Alapos tesztelés és kutatómunka alapján írunk véleményt a beszállítókról, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatóktól származó jutalékainkat is figyelembe vesszük. Némely szolgáltatók az anyavállalatunk tulajdonában állnak.
Bővebben
A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.
Affiliate tájékoztató

A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.

A Tor biztonságos használata, 2024: Útmutató kezdőknek

Mónika Erdody A tények valóságtartalmát ellenőrizte: Ben Lawson Vezetőszerkesztő

Bár a Tor biztosít némi védelmet a magánszféránk számára, ez nem elégséges ahhoz, hogy biztonságban maradjunk a sötét vagy dark weben. Sok jó okod lehet arra, hogy a Tor böngészőt használd, de mivel a kiberbűnözők gyülekezőhelyeként is szolgál ez a hálózat, valószínűleg megfigyelik a felhasználókat. Ráadásul nehéz a nem biztonságos hivatkozásokat kiszúrni, ezért a számítógéped és a személyes adataid is külön kockázatnak lesznek kitéve.

Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy a Tor böngésző használatakor más biztonsági intézkedéseket is megtegyünk. A Tor hálózatán a biztonságod javításának egyik legegyszerűbb módja, ha VPN-t használsz, amikor hozzáférsz a dark webhez. Amikor felcsatlakozol a VPN-re, a szolgáltatás titkosítja az adatforgalmat. Ezáltal megakadályozza, hogy a hackerek és a kíváncsiskodók — sőt az internetszolgáltatód — megpróbálják elcsípni az adatokat, amikor online tartózkodsz.

A csapatommal együtt több, mint 90 VPN szoftvert teszteltünk. A Tor használata során a robusztus biztonság és adatvédelem biztosítása érdekében én személyesen az ExpressVPN-t ajánlom. Ez a szolgáltatás katonai szintű titkosítást és szigorú naplózásmentességi irányelveket kínál, hogy biztonságban tudhasd magad. Ráadásul a sebességre optimalizált protokollnak (Lightway) köszönhetően minimális lesz a lassulás a Tor használata közben. Akár kockázatmentesen kipróbálhatod az ExpressVPN-t, hiszen elérhető a 30 napos pénzvisszatérítési garancia. Ha nem felelne meg számodra a szoftver tudása, könnyedén visszaigényelheted a pénzedet. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: ExpressVPN. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

Használd a Tort az ExpressVPN-nel >>

Gyors útmutató: Hogyan használjuk a Tort egy VPN-nel, 3 egyszerű lépésben

  1. Szerezz be egy VPN-t. Én személyesen az ExpressVPN-t ajánlom, hiszen egyszerűen használható, igen biztonságos és a funkciók jó választékát kínálja ahhoz, hogy a Tor hálózatán megvédjük a magánszféránkat.
  2. Töltsd le a Tor böngészőt. Biztonsági okokból mindenképpen a Tor hivatalos oldaláról kell letölteni a böngészőt, nem külsős oldalakról.
  3. Kezdd el használni a Tor böngészőt. Csatlakozz a VPN szoftverrel, mielőtt megnyitod a Tor böngészőt, hogy a legmagasabb szintű védelmet élvezhesd.

Mire használható a Tor böngésző?

A Tor böngészőt arra használhatjuk, hogy az internet minden rétegét elérjük vele, beleértve a dark webet. A sokféle rétegnek köszönhető a böngésző neve is: The Onion Router (TOR, vagy magyarul A Hagyma Elosztó). A Tor a Firefox kódján alapszik, így meglátogathatjuk vele a hagyományos, ún. felszíni weboldalakat is, mint például a YouTube és a Wikipedia oldalait. Azonban más böngészőkkel ellentétben a Tor képes a rejtett „.onion” oldalakhoz hozzáférni, melyek a dark vagy sötét weben találhatók.

A dark web az internet egy rejtett részének elnevezése, amely nem elérhető a keresőmotorok által. Mivel a dark web nincsen szabályozva, a használata sok kockázattal járhat. Akár véletlenül is letölthetők a rosszindulatú szoftverek és vírusok, ráadásul rengeteg átverésbe futhatunk bele.

Mindezek miatt a dark web elég kétes hírnévvel rendelkezik. A kritikusai úgy írják le, mint az illegális tevékenységekre alkalmas helyszínt, ahol a bűnözők titkos üzeneteket váltanak egymással. Bár ez részben igaz, sok jó okunk lehet arra, hogy meglátogassuk a dark webet, többek között a következők miatt:

  • Anonim kommunikáció. Sok aktivista és újságíró fordul a Tor hálózatához azért, hogy anonim módon küldhessenek üzeneteket, a kíváncsi szemek elől elrejtőzve.
  • A cenzúra kikerülése. A Tor segít a komoly cenzúrával sújtott országokban élő embereknek hozzáférni a letiltott tartalmakhoz.
  • A bűnözők vagy a korrupt közszereplők leleplezése. Az újságírók és az informátorok a Tort és a dark webet használják arra, hogy biztonságos módon fogadhassanak vagy oszthassanak meg névtelen füleseket online, illetve nyomozhassanak az ellentmondásos esetek után.
  • Kutatáshoz szükséges anyagok. Hozzá lehet férni ingyenesen egyes forrásokhoz a dark weben, például a digitális könyvekhez és a tudományos publikációkhoz.
  • Biztonsági tesztek lefolytatása. A Tor Browser lehetővé teszi az IT dolgozók és a biztonsági szakértők számára a biztonsági tesztek végrehajtását.
  • Egészségügyi tanácsadás. Elérhetők az orvosok a dark weben, akik tanácsot tudnak adni, amennyiben egészségügyi probléma merül fel. Ez különösen hasznos azok számára, akik anonim módon szeretnék megbeszélni az egészségügyi problémáikat, vagy egyszerűen nincs pénzük az orvost felkeresni élőben.

Mikor nem szabad a Tor böngészőt használni?

