Alapos tesztelés és kutatómunka alapján írunk véleményt a beszállítókról, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatóktól származó jutalékainkat is figyelembe vesszük. Némely szolgáltatók az anyavállalatunk tulajdonában állnak.
Bővebben
A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.
Affiliate tájékoztató

A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.

Mi a VPN és miért van rá (TÉNYLEG) szükség, 2024

Mónika Erdody A tények valóságtartalmát ellenőrizte: Christine Johansen Vezetőszerkesztő

A VPN (virtuális magánhálózat) egy egyszerű szoftver, mely az online biztonságot és adatvédelmet hivatott erősíteni. A VPN szolgáltatás az online adatforgalmat a szolgáltató egyik privát szerverén továbbítja, ráadásul titkosítja azt menet közben. Ez a megoldás álcázza az adatokat, amelyek egyébként olvashatók és a személyazonosság azonosítására alkalmasak lennének. Többek között ilyen adatok a tartózkodási hely, a böngészési előzmények és a böngészési szokásokról az információk.

Sőt, a VPN segít a tartózkodási helyedet megváltoztatni, amihez választhatsz egy távoli szervert és csatlakozhatsz hozzá. Elméletileg ez a módszer segítene a nem hozzáférhető streaming oldalak betöltésében. Azonban ez a platform felhasználási feltételeivel ellentétes lehet, sőt akár a szerzői jogokat is sértheti. Ezért csapatommal nem helyeseljük ezt a megoldást.

A VPN szoftvert nagyon könnyű telepíteni és használni — ha az olvasó készen áll arra, hogy belevágjon a dologba, akkor javaslom az ExpressVPN kipróbálását. A csapatommal 150 VPN-t tesztelünk rendszeresen, és ez a szolgáltatás az egyik leginkább felhasználóbarát, illetve legsokoldalúbb, így bármilyen célra remekül megfelelő. Sőt, a szoftverhez tartozik egy megbízható pénzvisszatérítési garancia — ha az olvasónak nem jönne be a szolgáltatás, teljes mértékben visszatérítik a pénzét 30 napon belül. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: ExpressVPN. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

Vágjon bele az ExpressVPN-nel

Kevés az ideje? Íme 2024 legjobb VPN-jei a kezdők számára

  1. ExpressVPN — Kiváló a böngészéshez, HD streameléshez és torrentezéshez; felhasználóbarát és gyors; kockázatmentes próbalehetőséggel.
  2. CyberGhost — A különböző tevékenységekhez optimalizált szervereket kínál (streameléshez, letöltéshez, játékokhoz).
  3. Private Internet Access — Óriási globális hálózat, de ijesztő lehet a sok testreszabási lehetőség.
FONTOS! A vpnMentor csapata és én nem helyeseljük az illegális tevékenységekben való részvételt a VPN használata során, beleértve a szerzői jogok bármilyen formában történő megsértését. Csak a szigorú naplózásmentességi irányelvekkel rendelkező VPN-eket ajánljuk, így senki nem követheti nyomon, mit csinálsz az interneten. Ez azt jelenti, hogy te vagy a felelős azért, hogy biztosítsd a régiódban érvényes törvényeknek, valamint az általad használt alkalmazások és platformok felhasználási feltételeinek való megfelelést.

Szerkesztői megjegyzés: Nagyra értékeljük olvasóinkkal fennálló kapcsolatunkat, és átláthatóság és integritás útján igyekszünk kiérdemelni a bizalmat. A tulajdonosi csoportunk megegyezik néhány, az oldalon véleményezett piacvezető termékével: Intego, Cyberghost, ExpressVPN, és Private Internet Access. Ez viszont nincs hatással a véleményezési folyamatra, mivel szigorú tesztelési módszertanhoz igazodunk.

Miért van szükség VPN-re?

Az internet tele van a nemkívánatos fenyegetésekkel, amelyek veszélyeztetik a felhasználók online magánszféráját és adatai védelmét. Főként azt emelném ki, hogy a rosszindulatú elemek összegyűjthetik a személyes adatokat, nyomon követhetik, mit csinálnak a felhasználók az interneten, illetve belenézhetnek az adatforgalmukba. Sőt, egyes privát hálózatok és nyilvános wifi hotspotok blokkolnak bizonyos weboldalakat, fájltípusokat és médiaanyagokat, ami jelentősen korlátozza az online szabadságot.

