, így ha hétköznapibb protokollokat használsz, például IKEv2-t, ezek valószínűleg nem fognak működni ezeken a helyeken. Ha nem egy erősen cenzúrázott régióban tartózkodsz, akkor érdemesebb lehet a többi protokoll opciók közül választanod, mivel ezek biztonságosabbak (a Shadowsocks csak a böngészőforgalmat titkosítja Windows-on és Mac-en például.) Inkább háttértámogatásként működik arra az esetre, ha az OpenVPN nem működik. A Shadowsocks elérhető Windows-on és Androidon, és manuálisan beállítható Mac és iOS készülékeken is.
Összehasonlítottam a sebességeimet különböző protokollok használata közben, annak kiderítése végett, hogy észlelhető-e különbség. Jelentősen lassabb sebességeket tapasztaltam az OpenVPN (UDP) és a Wireguard használata közben, mint az IKEv2-vel.
Átlagoltam 10 szerver sebességeit ezzel a 3 biztonsági opcióval, hogy felvázolhassak egy hozzávetőleges képet a teljesítményükről
A sebességeim átlagosan 34%-kal lassabbak voltak az OpenVPN használatakor, mint az IKEv2-vel, tehát akkor döntesz jól, ha a tervezett internetes tevékenységednek megfelelően választod ki a számodra megfelelő protokollt. Nagyon tetszik, hogy a Surfshark automatikusan észleli, melyik protokoll lesz a leggyorsabb számodra, mikor megnyitod az alkalmazást. Azonban ha munkamenet közben szeretnél protokollt váltani, az automatikus kiválasztás letiltásra kerül, amíg kézileg újra vissza nem kapcsolod.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Szivárgás teszt eredmények
10 szervert teszteltem, beleértve az Egyesült Királyságból, az USÁ-ból, és Belgiumból, és egyiknél sem lehetett IP-, WebRTC-, vagy DNS-szivárgást észlelni.
Bármilyen szivárgás veszélyt jelenthet a biztonságodra és az adataid biztonságára VPN használata közben. A DNS-szivárgás egy biztonsági hiba, amely lehetővé teszi az internetszolgáltatód számára, hogy láthassa a tevékenységedet az interneten. Az IP- és WebRTC-szivárgás felfedi az igazi IP címedet (és tartózkodási helyedet) harmadik felek előtt, például hackereknek vagy online tolvajoknak.
A Surfshark privát DNS-t kínál minden szerverén, és IP-szivárgás elleni védelmet, mikor IPv4 stacket használsz. Az IPv4 a leghétköznapibb IP cím típus, míg az IPv6 egy új formátum. A készüléked által használt IP verzió attól függ, mit támogat a hálózatod. Vagyis ha a hálózatod támogatja az IPv6-ot, akkor potenciálisan tapasztalhatsz szivárgásokat, mikor Surfsharkot használsz. Mivel az IPv6 ennyire új, nem széles körben használt, így ez a legtöbbek számára nem jelent problémát. Mikor felkerestem az ügyfélszolgálatot az ezzel kapcsolatos kérdéseimmel, tájékoztattak, hogy dolgoznak rajta, hogy a jövőben ezt is hozzáadják a szolgáltatásaikhoz, és felkínáltak néhány megoldást annak megelőzésére, hogy kiszivárogjon az IP címem.
Az ügyféltámogatás javasolta az OpenVPN használatát, ha IPv6-szivárgástól tartasz
Egyszerűen letilthatod az IPv6-ot a készüléked hálózati beállításaiban, hogy megelőzd ezeket a szivárgásokat, ez azonban meggátolhat néhány alkalmazást a rendeltetésszerű működésben. Az ügyféltámogatás szerint az OpenVPN a legjobb protokoll az IPv6 kapcsolatok lefedésére (bár nem garantáltan). Az IPv6 támogatás hozzáadása elengedhetetlen az olyan csúcskategóriás VPN-ek számára, mint a Surfshark, az IPv6 támogatás hozzáadása elengedhetetlen, ha olyan top VPN-ről van szó, mint például a Surfshark — egyáltalán nem kell emiatt aggódni az olyan VPN szolgáltatókkal, mint például az ExpressVPN vagy a PrivateVPN, hiszen ezek egyaránt támogatják az IPv4 és az IPv6 protokollt.