Vannak bizonyos korlátjai a dark weben való internetezésnek, valamint néhány dolgot kerülni kell a Tor használata közben.

  • Torrentezés és streamelés. Sok torrentoldalon blokkolják a Tor kilépő node szervereket, így lehetetlen lesz a P2P alapú fájlcserélés. Ha netán sikerülne működésre bírni a torrentkliens programot ezzel a böngészővel, a Tor által biztosított lassú sebesség nem éppen ideális a letöltésekhez és a fájlok megosztásához. Hasonlóképpen, ez a böngésző általában túl lassú a streameléshez is.
  • A személyes felhasználói fiókokba való bejelentkezés. Ha bejelentkezel egy felhasználói fiókba a Tor böngészővel, esetleg illetéktelenek kezébe kerülnek az adatok a személyazonosságodról. Egyes weboldalak ráadásul gyanúsként jelölik meg a Tor böngészőt, ami ahhoz vezethet, hogy korlátozzák a fiókodhoz a hozzáférést. Könnyen lehet regisztrálni titkosított e-mail címet, melyet használhatsz kizárólag a Tor böngészőhöz — például a ProtonMail oldalán keresztül.
  • Nyomon követhető pénzügyi adatokkal fizetés. Bár a Tor segíthet a személyazonossággal és a tartózkodási hellyel kapcsolatos adatok védelmében, a hálózat nem képes a csalásokat vagy más pénzügyi bűncselekményeket megakadályozni. Nem ajánljuk, hogy azonosításra alkalmas fizetési adatokat használjál ezzel a böngészővel, mivel az érzékeny információk a rosszindulatú entitások kezébe kerülhetnek. Egyes weboldalakon pedig blokkolják a Tor adatforgalmát, amikor be szeretnéd tölteni a fizetési oldalt, így eleve nem fog sikerülni a tranzakció végrehajtása sem.

Hogyan működik a Tor?

A Tor titkosítja a felhasználó adatforgalmát és több szerveren (node-on vagy csomóponton) át küldi őket, mielőtt továbbítaná őket a meglátogatott weboldalakhoz. Az adatforgalom a node-ok számos rétegén át kerül továbbításra: a belépő, a kilépő node, illetve a köztes relay szervereken át.

Image showing how your data travels through the Tor Browser networkMiközben az adatforgalom továbbításra kerül a Tor node szerverein át, az internetkapcsolat emiatt belassul — ezért jó, ha gyors VPN-t használsz

A node-ok világszerte szétszórva találhatók meg, és az egyes node-ok egymás számára csak éppen annyi információt biztosítanak, hogy a következő szervert meg lehessen találni. Egyik node sem képes a teljes útvonalat átlátni, amelyen át a felhasználó adatai utaznak: így biztosítja a Tor hálózata a magánszféra védelmét. Azonban bárki felajánlhatja a saját hálózatát node-ként, így nem garantált a biztonságunk. A Tor belépő és kilépő node szerverei biztonsági szempontból sérülékenynek számítanak, mivel ezek a szerverek hozzáférnek bizonyos adatainkhoz.

A belépő node képes a felhasználó IP-címét azonosítani, míg a kilépő node szerver észleli, hogy melyik weboldalakat látogatja meg a felhasználó (bár egyik node sem láthatja a másik szerveren elérhető adatokat). Vagyis az adataink mindig részben védtelenek maradnak a belépő, illetve a kilépő node szervereken, amikor a Tor böngészőt használjuk. Ezért ajánlom, hogy VPN-t használjunk a Tor böngésző mellé, hogy a végpontok között teljesen titkosítva legyen az adatforgalom.

Biztonságos a Tor böngésző?

A Tor böngésző használata bizonyos mértékű védelmet tud adni, de az internetes adatforgalmad csak a böngészőn belül lesz védve (nem a teljes számítógépen). Az általad meglátogatott weboldalak nem láthatják az IP-címedet, és az ISP-d nem láthatja a konkrét weboldalakat, amelyeket felkeresel. Azonban az ISP-d továbbra is láthatja a tényt, hogy a Tor böngészőt használod, ami gyanús lehet — még akkor is, ha nem csinálsz semmi törvénybe ütközőt. Ráadásul nem leszel védve a rosszindulatú szoftverek ellen sem, így ha csak a Tor böngészőt használod bármiféle fájl letöltésére, az veszélyes lehet.

Azt sem lehet kideríteni, hogy ki üzemelteti a háttérből a node szervereket, és nem lehet megítélni a szándékaikat sem. A kilépő node szerveren elolvashatják, elcsíphetik vagy módosíthatják az elküldött adataidat. Sőt, ami még rosszabb: a rosszindulatú kilépő node-ok rácsatlakozhatnak a hálózatodra — így akár a teljes internetes adatforgalmad monitorozhatják. Ráadásul a múltban megesett, hogy rossz szándékú személyek vagy csoportok (például a KAX17 nevű entitás) rosszindulatú szervereket üzemeltettek belépő, köztes vagy kilépő node-okként, hogy lenyomozzák a Tor felhasználók személyazonosságát.

Ezekből az okokból kifolyólag erősen javaslom, hogy a The Onion Router böngészőt egy VPN szoftverrel együtt futtasd. A jó nevű VPN-ek komoly végpontok közötti titkosítást alkalmaznak a felhasználó adatainak védelme céljából, a Tor böngésző használata során. Ráadásul álcázzák a felhasználó IP-címét, a választott szerverhelyszínnek megfelelő IP-címre lecserélve. Így elrejthető a valódi tartózkodási helyed, és a Tor node szerverek nem fogják észlelni.

A bűncselekményekbe, a drogkereskedelembe, illetve a felkavaró képekbe és videókba csak akkor futhatsz bele, ha kifejezetten keresed ezeket — és csak, ha tisztában vagy vele, hogy pontosan hol keresd őket. Ha a felszíni webet úgy képzeljük el, mint egy, az összekapcsolódó weboldalakból álló szárazföldi kontinenst, akkor a mély vagy deep web inkább az önálló szigetek csoportjaiból áll. Tehát nem kell megnézned semmi olyan tartalmat, amit inkább nem szeretnél látni.