A VPN szoftverbe való befektetés igencsak megéri, ha komolyan veszi az olvasó az online biztonságát és az adatai védelmét. Segítségével biztonságban lesz az adatvédelmi támadásoktól, sőt a blokkolt weboldalakhoz is hozzáférést nyerhet. Ezenfelül a szoftver titkosítja az internetkapcsolat adatforgalmát, így a Google, a Facebook és az internetszolgáltató (ISP) nem fogja tudni nyomon követni a felhasználó online tevékenységeit. Mindezt figyelembe véve, itt van még néhány oka annak, miért érdemes beszerezni egy VPN programot.

A VPN-ek minden adatot titkosítanak

A VPN szoftver titkosítja az internetkapcsolatot, amikor felcsatlakozunk a szolgáltató privát szervereire. A szoftver rejtjelezi az adatforgalmunkat, így az online tevékenységünk és mindaz, amit az interneten csinálunk, megfejthetetlen marad mások számára. Mivel a legtöbb VPN szoftver katonai szintű titkosítást alkalmaz, gyakorlatilag lehetetlenné teszik, hogy bárki ellenőrizhesse, mivel töltjük az időt az interneten.

Tehát, senki nem láthatja a felhasználó böngészési előzményeit, és senki nem hallgathatja le az internetkapcsolatát — még a felhasználó ISP-je sem —, mivel az adatok csak a számjegyek véletlenszerű sorozatának tűnnek. Így az ISP az internetkapcsolat sebességét sem tudja korlátozni, ha netán a sávszélességet erősen igénybe vevő tevékenységekkel töltjük az időnket, például online játékokkal. Azonban a nyilvános wifi-hálózatokon még fontosabb ez a védelem, mivel a hackerek könnyen belenézhetnek az adatforgalmunkba a jelszavak, bankkártyaadatok és más információk megszerzése érdekében.

A legtöbb VPN 256 bites AES titkosítást használ, a létező legerősebb titkosítási technológiát. A 256 bites kulcs az elérhető leghosszabb titkosítási kulcs, és minél hosszabb a kulcs, annál tovább tart az üzenet visszafejtése. A legjobb biztonsági szolgálatok és a kormányzatok is ezt alkalmazzák az igen érzékeny adatok védelme érdekében.

A VPN-ek álcázzák a tényleges tartózkodási helyet

VPN használata nélkül a tényleges IP-címünk látható marad, vagyis az illetéktelen személyek felhasználhatják ezt az adatot arra, hogy meghatározzák a tartózkodási helyünket. (Mondhatni, az IP-címnek a telefonszámhoz hasonló szerepe van az interneten.) Veszélyes lehet, ha más személyes adatokkal kombinálják ezt az információt, hiszen így könnyen beazonosíthatóvá válunk az interneten, és máris védtelenek leszünk az online támadások ellen. Egyes tolakodó elemek, például a reklámcégek használhatják ezt az információt akár arra, hogy reklámokkal árasszanak el minket, az ISP-nk pedig eltárolhatja és átadhatja másoknak a tudtunk nélkül.

A VPN álcázza a valódi IP-címünket azáltal, hogy másik IP-címre cseréli le, így biztosítja az online adataink védelmét. Tehát az olvasó használhatja a VPN-t arra, hogy elrejtse a valódi tartózkodási helyét és az online személyazonosságát, attól függetlenül, hol él. Azonban nem szabad arról megfeledkezni, hogy az illegális tevékenységek a VPN használata mellett is törvénybe ütköző cselekedeteknek számítanak. Ezért mindig óvatosnak kell lenni.

Hogyan lehetek biztonságban a VPN segítségével?

A VPN elsődleges biztonsági funkcióját az internetkapcsolat titkosítása, illetve a felhasználó eredeti IP-címének (és így a tartózkodási helyének) álcázása útján tölti be. Mindez védelmet nyújt az internetkapcsolat és a személyes adatok számára, de a VPN szoftvernek rendelkeznie kell más adatvédelmi és biztonsági funkcionalitással is annak érdekében, hogy a fenti alapvető funkciók valóban garantálják a biztonságot a felhasználók számára.