Mindazonáltal, elvégeztem a szivárgásteszteket az IPv6 engedélyezése után (illetve a letiltása után), és semmilyen IPv4-, IPv6-, WebRTC- vagy DNS-szivárgást nem észleltem az általam tesztelt 10 szerveren. Javaslom az olvasónak, ellenőrizze az internetkapcsolatát, hogy meggyőződhessen róla, valóban biztonságos.
Az IPleak.net segítségével kiderült, hogy a belgiumi tartózkodási helyem teljesen álcázva van, és IP- vagy DNS-szivárgásoktól mentes
Automatikus Kill Switch
A kill switch funkció könnyen hozzáférhető, és akkor is megvéd, ha a Surfshark váratlanul bontja a kapcsolatot (bár ez nem történt meg a tesztjeim során). A kill switch átmenetileg deaktiválja az internetkapcsolatodat, majd automatikusan újraaktiválja, mikor újrakapcsolódsz, így egyáltalán nem szivárog a forgalmad, míg a VPN újracsatlakozik. Ez egy fontos funkció, amely a VPN-ek többségénél alapvetővé vált, így el is vártam egy olyan csúcskategóriás VPN-től, mint a Surfshark.
Ezen kívül nagyon tetszik, hogy a Surfshark könnyen hozzáférhetővé teszi ezt a funkciót a csatlakozási kezdőképernyőjéről, sok más VPN-től eltérően. Egyszerűen rákattinthatsz a kis nyílra, ahogy azt az alábbi képen is láthatod, és aktiválhatod a kill switch-et a nélkül, hogy az egész beállítás menüponton át kellene verekedned magad. Nem aktiválódik automatikusan, vagyis manuálisan kell bekapcsolnod az első alkalommal, mikor csatlakozol a Surfsharkhoz.
Más VPN-eknél általában át kell böngészned a beállítások menüt, ha meg akarod találni a kill switch funkciót
Az automatikus kill switch elérhető minden Surfshark alkalmazásban, beleértve a FireTV-t is.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
MultiHop Szerverek
A Surfshark megadja neked a lehetőséget, hogy megduplázd a VPN kapcsolatodat úgy, hogy 1 helyett 2 szerveren irányítja át a forgalmadat (amit Dupla VPN-nek is hívnak). Ez a funkció nem kimondottan hasznos hétköznapi felhasználók számára. Hasznodra lehet, ha extra óvatosan kezeled az adatbiztonság kérdését, vagy titkos adatokat kell küldened egy olyan országon belül, ahol monitorozzák az internetet, más esetben azonban nincs rá szükséged.
Továbbá ezek a szerverek jelentősen lelassították a sebességeimet. Tekintve, hogy a forgalmadnak 2 különöző lokáció 2 különböző szerverén kell áthaladnia, érthető, hogy visszaesik a sebességed.
44 Mbps-os átlagsebességet kaptam az Egyesült Királyság – London szerverén, ami drasztikus visszaesésnek számít
Egyetlen VPN kapcsolat is elegendő ahhoz, hogy elrejtse a személyes böngészési adataidat a kémek elől, így nem éri meg feláldoznod a gyors sebességeket. A MultiHop egy funkció, amit nem fogok használni.
Camouflage mód
Ezzel a funkcióval elrejthető a tény, hogy VPN-t használunk az adatforgalom titkosításához (a funkció obfuszkáció néven is ismert). Az alkalmazott technológia az internetkapcsolatot normál adatforgalomként álcázza.
Arra is használhatod az Álca üzemdot, hogy segítsen megkerülni a tűzfalakat a nyilvános WiFi hálózatokon. Úgy teszteltem, hogy bementem egy könyvtárba, ahol blokkolták a Netflixet a WiFin. Mikor bekapcsoltam az Álca módot, gond nélkül betöltött, és zökkenőmentesen tudtam netflixezni.