2024 legjobb VPN-jei a Tor biztonságos használatához

1. ExpressVPN — A gyors Lightway protokollal elkerülhető a sebességcsökkenés a Tor hálózatán

Legjobb funkció Az exkluzív Lightway protokoll minimalizálja a Tor sebességcsökkenését
Szerverhálózat 3 000 szerver 105 országban (beleértve Magyarországot)
Mirror oldal a letöltéshez a dark weben? Igen
Biztonsági jellemzők Szivárgásvédelem, Threat Manager (Fenyegetések kezelése) blokkolóprogram, Network Lock kill switch funkció
Magyar nyelvű támogatás Élő csevegőfelület és e-mail automatikus fordítófunkcióval

Az ExpressVPN gyors sebességet kínál, hogy a Tor hálózatán jelentkező belassulásokat minimálisra lehessen csökkenteni. Ezt az erőforráskímélő, saját fejlesztésű protokolljának, a Lightwaynek köszönhetik a felhasználók. A Tor eleve szuper lassú; a sebességem 12 Mbps körül volt a tesztjeim során. Az ExpressVPN által kínált Smart Location (Intelligens helyválasztás) funkciót használtam, mely automatikusan kiválasztotta a szolgáltató angliai Docklands szerverét, mivel ez volt a leggyorsabb opció. A Lightway biztosította, hogy az internetkapcsolatom ne lassuljon be túlzottan — a sebesség 8 és 10Mbps között ingadozott.

Image showing speed test results on Tor without ExpressVPN connectedEgyes VPN-ekkel felére csökkenhet a sebesség (vagy még ennél is jobban), tehát így a Tor hálózatán a böngészés elviselhetetlen lehet

A VPN rendelkezik saját „.onion” oldallal a biztonságos letöltések biztosítása érdekében. Így a felhasználók élvezhetik az adatvédelmet már a regisztrációtól és a VPN alkalmazás telepítésétől kezdve — ez különösen hasznos, ha olyan országban tartózkodsz, ahol letiltották a VPN-ek használatát, vagy szigorú cenzúrát alkalmaznak.

A naplózásmentességi irányelveknek köszönhetően az ExpressVPN cég semmit nem rögzít vagy követ nyomon arról, amit a felhasználók a dark weben csinálnak. Az irányelveket a PricewaterhouseCoopers független szakértői világították át. Ráadásul a felhasználók adatait eleve rendszeresen törlik, hiszen RAM-alapú szervereket üzemeltet a cég (ennek a technológiának a neve TrustedServer).

A VPN cég székhelye pedig a Brit Virgin-szigetek, mely ország az 5, 9 és 14 Szem Szövetségének hírszerző ügynökségeinek hatótávolságán kívül esik. Vagyis a szolgáltatónak semmilyen kötelezettségnek nem kell eleget tennie, ha a kormányhatóságok kérik a felhasználók adatainak átadását.

Az előfizetések kicsit drágák lehetnek, és a jellemző kezdő ár €4,76/hónap. Mindazonáltal az ExpressVPN rendszeresen kínál kedvezményeket és mellékeli a 30 napos pénzvisszatérítési garanciát. Ha nem lennél kellően lenyűgözve, akkor könnyen visszaigényelheted a pénzedet. Én személyesen a nonstop élő csevegőfelületen kértem vissza a pénzemet, és 2 nappal később a számlámon volt az összeg. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: ExpressVPN. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

Hasznos funkciók

  • ExpressVPN Keys. Automatikusan átfésüli az internetet a feltört adatbázisok, adatszivárgások után kutatva, és értesíti a felhasználót, ha kiszivárogtak az adatai (ami gyakran megeshet a dark weben).
  • Tor gyorshivatkozások létrehozása. Egyetlen kattintással hozzáférhetsz a Tor böngészőhöz és a kedvenc dark webes oldalaidhoz az app kezdőképernyőjéről. Ez különösen hasznos azért is, mert a legtöbb Onion cím igen bonyolult.
  • Akár 8 egyidejű csatlakozás engedélyezett. Biztosíthatod a védelmet a Tor böngészőben az egyik számítógépen, míg más készülékeken streamelhetsz, játszhatsz vagy torrenteket tölthetsz le.
  • Automatikus obfuszkáció. Ez a funkció automatikusan bekapcsol, ha érzékeli a VPN-eket blokkoló technológiákat (például ilyen technológia a mélyreható adatcsomag-elemzés vagy DPI). Segítségével a VPN adatforgalma szokványos internetkapcsolatnak fog tűnni, így az ExpressVPN képes lesz a kemény tűzfalakat megkerülni. Tehát a szolgáltatás működik a szigorú cenzúrával sújtott országokban is.

ExpressVPN akció, December 2024: Kizárólag korlátozott ideig lehet előfizetni az ExpressVPN-re akár 61% kedvezménnyel! Ne hagyja ki!

2. CyberGhost — Egyszerű app a kezdők számára, akiknek új a Tor és a VPN-ek

Legjobb funkció Egyszerűen használható a Tor és a hagyományos webböngészőkkel
Szerverhálózat 11 690 szerver 100 országban (Magyarországon is)
Mirror oldal a letöltéshez a dark weben? Nem
Biztonsági jellemzők Rosszindulatú tartalmak blokkolása, szivárgásvédelem és integrált kill switch funkció
Magyar nyelvű támogatás Élő csevegőfelület, e-mail és tudásbázis

A CyberGhost alkalmazás nagyon intuitívan működik — ami remek hír a VPN-ek világában kezdők számára. Egyszerűen lehet csatlakozni a szerverekre és biztonságos módon böngészni a Tor hálózatán. A tesztjeim során egy percen belül sikerült telepítenem a CyberGhost szoftverét, és rákattintottam a Best Location (Legjobb helyszín) lehetőségre. Másodperceken belül élvezhettem a biztonságos kapcsolatot a deep web böngészéséhez.