Szigorú naplózásmentességi irányelvek

Elengedhetetlenül fontos, hogy olyan VPN szolgáltatót válasszunk, amelyik komolyan veszi a felhasználók adatvédelmét, hiszen a szoftver teljes körű hozzáféréssel rendelkezik az adatokhoz az online tevékenységünkről. A legfontosabb adatvédelmi elvárás a szigorú naplózásmentességi irányelvek megléte, ami szavatolja, hogy a VPN szolgáltató nem követi nyomon vagy gyűjti össze a felhasználók adatait. Ez azt jelenti, hogy nem kerülhetnek mások kezébe az adatok, ha a kormányhatóságok a kiadásukat kérik a szolgáltatótól valamilyen vizsgálat keretében, illetve akkor sem, ha netán a szolgáltató szervereit törik fel.

Sok VPN szolgáltató állítja azt magáról, hogy egyáltalán nem rögzítenek naplófájlokat, azonban ez csak néhány szolgáltatóra igaz a valóságban. A leginkább megbízható VPN-eket rendszeresen alávetik az auditoknak, ahol a biztonsági cégek elemzik a VPN szolgáltató adatvédelmi gyakorlatát az adatvédelmi irányelveinek megfelelően. Ez biztosítja, hogy a VPN szolgáltató valóban komolyan veszi a felhasználók adatainak védelmét.

Érdemes figyelembe venni azt is, hogy hol található a VPN cég székhelye, mivel a cég az illetősége alapján köteles betartani az adott ország adatmegőrzési törvényeit. Legjobb, ha a választott VPN szolgáltató olyan országban található, ahol az adatvédelemnek kedveznek a törvények, illetve nem tartozik a 14 Szem Szövetségének hatókörébe. Vagyis a VPN szolgáltatónak akkor sem kell átadnia az adatokat, ha valamelyik ország kormányhatóság ezt kérné.

Szivárgásvédelem

Mindig megvan rá az esély, hogy a VPN szolgáltató véletlenül kiszivárogtatja a felhasználóktól származó DNS-kéréseket, illetve az IP-címüket, mivel bármilyen szoftverben lehetnek biztonsági rések. Az IP- és DNS-szivárgások jelenléte esetén nincsen értelme a VPN használatának, hiszen épp ezeket az információkat kellene a VPN-nek elrejtenie. A legbiztonságosabb VPN szolgáltatók rendelkeznek integrált szivárgásvédelmi rendszerrel a DNS- és IP-szivárgások megakadályozása érdekében.

A DNS- és IP-szivárgásvédelem teszteléséhez csak lépjen fel az olvasó egy megfelelő weboldalra, mint például az ipleak.net, miután csatlakozott egy szerverre a VPN-nel. Ezután várni kell néhány másodpercet, mielőtt az oldal megmutatja, milyen IP-címmel van összekötve a számítógép. Amennyiben csak a VPN szolgáltató IP-címe látható, teljes körű védelemnek örülhetünk.

Kill switch funkció

A VPN-ek egy titkosított alagutat hoznak létre abból a célból, hogy védelmet biztosítsanak a felhasználó számítógépe és a szerver között utazó adatok számára. Mivel a kapcsolat biztonsága teljességgel ettől az alagúttól függ, az adatok veszélybe kerülhetnek, ha az váratlanul megszakad vagy ha a felhasználó másik szerverre vált át. A kill switch funkció képes automatikusan blokkolni az internethozzáférést, ha a VPN-csatlakozással problémák adódnak, tehát afféle utolsó védelmi vonalként működik.

A program ezután megvárja, amíg a számítógép újra létre tudja hozni a kapcsolatot a VPN-nel, mielőtt újra felcsatlakozna, így a felhasználó valóban folyamatosan élvezheti a védelmet. Ez különösen fontos a torrentezés közben, illetve a titkosítatlan nyilvános wifi-hálózatok használata során.

Egy apró tipp: nem minden VPN szoftverben engedélyezett alapértelmezettként a kill switch opció, így legjobb ellenőrizni a menüben a beállításoknál, hogy valóban be van-e kapcsolva a funkció. Külön megjegyzésként, a kill switch funkció leállítja az internetes adatforgalmat a hálózatok között váltva, így akkor is jól jön majd, amikor nyilvános wifi-hálózatokra csatlakozik az olvasó.

Fejlett biztonsági protokollok

Az alkalmazott protokoll határozza meg, hogyan továbbítja a VPN az adatokat a felhasználó számítógépe és a VPN szerver között. A protokollok egy szabálykészletből állnak, amelyek a védelmet és a stabilitást segítik elő. A színvonalas VPN szoftverekben többféle protokollból lehet választani, amelyek a sebesség és a biztonság eltérő keverékét kínálják. Egyes protokollok fejlettebbek és jobban működnek, ezért elengedhetetlenül fontos a megfelelő opció kiválasztása.