Az Álca üzemmód automatikusan aktiválódik, mikor az OpenVPN protokollt használva kapcsolódsz fel, amely elérhető Windows-on, macOS-en, Androidon, iOS-en, és Linux készülékeken.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
NoBorders mód
A NoBorders üzemmódot arra találták ki, hogy a korlátozott hálózatokon is lehessen használni a VPN szoftvert, például az iskolában, a munkahelyen vagy a nyilvános wifi-hálózatokon, ahol gyakran letiltják a VPN-eket. Elvileg ez a funkció segít a Surfshark használatában a cenzúrát alkalmazó országokban, például Kínában és az Egyesült Arab Emírségekben, de a Surfshark szolgáltatója nem garantálja, hogy valóban működni fog.
A Windows, Mac, iOS és Android platformokon lehet aktiválni a NoBorders üzemmódot, amihez a Settings (Beállítások) > Advanced (Haladó) lehetőségre kell lépni a Surfshark alkalmazásban. Akadt némi problémám, amikor megpróbáltam megkeresni ezt a beállítást az Android készülékemen, és segítséget kértem az ügyfélszolgálattól. Kiderült, hogy valójában elrejtették ezt a funkciót — a „Protocol” (Protokoll) opciót kellett hosszan megérinteni a haladó beállítások menüjében, hogy hozzáférjek a NoBorders funkcióhoz.
2FA
Ez a funkció (vagyis a Kétfaktoros hitelesítés) extra biztonsági réteggel látja el magát a Surfshark fiókodat. A helyett, hogy egyszerűen egy beállított jelszó segítségével lépnél be, a 2FA egy ideiglenes kódot generál az emailedre vagy magára az alkalmazásra, mikor megpróbálsz belépni. Ez által biztosítja, hogy te legyél az egyetlen, aki hozzáférhet a fiókodhoz bármilyen körülmények között.
A Surfshark kétfaktoros hitelesítésének beállításához el kell végezned néhány lépést. Az aktiválásához be kell lépned a Surfsharkba a webböngésződben, majd a fiókbeállításaid között megtalálod a 2FA funkció aktiválása gombot. Ezután beállíthatod akár egy hitelesítési alkalmazás segítségével (például a Google Authenticatorral) vagy az email címeddel.
Én a hitelesítési módszert választottam, mivel a Surfshark weboldalán ezt ajánlották legegyszerűbb megoldásként. A Surfshark online útmutatója segített a folyamatban — le kellett töltenem az alkalmazást a Google Play Store-ból az Androidomon, hogy beolvashassak egy QR kódot a kétfaktoros hitelesítés aktiválásához. Nem aggódom miatta túlzottan, hogy meghekkelik a Surfshark fiókomat, ezért le is tiltottam ezt a funkciót röviddel az után, hogy aktiváltam. Bosszantó volt, hogy ennyi lépést kellett megtennem csak azért, hogy bejelentkezhessek.
CleanWeb
Ez a Surfshark beépített reklám és rosszindulatú szoftver blokkolója. A Forbes.commal és a YouTube-bal teszteltem a CleanWebet, és minden reklám eltűnt, amit a CleanWeb bekapcsolása előtt láttam. Lenyűgözött, hogy még a reklámtámogatott Hulu fiókomon is blokkolta a reklámokat.