Screenshot showing how simple it is to connect to a server on the CyberGhost appVálaszthatsz a listáról is egy szervert, ha konkrét helyszínt keresel a Tor adatforgalmad átirányításához

A VPN szolgáltató igen biztonságos NoSpy szerverekkel rendelkezik a cég romániai székhelyén (az 5/9/14 Szem Szövetségének területén kívül). Kevesebb, mint havi egy dollár extra díjat kell fizetni értük, ami viszont megéri a jobb adatvédelemért cserébe. Csak a CyberGhost alkalmazottai férhetnek hozzá a szerverekhez, így csökkenthető az illetéktelenek általi beavatkozás veszélye. A CyberGhost szolgáltatója ezen felül a szigorú naplózásmentességi irányelvekhez is tartja magát, melyeket független módon auditált a Deloitte 2022-ben.

Választhatunk az IKEv2, az OpenVPN és a WireGuard protokollok közül. Én személyesen a WireGuardot javaslom az asztali számítógépek számára a Torral való böngészéshez. Ez az egyik leggyorsabb protokoll és nyílt a forráskódja, így folyamatosan átvizsgálják és kiiktatják a biztonsági réseket. Viszont az IKEv2 javasolt a mobil eszközök számára, mert jól vált az internethálózatok között, amikor utazás közben böngésznénk a Tor hálózatát.

Az ExpressVPN-hez hasonlóan, az előfizetések kicsit drágák lehetnek. Különösen a havi csomag esetében igaz ez, hiszen csak 14 napos pénzvisszatérítési időszak elérhető hozzájuk. Mindazonáltal, a CyberGhost által kínált hosszú távú csomagokkal kockázat nélkül ki lehet próbálni a szolgáltatást, hiszen tartozék a 45 napos pénzvisszatérítési garancia. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: CyberGhost VPN. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

Hasznos funkciók

  • „Auto-Protect” automatikus védelmi funkció. Beállítható, hogy a CyberGhost automatikusan elinduljon az ismeretlen hálózatokra csatlakozva. Így további védelmet élvezhetsz a nyilvános wifi-hálózatokon, melyek általában titkosítatlanok és ki vannak téve a hackerek támadásainak.
  • Tisztességes sebesség a közeli szervereken. 3 Mbps sebességnek örülhettem a Tor hálózatán a CyberGhost helyi szervereivel. A sebesség kevésbé volt meggyőző a távoli szervereken, de egyébként sincsen szükség arra, hogy ezekre a szerverekre a Torral csatlakozzunk.
  • Block Content (Tartalomblokkoló) funkció. Ez a funkció blokkolja a zavaró reklámokat, kártevőket és nyomkövető szoftvereket, amelyekkel a felhasználókat monitorozhatják a dark weben.
  • Anonim azonosító. A CyberGhost anonim azonosítót oszt ki a felhasználók számára a regisztráció során, így a Tor hálózatán böngészve nem lehet visszanyomozni a felhasználókat.

3. Private Internet Access — A PIA-ban a MACE funkció blokkolja a kártevőket és a rosszindulatú tartalmakat a Tor hálózatán

Legjobb funkció Védelem a rosszindulatú szoftverek ellen, amelyekkel tele van a dark web
Szerverhálózat 29 650 szerver 91 országban (Magyarországot beleértve)
Mirror oldal a letöltéshez a dark weben? Nem
Biztonsági jellemzők 128 bites AES vagy 256 bites AES titkosítás, szivárgásvédelem
Magyar nyelvű kezelőfelület appokban Igen

A Private Internet Access (PIA) integrált reklám-/nyomkövető-/kártevőblokkolóval rendelkezik. A tesztjeim során egyetlen kattintással engedélyezhettem a MACE funkciót a szoftverben a Quick Settings (Gyorsbeállítások) menüben. A funkció figyelmezteti a felhasználót, amikor rosszindulatú hivatkozásokra kattintana, melyek megfertőzhetik a számítógépet. Sőt, letiltja a bosszantó felugró ablakokat, és jól működik a hagyományos weboldalakon is a reklámok blokkolása.

Screenshot showing how to activate the PIA MACE blocker in the Settings panelÁtállíthatod a titkosítási szintet, a protokollt és az automatikus csatlakozási lehetőséget a PIA-ban a Settings (Beállítások) panelen

A különféle opciók széles választéka áll rendelkezésre, ha a biztonsági beállításokat szeretnénk testre szabni a Tor hálózatához. Lehet választani az OpenVPN és a WireGuard protokollok közül, sőt beállítható a kívánt titkosítási szint (128 bites vagy 256 bites AES titkosítás). Így meg lehet találni a biztonság és a sebesség közötti egyensúlyt. Ezen túl két opció elérhető a kill switch funkcióhoz. Az Advanced Kill Switch (Magasabb szintű kill switch) opció használata megvéd az adatszivárgások ellen akkor is, ha deaktiválva van a VPN kapcsolat.

A számos biztonsági beállítás egyetlen hátránya az, hogy kissé nyomasztó lehet a VPN-ek világában kezdő felhasználók számára. Mindazonáltal, az alapértelmezett beállítások is többnyire működnek a Tor biztonságos futtatásához — így nem kell sok mindent konfigurálni. Javaslom a 256 bites AES titkosításra való váltást azért, hogy a lehető legjobb legyen a védelem a dark weben, mindenesetre.

Az összes csomaghoz tartozék a PIA által kínált 30 napos pénzvisszatérítési garancia. Jómagam is teszteltem a garanciát, és nem akadt problémám a pénzem visszaigénylésével. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: Private Internet Access. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

Hasznos funkciók

  • Korlátlan csatlakozás engedélyezett. A legtöbb VPN-nel ellentétben a PIA korlátlan számú csatlakozást biztosít egyetlen regisztrációval. Tehát otthon a többiek is használhatják a VPN-t, amíg a Tor hálózatán böngészel.
  • Hatalmas szerverhálózat. A PIA 29 650 szervert kínál 91 országban, így könnyen találhatsz gyors és közeli csatlakozási lehetőséget a Tor hálózatához.
  • Ellenőrzött naplózásmentességi irányelvek. A PIA székhelye az USA-ban található, de a naplózásmentességi irányelveket már tesztelték a bíróságon. Több alkalommal is, amikor a kormányhatóságok követelték a felhasználók adatait, nem volt mit átadni nekik.