Íme néhány a legelterjedtebb VPN protokollok közül (a legbiztonságosabbtól a legkevésbé biztonságos protokollig haladva):

  • OpenVPN — Egy nyílt forráskódú protokoll, amely jól ismert a megbízhatóságáról és a biztonságosságáról. A nyílt forráskód azt jelenti, hogy a kódot közzétették a nyilvánosság számára, és bárki javasolhat módosításokat a biztonság javítása érdekében. A protokoll nagyon népszerű és mindkét végponton titkosítás van érvényben, vagyis csak a küldő és a fogadó fél rendelkezik a titkosítási kulccsal. Ráadásul a szoftvert rendszeresen frissítik és fejlesztik, ami tovább javítja a biztonságot.
  • WireGuard — Egy másik nyílt forráskódú protokoll, amely gyorsabb az OpenVPN-nél, és éppen ugyanolyan biztonságos. Erősen javasolt a használata a streameléshez, a játékokhoz és a videóhívásokhoz. Bár lehetséges, hogy találhatók a szoftverben eddig még ismeretlen biztonsági hibák, mivel viszonylag új a protokoll.
  • IKEv2 — Egy megbízható protokoll, amely az OpenVPN-hez hasonló sebességet kínál. A protokoll képes a védelmet biztosítani, míg a felhasználó a mobil hálózatról a wifi-hálózatra vált át, mivel nagyon stabilan működik. Azonban kevésbé magas színvonalú a védelem az OpenVPN és a WireGuard protokollokhoz képest, így legjobb, ha tartalék opcióként használjuk.
  • SSTP — Egy régebbi protokoll a Windows platformra. Hasonlít az OpenVPN-hez, mivel csak a küldő és a fogadó fél képes az adatforgalmat visszafejteni. Jó a tűzfalak megkerülésére, de a sebesség nem túl jó.
  • L2TP/IPSec — Egy elavult protokoll, amelyik főleg az okostelefonokon elterjedt. Nem biztosít titkosítást, a sebesség pedig alacsony, így jobb kerülni a használatát.

Wifi-hálózatok védelme

Egyes VPN-ek extra védelmet nyújtanak a wifi-hálózatokhoz, így garantálva a felhasználó biztonságát a nyilvános hálózatokon. Ha az olvasó szeretné az internetet az otthonán kívül használni, akkor elengedhetetlenül fontos ez a funkció. Hiszen segítségével akkor is biztonságban lesznek az adatok, ha éppen egy nyilvános wifi-hálózatra csatlakoztunk — például egy kávézóban.

A VPN-eket arra tervezték, hogy ugyanúgy megvédjék a felhasználóikat a nyilvános hálózatokon és otthon egyaránt, de egyes szoftverek kínálnak további funkciókat, amelyek ennél többet tudnak. Például egyes VPN-ek automatikusan csatlakoznak, ha nyilvános wifi-hálózatot észlelnek, vagy értesítik a felhasználót arról, hogy titkosítatlan a hálózat.

Van bármi hátránya a VPN használatának?

Először is, érdemes tudnia az olvasónak, hogy a VPN-használat előnyei bőven meghaladják az esetleges hátrányokat. Mindazonáltal, néhány dologgal tisztában kell lennie, mielőtt felcsatlakozna egy VPN szerverre.