A CleanWeb nem csak a weboldalon található hirdetéseket blokkolta, még a videóreklámokat sem kellett végigülnöm YouTube nézés közben
A rosszindulatú weboldalakat is észleli, és automatikusan blokkolja őket, ezáltal segít megvédeni a készülékedet a kártékony szoftverektől, vagy attól, hogy adathalász csalások áldozatává válj. Egyszerűen be- és kikapcsolhatod a CleanWebet a Funkciók alatt a Surfshark alkalmazásban, bármelyik készülékeden.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
GPS Spoofing Androidon
Előfordul, hogy egy VPN önmagában nem elegendő a személyes adataid megvédéséhez a mobilkészülékeden. Néhány honlap és alkalmazás az IP címed helyett a GPS-edet használja a helyzeted beazonosítására. A Surfshark megoldotta ezt a problémát ezzel az egyedi GPS spoofing funkcióval — úgy tünteti fel a fizikai helyzetedet, mintha ugyanott lenne, mint a VPN szerver, amihez csatlakozol. Az IP-d és a GPS-ed is álcázva vannak, így egy kotnyeles alkalmazás sem tudja lekövetni a tartózkodási helyedet marketing vagy más célokkal.
A Surfshark volt az első VPN, amely bevezette ezt a funkciót, és teljesen levett vele a lábamról, mennyire jól működött. Úgy teszteltem, hogy felcsatlakoztam a new yorki szerverre, bekapcsoltam az “Override GPS location" (GPS helyzetének felülírása) opciót a haladó beállítások menüpont alatt az Android alkalmazásban. Ezt követően betöltöttem a Google Térképet, és a kék pont, amely a földrajzi tartózkodási helyemet mutatja, közvetlenül a New York City Hall mellé esett (mindeközben én valójában a nappalimban ültem Belgiumban, és írtam ezt az áttekintőt).
Sajnos ez a funkció nem működik a Pokémon Goval. A PoGo egy PokéStopot vagy edzőtermet sem töltött be, és bár a játékon belüli térképen New Yorkra mutatott, mégsem tudta megállapítani a tartózkodási helyemet. Pech.
Más funkciók
Whitelister
Ez a funkció lehetővé teszi, hogy kiválaszthass bizonyos weboldalakat vagy alkalmazásokat a VPN kapcsolat megkerüléséhez (ez split tunnellezés néven is ismert). Hasznos az olyan biztonságos weboldalak használatakor, amelyek nem működnek VPN-nel, például banki honlapok esetében. Szintén hasznos lehet, ha hálózati készülékekhez szeretnél csatlakozni a nélkül, hogy a VPN problémákat okozna. Ez a funkció csak Windows-on és Androidon elérhető.
A Whitelistert a tesztek során a Windows laptopomon és az Android telefonomon is tökéletesen működött, mikor alkalmazásokat választottam ki a VPN kapcsolat megkerüléséhez. Akadtak viszont problémáim, mikor weboldalakkal akartam megkerültetni a Surfsharkot. Még azután sem tudtam hozzáférni a Netflixemhez a böngészőmben, miután az ügyfélszolgálat segített orvosolni a problémát, és hozzáadtam a fehérlistámhoz.
Készülék láthatatlanság
Plusz védelmi réteg gyanánt láthatatlanná teheted a VPN-re csatlakoztatott készülékedet más készülékek számára a helyi hálózatodon. Ez kimondottan hasznos lehet, ha nyilvános WiFit használsz, és nem akarod, hogy látható legyél más felhasználók számára. Míg a legtöbb operációs rendszer már támogatja ezt a funkciót, tetszett, hogy a Surfshark esetében mennyire könnyű volt aktiválni — csak néhány kattintásomba került. Csak beléptem a haladó beállításokhoz, és bekapcsoltam. Ez a funkció csak Windows-os és Androidon elérhető.
Surfshark One és One+ csomagok
Ezekben a csomagokban a Surfshark átfogó biztonsági megoldásokat kínál, melyek tartalmazzák a teljes VPN szoftvert, valamint a különféle személyes biztonsági eszközcsomagokat. Picit magasabb a csomagok kezdő ára ahhoz képest, mint ha a VPN-t önmagában vásárolnánk meg, de minél hosszabb távú csomagot választunk, annál nagyobb kedvezmény jár az előfizetéshez.
A Surfshark One és a One+ csomagokhoz tartozék a Surfshark VPN, az Antivirus vírusirtó, az Alert riasztófunkció, valamint a Search keresőmenü. Emellett a One+ csomaghoz megkapjuk az Incogni nevű adattörlési megoldást is. Az Alert és a Search funkciók minden ismertebb operációs rendszerhez elérhetők, de az Antivirus jelenleg csak a Windows, a macOS és az Android platformokon működik.