Hogyan használjuk a Tor hálózatát a VPN-nel

Az igen biztonságos VPN szoftverek javíthatják a biztonságot a The Onion Router használata közben. Kétféle módon lehet használni a VPN-t a Tor böngészővel — mindegyik módszerrel eltérő előnyöket élvezhetünk a biztonság terén:

Tor Over VPN

A legbiztonságosabb módszer, ha a VPN-re azelőtt csatlakozunk, mielőtt megnyitjuk a Tor böngészőt. Ez a megoldás megvédi a felhasználók adatait, amikor a node szervereken keresztül utaznak — különösen a belépő és kilépő node szerverek esetében. Sőt, a VPN elrejti a valódi IP-címedet a Tor hálózatán, és az ISP-d sem észlelheti a tényt, hogy a Tor böngészőt futtatod.

Ez a megoldás talán nem olyan hatékony, ha a VPN szolgáltatás nem rendelkezik alapvető biztonsági funkciókkal. Például a kill switch funkció elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy elkerülhesd az adatszivárgást a rosszindulatú kilépő node szervereken, amennyiben megszakadna a VPN kapcsolat. Ráadásul, nagyon lényeges, hogy a VPN szolgáltató betartsa a szigorú naplózásmentességi irányelveket, így bizonyosan nem rögzíti a tényt, hogy a Tor böngészőt használtad.

VPN Over Tor

A második módszer esetében fordított sorrendben kell elvégezni a lépéseket — a Tor hálózatára csatlakozunk előbb, és csak utána a VPN-re. Ez az opció picit bonyolultabb, mivel ehhez szükséges a VPN manuális konfigurálása, hogy működjön a Torral. Némi biztonságot kínál ez a megoldás, mivel elrejti az adatforgalmat a Tor kilépő node szerverei elől.

Mindazonáltal, ha a VPN over Tor módszert választod, időnként jellemzők lesznek a korlátozások és biztonsági problémák. Például az ISP-d továbbra is észlelheti, hogy a Tor böngészőt használod, és nem fogod tudni meglátogatni az Onion oldalakat. Ha a VPN over Tor megoldást használod, akkor csak a felszíni weboldalakhoz lesz hozzáférésed, némi extra adatvédelemmel.

Ahhoz, hogy hatékony legyen ez a módszer, a választott VPN-nek rendelkeznie kell a Tor támogatással, valamint szigorú naplózásmentességi irányelvekkel. Viszont, mivel viszonylag gyenge az így elérhető védelmi szint, a VPN szoftverek többsége, beleértve az ebben a cikkben említett szoftvereket, nem biztosítják a VPN over Tor támogatást.

További tippek a biztonsághoz a Tor hálózatán

Bár a Tor hálózatát az adatvédelmi célokhoz tervezték meg, jellemzők a biztonsági problémák is. Ezért ajánlom, hogy tedd meg a következő óvintézkedéseket, és így élvezheted a lehető legjobb szintű biztonságot a böngésző használata közben.

  • Csak a hivatalos oldalról töltsd le a Tor böngészőt. Többször megesett, hogy a hackerek teljesen hamis Tor mirror oldalakat raktak össze. Ezek az oldalak megfertőzik a számítógépedet a kártevő kódokkal, ha véletlenül tőlük töltenéd le a szoftvert. Ezért javasolt, hogy soha ne töltsd le a Tor böngészőt külsős weboldalról.
  • Szerezzél be vírusirtó, illetve kártevő szoftverek elleni programokat. Így biztonságban tudhatod a számítógépedet vagy a telefonodat a kiberfenyegetésektől. Maradj naprakész a frissítésekkel, hogy elkerüld a legújabb támadásokat és vírusokat is.
  • Biztonságos operációs rendszert használj. A TAILS egy jó választás — javaslom, hogy pendrive-ról futtasd ezt a rendszert. Így a hackerek nem fogják könnyen megtalálni és azonosítani a számítógépedet a Tor hálózatán. A biztonságos operációs rendszerek közé tartoznak még a következők: Qube, Whonix és ZeusGuard.
  • Jó hírű dark webes keresőmotort válassz. Egyes keresőmotorok indexelik az Onion oldalakat. Tehát használhatod ezeket a keresőportálokat arra, hogy felkutasd és utánanézz a dark webes oldalaknak, mielőtt meglátogatod őket. A jó hírű keresőmotorok közé tartozik a DuckDuckGo és az Ahmia.
  • Minden egyes Onion címet ellenőrizz a meglátogatása előtt. A dark web tele van a realisztikus kinézetű klónoldalakkal, amelyeket telepakoltak a kiberfenyegetésekkel. Ne látogass meg olyan oldalakat, amelyeket a közösségi médiában vagy fórumokon találtál. A megbízható dark webes keresőmotorok segítségével találhatsz valódi, autentikus oldalakat. A megbízható weboldalakat eltárolhatod egy titkosított jegyzettömbben (például a Turtl programban). A Tor böngésző is kínál könyvjelző funkciót.
  • Kerüld el a HTTP oldalakat. A Tor nem titkosítja ezeket a weboldalakat, mivel nem tartoznak a hálózatba. Ezért, ha nem csatlakozol VPN-re, mikor meglátogatod a HTTP oldalakat, a személyes adataid hozzáférhetők lesznek, amikor az adatok átutaznak a Tor kilépő node szerverein. A HTTPS weboldalak meglátogatása mindazonáltal biztonságos (ezek végpontok közötti TLS vagy SSL titkosítást alkalmaznak).
  • Frissítsd az eszközödet és a böngésződet. Ha mindig a legfrissebb szoftvereket futtatod, az segít elkerülni a bugokat és a biztonsági réseket, amelyek különben veszélybe sodorhatnának az interneten.
  • Tiltsd le a helymeghatározást. A számítógépeden vagy a telefonodon a helymeghatározás teljes körű letiltása segít a személyazonosságod elrejtésében.
  • Tiltsd le a JavaScriptet. A hackerek már 2013-ban hozzáfértek a JavaScript kódokon keresztül biztosított munkamenet-információkhoz a felhasználók nyomon követése céljából.
  • Ne használj pluginokat. A kiegészítők és a böngészőbővítmények elősegíthetik a nyomon követést a böngésző-ujjlenyomat készítése révén. A Tor automatikusan letilt néhány plugint (például a Flash, a RealPlayer és a Quicktime pluginjait), mivel ezeket korábban már kihasználták arra, hogy megszerezzék a felhasználók valódi IP-címét.
  • Ne méretezd át a Tor böngészőablakot. Ugyanis a böngésző-ujjlenyomat készítése által nyomon követhetővé válhatsz.
  • Takard el a kamerát és a mikrofont. Ez megakadályozza a kiberbűnözőket abban, hogy kéretlen felvételeket készítsenek rólad, ha meghackelik a számítógépedet vagy a telefonodat. Talán túlzásnak tűnhet ez az óvintézkedés, de nyugtalanítóan könnyen meghackelhetők a kamerák.
  • Figyelj oda arra, hogy mit nyitsz meg. Ne kattints felugró ablakokra vagy bármilyen gyanús üzenetre. Ha letöltesz egy fájlt a dark webről, akkor tiltsd le az internetet a megnyitása előtt (hogy ne szivároghasson ki a valódi IP-címed).
  • Használj kriptopénzt. A kriptopénz használata az anonimitás és a védelem további rétegét biztosítja, amikor a dark weben vásárolsz valamit.
  • Zárd be az összes alkalmazást a számítógépeden, például a banki és a streaming alkalmazásokat. Így bizonyosan nem fogják a kíváncsi illetéktelenek megszerezni a személyes adataidat ezeken a szolgáltatásokon keresztül.