- A Surfshark Alert késedelem nélkül értesíti a felhasználót arról, ha a személyes adatai megtalálhatók a feltört adatbázisokban (például e-mail adatok, jelszavak vagy bankkártya adatok). Emellett a szoftver rendszeresen elkészíti a biztonsági jelentéseket, melyek egy összefoglalót tartalmaznak arról, milyen gyakran bukkantak fel a felhasználó személyes adatai az ismert adatszivárgások során. Természetesen léteznek ingyenes alkalmazások, amelyek szintén átfésülik az adatbázisokat a személyes adatok után kutatva, de ezek a programok nem fognak valós idejű értesítőket küldeni. Ne felejtsük el, hogy engedélyezni kell a 2FA hitelesítést az Alert használatához.
- A Surfshark Search egy privát keresőmotor, mely nincsen telepakolva semmilyen reklámmal vagy nyomkövető szoftverrel, így nyugodtan lehet keresgélni a weben anélkül, hogy a Google minden kattintásunkat lekövetné. Ráadásul csak valódi keresési eredményeket kapunk, és nincsenek köztük szponzorált találatok, sem a keresési előzmények, illetve a tartózkodási hely alapján személyre szabott keresési eredmények. Igazán elnyerte tetszésemet, hogy milyen letisztult és egyszerű a szoftver — nagyon hasonlít a DuckDuckGo vagy a StartPage keresőkhöz, csak éppen a reklámok nélkül.
- A Surfshark Antivirus védelmet nyújt a számítógép és más eszközök számára a vírusok és a rosszindulatú programok ellen. Beállítható a szoftver úgy, hogy rendszeresen elvégezze a rendszerellenőrzéseket a számítógépen és egyéb eszközökön, a vírusok és más kártékony fájlok eltávolítása céljából. A program ráadásul a felhasználó személyazonosságát is védi azáltal, hogy korlátozza az engedéllyel nem rendelkező alkalmazások hozzáférését a kamerához. Csak azt remélem, hogy az iOS platformra is hamarosan kiadják ezt a programot.
- Az Incogni egy adattörlési megoldás, mely biztosítja az adatbrókerekkel való kapcsolatfelvételt az adatok törlésével kapcsolatos kérelmek elküldése céljából. Segíthet abban, hogy töröltessük az adatainkat például a különböző cégek adatbázisaiból vagy a személyek keresését lehetővé tevő oldalakról. Ha kevesebb személyes adat kering az interneten rólunk, akkor kevesebb idegesítő marketinges e-mail üzenettel és más, a magánszféránkat sértő dologgal kell vesződni — így akár azt is megakadályozhatjuk, hogy a csalók célba vegyenek minket.
A One és a One+ csomagok ezenfelül az Alternative ID funkciót is tartalmazzák, mely segít egy online alteregót összerakni (név, nem, születési dátum, ország). Az alteregó létrehozása után a funkció egy új e-mail címet is regisztrál, a fenti adatok alapján.
A maximális adatvédelem érdekében minden, az erre a proxy címre beérkező e-mail üzenet biztonságos módon továbbításra kerül a felhasználó valódi e-mail címére. Mindazonáltal, a Surfshark hangsúlyozza az etikus felhasználás fontosságát, és felhívja a felhasználók figyelmét a jogi korlátozásokról való tájékozódás szükségességére. Nyilvánvalóan az Alternative ID nem használható törvénysértő célokra, illetve más platformok felhasználási feltételeit sértő célokra sem.
Trust DNS
A TrustDNS egy ingyenes alkalmazás, amely lehetővé teszi a DNS címed megváltoztatását egyetlen kattintással. Több mint 100 nyilvános DNS szerver közül választhatsz. Hasznos lehet, ha olyan weboldalakhoz szeretnél hozzáférni, amelyek DNS szinten vannak blokkolva, vagy elrejteni a tevékenységedet az internetszolgáltatód elől. Nem biztosítja azonban ugyanazt a védelmi szintet, mint egy VPN — nem titkosítja a forgalmadat, és az IP címed továbbra is látható marad online bárki számára. Továbbá nem tudtam vele feloldani egyetlen streaming oldalt sem.
Ha nyilvános DNS szerverekre szeretnél csatlakozni, ez az alkalmazás megkönnyíti a dolgodat (bár ezt manuálisan sem túl komplikált megtenni a hálózati beállításaidban). A nyilvános domainek esetében azonban néha előfordul, hogy naplózzák az adataidat, vagy kiszolgáltathatnak a rosszindulatú szoftverek jelentette fenyegetésnek. Így határozottan előnyben részesíteném a Surfshark egyik VPN szerverének a használatát, mivel biztonságosabb — automatikusan felcsatlakoztat az egyik privát DNS szerveréhez, és így teljes védelmet élvezhetsz.
A Trust DNS csak iOS-es és Androidos készülékeken elérhető, és külön kell letöltened.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Adatbiztonság — Biztonságos, megbízható és átlátható
Szigorú naplózámentes irányelv
A Surfshark nem menti el az IP címedet, böngészési előzményeidet, a munkameneted adatait, vagy más adatokat, amelyek alapján beazonosítható lennél. Lenyűgözött, mennyire könnyen érthető az adatvédelmi szabályzata. Minden szakaszhoz tartozik egy kiemelt összegzés a legfontosabb információkkal (közérthető szóhasználattal megfogalmazva) —, tisztelem ezt az elhivatottságot a közérthetőség terén, és hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a felhasználók mindennel tisztában legyenek, amire előfizetnek.
A Surfhsark adatvédelmi szabályzatának törzsszövegét is könnyen érthetőnek találtam, mivel nélkülözte a kacifántos megfogalmazásokat
A Surfshark elmenti és tárolja az email címedet és a jelszavaidat (amelyek titkosítva vannak), valamint az alapvető számlázási adataidat is a fiókod létrehozásához. Ha nem szeretnéd megadni ezeket az adatokat, egyszerűen készíthetsz egy külön email címet kimondottan a Surfsharkhoz, és anonim fizetési mód gyanánt választhatod például a kriptovalutát, ha úgy szeretnél előfizetni, hogy közben nem adod ki a személyazonosságodat.
A Surfshark diagnosztikai jelentéseket is gyűjt, valamint név nélküli elemzési adatokat az alkalmazáson keresztül, amelyekről egyszerűen leiratkozhatsz a beállítások menüpont alatt. A tartózkodási helyedet is elmentik az “Auto-Connect" (Automatikus csatlakozás) funkció használatakor, ezt azonban soha nem osztják meg harmadik felekkel.
Más adatokat is összegyűjtenek a Surfshark weboldal használatakor, beleértve a “forgalmi adat" (vagy anonim elemzési) információkat, sütiket, és webjelzőket. Viszont kellemes meglepetésként ért, hogy a szabályzat azt is leírja, hogyan kapcsolhatod ki ezeket a funkciókat, ha nem szeretnéd, hogy eltárolják az adataidat.
Földrajzi helyzet — A 5/9/14 Szem Szövetségének hatáskörén kívül
A Surfshark a Surfshark Ltd. tulajdonában áll, amelynek központja a Brit Virgin-szigeteken található 2018-as megalapítása óta. Ez ideális bázis egy VPN számára, mivel itt nem léteznek adatnaplózással kapcsolatos törvények vagy gyakorlatok.