Hogyan telepítsük a Tor böngészőt a számítógépre vagy a telefonra

Javaslom, hogy a Tor böngészőt csakis a hivatalos weboldalról telepítsd, biztonsági okokból. A Tor nem elérhető az iOS platformra, de a nyílt forráskóddal rendelkező Onion Browser (mely a Tor motorjával fut) elérhető az App Store-ban.

A Tor letöltése és használata előtt véleményem szerint érdemes telepíteni és csatlakozni egy megbízható Tor VPN-hez; például ilyen szoftver az ExpressVPN. Nem számít, melyik szervert választjuk, mivel a Tor eleve átirányítja az adatforgalmat. A legtöbb VPN a tartózkodási hely szerinti leggyorsabb szervert fogja felkínálni.

Screenshot showing how to connect to the fastest available server using ExpressVPN's Smart LocationAz ExpressVPN szoftverében a Smart Location (Intelligens helyválasztás) segít a sebességcsökkentés minimalizálásában a Tor hálózatán

A Tor böngésző letöltése Windowsra és Macre

A Tor böngésző telepítése nagyon hasonlóan történik a Windows és a Mac számítógépeken — az operációs rendszer használatában van csak különbség. A következő lépésekből kiderül, hogyan telepíthetjük a Tor böngészőt Windows operációs rendszerre.

  1. Töltsd le a Tor böngészőt. Látogasd meg a letöltési oldalt és válaszd ki a megfelelő telepítőfájlt.

    Screenshot showing how to download Tor for Mac and Windows from the official websiteA kattintás után a Tor böngésző letöltése azonnal elindul az eszközre  

  2. Nyisd meg a telepítő fájlját. Válassz egy nyelvet és kövesd a telepítőben a varázsló utasításait.

    Screenshot showing how to select your language on the Tor installerA nyelvek ábécésorrendben vannak felsorolva

  3. Fejezd be a telepítést. Ha Mac számítógéped van, a varázsló arra fog kérni, hogy húzd át a Tor böngésző ikonját az Alkalmazások mappába.

    Screenshot showing the download status bar on the Tor Browser installerAmikor befejeződött a telepítés, pipáld ki a „Futtatás” opciót  

  4. Csatlakozz vagy konfiguráld a Tor böngészőt. Ha korlátozásokkal sújtott hálózaton vagy országban tartózkodsz, akkor érdemes a „Configure” (Beállítások) lehetőségre kattintani. A program meg fogja kérdezni, hogy a Tor használatát korlátozzák-e az adott helyszínen, vagy hogy be van-e állítva a proxy használata — ezután pedig segít az úgynevezett „pluggable transport” opció konfigurálásában, mely a cenzúra ellen véd.

    Screenshot showing the end screen of the Tor installation process, where you can connect to Tor or configure your settingsHa proxyt használsz, csak meg kell adni a proxy típusát, az IP-címet és a portot

A Tor böngésző letöltése Androidra

  1. Látogasd meg a Tor hivatalos weboldalát. Látogasd meg az Android eszközöddel a Tor hivatalos weboldalát. Lépj rá a „Letöltés” oldalra, és kattints a „Letöltés Androidra” opcióra.
  2. Kövesd az utasításokat a telepítéshez. Kattints az „Ugrás a Google Play-re” opcióra, ezután pedig a „Telepítés” lehetőségre, hogy elinduljon az alkalmazás letöltése az eszközre.
  3. Csatlakozz a Tor hálózatára. Kezdj el böngészni a The Onion Router böngészővel biztonságos módon.