A Brit Virgin-szigetek az 5/9/14 Szem Szövetségének hatáskörén kívül esik — ez olyan országok tömörülése (közéjük tartozik Kanada, az USA, Franciaország és Ausztrália is), akik egyezményt kötöttek, hogy hírszerzési információkat osztanak meg egymással. Az, hogy a Surfshark központja a szövetség hatáskörén kívül esik azt jelenti, hogy egy kormányzati szerv sem kényszerítheti a Surfsharkot a felhasználói adatok gyűjtésére és megosztására.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Warrant Canary
Ez egy olyan weboldal, amelyet felkereshetsz, ha szeretnéd kideríteni, hogy a Surfshark kapott-e arra vonatkozó törvényszéki felszólítást, hogy hozzon nyilvánosságra felhasználói adatokat. Minél áttekinthetőbb egy vállalati rendszer, annál inkább megbízhatónak érzem, így nyilván nagyon tetszett, hogy ennyire könnyen hozzáféhetővé teszi ezeket az információkat is. A Surfshark naponta frissíti ezt a honlapot, így mindig naprakész lehetsz azt illetően, hogy kaptak-e bármilyen végrehajtási parancsot vagy nyilatkozattételi tilalmat az adataidat illetően. Figyelembe véve azonban, hogy szigorú naplózásmentes irányelvet követnek, amúgy sincsenek birtokában olyan adatoknak, amiket kiszolgáltathatnának.
Még ha arra utasítanák is a Surfsharkot, hogy szolgáltasson ki adatokat, nem lenne mit kiadniuk a szigorú naplózásmentes irányelvnek köszönhetően
Független tesztek
A Surfshark Chrome és Firefox bővítményeinek biztonsági auditjai igen jó eredményeket hoztak. Átolvastam a Cure53 nevű kiberbiztonsági cég teljes audit jelentését 2018-ból: semmilyen komoly problémát nem találtak a böngészőbővítményekkel, sem az adatvédelmi, sem a biztonsági funkcionalitást tekintve. 2021-ben a Cure53 a meglévő szerverinfrastruktúra biztonsági vizsgálatát is elvégezte, és a cég értékelése szerint semmilyen komoly hiba nem volt jelen (minden kisebb problémát azonnal kijavítottak).
A naplózási szabályzattal vagy az alkalmazásokkal kapcsolatban nem végeztek teszteket. Ez kis csalódás volt számomra, mivel számos más területen a Surfshark komoly elhivatottságról tett bizonyságot átláthatóság kérdésében. A csúcskategóriás VPN-ek naplózási irányelveivel kapcsolatban (többek között) gyakran készülnek független tesztek, és létezésük megnyugtat a személyes adataim biztonságát illetően. Míg nincs okom azt feltételezni, hogy a Surfsharknak bármilyen hátsó szándéka lenne a felhasználók adataival, támogatnám, ha elvégeznének 1-2 független tesztet az alkalmazáson és szabályzataik kapcsán, hogy erősítsék (az alapvetően is erős) elkötelezettségüket áttekinthetőség terén. Ha az olvasó inkább egy olyan VPN-t próbálna ki, amelynek a naplózásmentességi irányelveit ellenőrizték és verifikálták, vannak jobb lehetőségek is a piacon.
Torrentek letöltése — Egyszerű, gyors és biztonságos
A Surfshark igazán jól teljesített, mikor a P2P-megosztó képességeit teszteltem, bár kissé zavaros volt, mely szerverek vannak kimondottan erre optimalizálva. Mindegyik szerver használható torrentezésre is. Azonban ha nem egy ténylegesen P2P-optimalizált szerverre csatlakozol, akkor automatikusan csatlakoztat a hozzád legközelebb esőre abban a pillanatban, mikor megnyitsz egy torrent klienst, például a uTorrentet, BitTorrentet, vagy a Transmissiont (vagy egy P2P-alapú streaming platformot, amilyen a VLC, a Popcorn Time, vagy a Kodi). Sok VPN, amiket használtam, megkívánja, hogy manuálisan válassz ki egy torrent barát szervert, mielőtt belekezdenél a fájlmegosztásba, így nagyon tetszett, mennyire könnyű volt a Surfsharkkal torrentezni.
Leteszteltem, hogy kiderítsem, tényleg működik-e ez az automatikus átváltás. Miután rájöttem, hogy a “Locations" (Lokációk) alatt rá lehet keresni a “p2p" kulcsszóra, és így megtekintheted az összes optimalizált szervert, könnyen találtam egyet a teszthez.
Kiválasztottam a Cseh Köztársaság szerverét (amely nem P2P-optimalizált), és rákapcsolódtam. Az IPleak.net segítségével láthattam, hogy az IP-m és a DNS-em helyzete Prágára van beállítva. Miután megnyitottam a qBittorrentet, és újra futtattam az IPleaket, az IP-m továbbra is Prágánál maradt, a DNS-em viszont átkerült Hollandiába, amely egyike a P2P-optimalizált szerver lokációknak.
Nem volt tennivalóm, mikor egy P2P-barát szerverre akartam felcsatlakozni, csak csatlakoztam a Surfsharkhoz, és megnyitottam a qBittorrentet
Igaz, hogy sikeresen tudtam torrentezni ezzel a kapcsolattal, mégis kicsit megzavart, hogy különbözött az IP és a DNS lokációm, így megérdeklődtem a miérteket az ügyfélszolgálattól. Az ügyfélszolgálat képviselője elmagyarázta, hogy beleestem egy “fekete lyuk" szerverbe, ami számomra elég rosszul hangzott. Megnyugtattak, hogy teljesen biztonságos, azonban inkább azt ajánlották, hogy manuálisan válasszak ki egy P2P-optimalizált szervert.
Az ügyfélszolgálat “fekete lyuknak" hívta az automatikus P2P kapcsolatot, és javasolta, hogy inkább válasszak ki egy konkrét P2P szervert
Bár nagyon kényelmes automatikusan felkapcsolódni egy torrent barát szerverre, az ügyfélszolgálatnak igaza volt — valóban lassabb letöltési sebességeket tudtam elérni az automatikus kapcsolattal. Mikor manuálisan választottam ki a P2P-optimalizált, belga szervert (a tartózkodási helyemhez legközelebb esőt), a sebességeim felgyorsultak. Ugyanazt a 3GB-os fájlt töltöttem le mindkét szerverrel — az átlagsebességem a cseh szerveren 2.5 Mbps volt, és 19 percet vett igénybe a letöltés. A belga szerveren 3.1 Mbps volt az átlagom, és a fájl 11 perc alatt letöltődött.
Miután csatlakoztál a kiválasztott szerverhez, biztonságosan és névtelenül tölthetsz le torrenteket. A Surfshark szigorú naplózásmentes szabályzata és hadászati szintű titkosítása, ötvözve az automatikus kill switch funkcióval, garantálja, hogy a tevékenységed rejtve marad az internetszolgáltatód elől.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Működik a Surfshark Kínában? Nem
Sajnos a Surfshark nem igazán működik Kínában az ott található nagy tűzfal miatt — ez a tűzfal az internetes cenzúra és szabályok rendszeréből áll. A nagy tűzfal blokkolja a hozzáférést sok weboldalhoz és szolgáltatáshoz, beleértve sok népszerű VPN szolgáltatást.
A kínai hatóságok átfogó intézkedéseket hoztak a kormány által nem jóváhagyott VPN szolgáltatások és a hozzájuk köthető IP-címek letiltása céljából, beleértve a Surfshark szolgáltatását is. Vagyis, ha az olvasó megpróbálná a Surfsharkot használni Kínában, valószínűleg azt tapasztalná, hogy lassú, megbízhatatlan vagy teljességgel hozzáférhetetlen a szolgáltatás.
A Surfshark ügyfélszolgálata azt is megerősítette, hogy nem tudják garantálni a VPN működését más korlátozásokkal sújtott országokban, például Oroszországban, Szaúd-Arábiában, Törökországban és az Egyesült Arab Emírségekben.
Próbálja ki a Surfsharkot ma
Alapos tesztelés és kutatómunka alapján soroljuk be a beszállítókat, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatókkal való üzleti megállapodásainkat is figyelembe vesszük. Ez az oldal partnerlinkeket tartalmaz.