A Tor böngésző letöltése Linuxra

  1. Töltsd le a Tor Launcher indítóprogramot. Navigálj a Tor letöltési oldalára a FlatHubon, és töltsd le az indítóprogramot Linuxhoz.
  2. Telepítsd a fájlt. Keresd meg a letöltések mappát (vagy ahova letöltötted a Tor Launcher indítóprogramot), és nyisd meg a fájlt.
  3. Csatlakozz vagy konfiguráld a Tor böngészőt. Kattints a „Launch” (Indítás) opcióra a Tor elindításához. Ezután választhatsz a „Connect” (Csatlakozás) vagy a „Configure” (Beállítások) opciók között. Ha olyan hálózatról böngésznél, ahol a Tor böngészőt letiltották, válaszd a „Configure” lehetőséget. Ezután a szoftver meg fogja kérdezni, hogy a Tor használatát korlátozzák-e az adott helyszínen, vagy hogy be van-e állítva a proxy használata — ezután pedig segít az úgynevezett „pluggable transport” opció konfigurálásában, mely a cenzúra ellen véd. Máskülönben a „Connect” opciót választva azonnal elkezdheted a böngészést.

GYIK: Hogyan használjuk a Tor böngészőt biztonságos módon

Illegális a Tor használata?

A legtöbb országban nem, amennyiben nem illegális tevékenységre használják. Bár maga a Tor böngésző nincs betiltva a legtöbb országban, a szoftver segítségével meglátogatható a dark web (ahol törvénybe ütköző tartalmak találhatók, például drogokkal és fegyverekkel kapcsolatos oldalak, vagy felkavaró pornográf anyagok).

Mindazonáltal a böngésző teljességgel illegálisnak minősül és betiltották például a következő országokban: Oroszország, Kína, az Egyesült Arab Emírségek, Törökország, Irán és Fehéroroszország. Azonban néhány jó nevű VPN szoftvert telepakoltak a fejlett biztonsági funkciókkal, melyek segítségével megkerülhetők a szigorú tűzfalak. Ezért képesek ezek a szoftverek hozzáférést nyújtani a Tor hálózatához a komoly cenzúrával rendelkező országokban.

Mindezeken túl a Tor bridge-ok vagy hidak szintén használhatók a cenzúra kikerülésére. Ezek olyan relay (vagy köztes) node szerverek, amelyek nem találhatók meg a Tor címtárrendszerében, így a kormányhatóságok nehezebben azonosítják be és tiltják le őket. Egyáltalán nem javaslom a használatukat VPN szoftver nélkül — a Tor hidakat önkéntesek üzemeltetik, ugyanúgy, mint bármelyik más node szervert. Soha nem lehet tudni, hogy a Tor híd mögött található személy jó szándékú vagy sem.

Biztonságosan letölthető a Tor böngésző?

Igen, a Tor böngésző biztonságosan letölthető. Azonban a letöltés nem teljesen anonim módon történik — az ISP-d észlelheti, hogy meglátogattad a Tor weboldalát. Ezért javaslom, hogy a Tor böngészőt VPN-re csatlakozva töltsd le és használd, hogy jobb védelmet biztosíts magad és az adataid számára.

Hozzátenném még, hogy soha nem szabad letölteni a Tor böngészőt külsős weboldalról. Sok hamis weboldal létezik rosszindulatú hivatkozásokkal, amelyek veszélybe sodorhatják a számítógépedet és a rajta található adatokat — ezért mindig a hivatalos Tor weboldalt használd.

Nyomon követhető vagy meghackelhetik a Tor böngészőt?

Ez nem triviális, de lehetséges. A biztonságod érdekében érdemes további óvintézkedéseket tenned, például VPN-t használnod, amikor a Tor hálózatán böngészel.

A hackerek sikerrel jártak a múltban a hálózat támadása során, hogy kémkedjenek a felhasználók után, mit néznek meg a weben, sőt ellenőrzést szereztek a számítógépeik felett. Ezt úgy érték el, hogy hamis Tor node szervereket indítottak, amelyek képesek voltak a küldött adatokat elcsípni és kártékony kódokat beinjekciózni a felhasználók számítógépére.

Ha VPN-t használsz, mely képes a rosszindulatú szoftvereket blokkolni, az segít megvédeni ezektől a támadásoktól. Egy jó blokkolószoftver átfésüli az összes bejövő adatforgalmat, észleli a gyanús kódokat és rosszindulatú kísérleteket, valamint tiltja mindezeket, mielőtt eljutnának a számítógépre az adatok. Tehát, ha egy hacker netán feltörné az egyik Tor node szervert, a VPN akkor is védelmet fog nyújtani.

Mi a különbség a deep web és a dark web között?

A deep web az interneten azokat a tartalmakat foglalja magában, amelyeket a keresőmotorok nem indexelnek. Ide tartoznak például az online banki rendszerek, a cégek privát adatbázisai, a közösségi médiaprofilok, a nem kereshető weboldalak stb. Bár ezek a tartalmakhoz nem lehet keresőmotoron keresztül hozzáférni, alapvetően nem veszélyes tartalmakról van szó, és hagyományos böngészővel megtekinthetők.

A dark web a deep weben a szándékosan elrejtett tartalmakra utal, amelyek csak a Torhoz hasonló böngészőkkel hozzáférhetők. Bár nem minden tartalom illegális vagy ártalmas a dark weben, általánosságban igencsak gyanús ez a közeg, melyet óvatosan szabad csak megközelíteni. Ezért javasolt a VPN használata a dark weben.

A Tor böngésző egy VPN szoftver?

A Tor böngésző és a VPN-ek egyaránt kínálnak védelmet az online magánszféránk számára, de nem azonos a két megoldás. A Tor böngésző egy ingyenes és nyílt forráskódú szoftver, melynek segítségével anonim módon böngészhető az internet. Ez az adatforgalom titkosítása és átirányítása útján történik, ahol több node vagy relay szerveren át történik az adatok továbbítása. Ennek eredményeképpen a hálózat megnehezíti az online adatforgalmad nyomon követését. A VPN titkosítja az internetes adatforgalmat, hogy álcázza az adatokat és egy távoli szerveren át küldi őket tovább. Ennek köszönhetően olyan, mintha egy másik országból interneteznél a weben.

Léteznek alternatívák a Tor és az Onion hálózat helyett?

Ha esetleg aggódsz a Tor hálózat veszélyei miatt, vagy lassúnak és megbízhatatlannak találtad a hálózatot, léteznek más alternatívák:

  • I2P — egy ingyenes és nyílt forráskódú anonim hálózat. A Torhoz hasonlóan az I2P a node szerverek sorozatát használja az internetes adatforgalom továbbításához — így anonim módon lehet böngészni és kommunikálni az interneten. Azonban a Tortól eltérően, az I2P hálózatán lehetséges az anonim fájlmegosztás és üzenetküldés, így átfogóbb adatvédelmi megoldást kínál a szoftver.
  • Freenet — egy decentralizált anonim hálózat. A hálózat működése az adatok elosztásán alapszik az összekapcsolt számítógépek között, így szinte lehetetlen visszakövetni egy fájl vagy üzenet eredeti forrását. Bár nem olyan felhasználóbarát, mint más alternatívák, igen komoly adatvédelmet tesz lehetővé.
  • GNUnet — egy decentralizált hálózati protokoll stack. Több funkciót kínál, például titkosítást, emellett lehetőséget a felhasználók keresésére (peer discovery), valamint az erőforrások menedzselésére. A szoftver ingyenesen használható és módosítható, valamint elérhető a Windows, a Mac OS X, a GNU/Linux és a Solaris platformokra. A Tor hálózatához hasonlóan, itt is jellemzők a biztonsági problémák a node szerverek üzemeltetőinek kilétével kapcsolatosan.

Használd már ma biztonságosan a Tor böngészőt

Bár a The Onion Router korrekt szintű védelmet biztosít a magánszféránk számára, továbbra is némileg kockázatos marad vele a dark webhez való hozzáférés. Azért, hogy biztonságban maradhass a különböző kiberfenyegetésektől, erősen ajánlom a VPN használatát a Tor böngésző mellé. Ez a megoldás garantálja, hogy az online adatforgalmad titkosítva marad a böngészés közben a legelső másodperctől a legutolsóig. Ráadásul elrejti a Tor böngésző adatforgalmát és az IP-címedet is az illetéktelenek elől, akik esetleg megpróbálnának utánad kémkedni.

A legjobb VPN a Tor hálózat biztonságos használatához az ExpressVPN. Minden általam tesztelt VPN közül ez a szoftver rendelkezik a leggyorsabb sebességgel, így minimalizálható a sebességcsökkenés a Tor használata során. A biztonsági funkciók pedig védelmet nyújtanak a dark weben található fenyegetések ellen. Sőt, akár kockázat nélkül kipróbálható az ExpressVPN a 30 napos pénzvisszatérítési garanciának köszönhetően. Egyszerűen vissza lehet kérni a kifizetett összeget, ha nem lennél elégedett.

Összefoglalásul, íme a legjobb VPN-ek a Tor böngészőhöz...

Szerkesztői megjegyzés: Nagyra értékeljük olvasóinkkal fennálló kapcsolatunkat, és átláthatóság és integritás útján igyekszünk kiérdemelni a bizalmat. A tulajdonosi csoportunk megegyezik néhány, az oldalon véleményezett piacvezető termékével: Intego, Cyberghost, ExpressVPN, és Private Internet Access. Ez viszont nincs hatással a véleményezési folyamatra, mivel szigorú tesztelési módszertanhoz igazodunk.

Helyezés
Szolgáltató
Értékelésünk
Kedvezmény
Oldal megnézése
1
medal
9.9 /10
9.9 Értékelésünk
Megtakarítás 61%!
2
9.7 /10
9.7 Értékelésünk
Megtakarítás 83%!
3
9.5 /10
9.5 Értékelésünk
Megtakarítás 82%!
Adatvédelmi figyelmeztetés!

Ön védtelen marad a meglátogatott weboldalakkal szemben!

IP-cím:

Tartózkodási hely:

Internetszolgáltató:

A fenti információk felhasználhatók az Ön nyomon követésére, a célzott hirdetések mutatására, és az online tevékenységei monitorozására.

A VPN-ek segítenek elrejteni az adatait a weboldalak elől, így Ön mindig védve lesz. A mi javaslatunk a ExpressVPN — az 1. számú VPN az általunk tesztelt több, mint 350 szolgáltató közül. Katonai szintű titkosítással és olyan adatvédelmi funkciókkal rendelkezik, amelyek garantálják az online biztonságot, ráadásul — jelenleg 61% kedvezményt kínál a cég.

Látogassa meg a ExpressVPN oldalát

Alapos tesztelés és kutatómunka alapján írunk véleményt a beszállítókról, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatóktól származó jutalékainkat is figyelembe vesszük. Némely szolgáltatók az anyavállalatunk tulajdonában állnak.
Bővebben
A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.

A szerzőről

Mónika tech rajongó, aki szabadidejében új kütyükkel játszik, és komolyan űzi az állóképességi sportokat. Úgy véli, hogy oda kell figyelnünk az online adatvédelemre, mivel az adatok sokkal gyorsabban továbbítódnak, és sokkal több ember számára elérhetők, mint offline.

Tetszett ez a cikk? Értékelje!
Utáltam Nem igazán tetszik nekem Rendben volt Nagyon jó! Imádtam!
/ 10 pont - felhasználó szavazata alapján
Köszönjük a visszajelzést.

Arra kérünk, hogy írd meg nekünk, hogyan javítsunk ezen a cikken. Számít a véleményed!

Írj hozzászólást

Sajnáljuk, de ebben a mezőben nem adhatsz meg linkeket!

A név legalább 3 betűből álljon

A mező legfeljebb 80 karaktert tartalmazhat

Sajnáljuk, de ebben a mezőben nem adhatsz meg linkeket!

Adj meg egy érvényes e-mail címet