  • Az internetkapcsolat sebessége romolhat — Egyes VPN szolgáltatók jobban lelassítják az internetkapcsolatot, de a legjobb szolgáltatókkal egyáltalán nem lehet észrevenni a különbséget. Mindennek az oka az, hogy az adatokat titkosítani kell, és utána továbbítani kell őket a VPN szerverre.
  • Egyes VPN-ek veszélybe sodorhatják az adatok biztonságát — Az ingyenes VPN szolgáltatóknak igazán sok vaj van a füle mögött, de még a fizetős VPN-ekkel is megesik, hogy azon kapják őket, hogy valótlan állítást tettek a naplózásmentesség biztosításáról. Legjobb olyan VPN szolgáltatót választani, amelyik betartja a szigorú naplózásmentességi irányelveket, illetve ahol ezeket az irányelveket független biztonsági cégek auditálták.
  • A VPN előfizetés pénzbe kerül — Nem árulunk el azzal nagy titkot, hogy a VPN jellemzően egy fizetős szolgáltatás, és a szolgáltató havi díjat számít fel. Viszont a legtöbb VPN szolgáltatás csak havi néhány száz vagy pár ezer forintba kerül, így igazán megfizethetők. Sőt általában kínálnak pénzvisszatérítési garanciákat, amelyeknek köszönhetően először kipróbálható a szolgáltatás és visszaigényelhető az ára egy megadott időtartamon belül. Így az olvasónak nem kell elköteleznie magát az előfizetés mellett, mielőtt meggyőződött volna róla, hogy tényleg elégedett vele.
  • A rossz VPN szolgáltatásokhoz nem biztosítanak minőségi szervereket és IP-címeket. Egyes VPN szolgáltatók kicsi szerverhálózattal rendelkeznek vagy elavult az infrastruktúrájuk. Ha a VPN szolgáltató nem frissíti az IP-címeket és nem tartja naprakészen a szervereket, akkor bizonyosan korlátozott képességeket kínál csak a szolgáltatás és gyenge minőségű lesz a kapcsolat. A jó hírnevű VPN szolgáltatók (mint például az ExpressVPN) folyamatosan fejlesztik a hálózatukat.
  • Egyes országokban korlátozzák, sőt betiltották a VPN-ek használatát. Többek között Kínában, Oroszországban és Iránban törvényen kívülinek minősülnek a VPN-ek, vagy csak korlátozásokkal használhatók. Így kockázatos, vagy akár illegális a VPN szolgáltatás használata ezekben az országokban, és általában a VPN szolgáltatók weboldalaihoz való hozzáférést is letiltották. A csapatom és én nem helyeseljük a VPN-ek illegális módon történő használatát. Javasoljuk, hogy mindenképpen tájékozódj a helyi törvényekről, és hogy használd felelősségteljes módon a VPN szolgáltatást.

Tippek a legjobb VPN kiválasztásához

Olyan VPN-t érdemes választani, amelyik az olvasó internetezési szokásaihoz igazodik. A VPN-ek sok mindenre használhatók, így ettől függően különböző funkciókra lehet szüksége. Mindenesetre, bármilyen célra szeretné használni az olvasó a terméket, mindig olyan VPN szolgáltatót érdemes keresnie, amelyik megbízható ügyfélszolgálattal rendelkezik (különösen élő csevegőfelülettel). Ezenfelül ellenőrizze, hogy a VPN kompatibilis minden készülékkel és platformmal, ahol használni szeretné a szoftvert. Győződjön meg arról is, hogy annyi egyidejű csatlakozást tesz lehetővé a szolgáltató, ahány készüléken egyszerre futtatná a szolgáltatást.

Az olvasó alább találhatja néhány jellemző felhasználási mód leírását, valamint azokat a funkciókat, amelyek a leginkább alkalmasak az adott célra. A felsorolt kritériumokat használhatja ahhoz, hogy leszűkítse a választékot, és hogy kiválaszthassa az igényeinek legjobban megfelelő VPN szoftvert.

Mire kell figyelni, ha streameléshez használnánk a VPN-t

VPN nélkül nem lehetséges privát módon a tartalmak streamelése és nézése, hiszen internetes tevékenységekről van szó. Azonban vannak VPN szolgáltatók, amelyekkel megbízhatatlan és lassú a kapcsolat, így rossz minőségű lesz a stream is. A streamelésre leginkább alkalmas VPN szolgáltatókkal mindig élvezhetjük a HD felbontású tartalmakat (ha az alap internetkapcsolat kellően gyors), és nem kell sokáig várni a videó betöltődésére vagy a pufferelésére.

Ha az olvasó számára a tartalmak streamelése az elsődleges, akkor olyan VPN-t keressen, amelyik rendelkezik a következő funkcionalitással:

  • Gyors sebesség — Normális jelenség, ha a VPN lecsökkenti az internetkapcsolat sebességét az erősebb titkosítás miatt. Mindazonáltal a streamelésre alkalmas VPN-ekkel a sebesség jóval meg kell haladja a 25 Mbps értéket, ami a minimumkövetelmény a zökkenőmentes streameléshez ultra HD felbontásban. Ha legalább 5 Mbps-t elér a sebesség, az megfelelően gyors lesz a HD minőségű streamekhez.
  • Megbízható közeli szerverek — Szükséged lesz a régiódon belül található szerverekre, hogy streamelhesd az általad előfizetett és nézett platformokat. Ideális esetben 1000 km-en belül helyezkedik el a szerver, hogy jó legyen a sebességed. Ha pedig kellő számú szerver elérhető, akkor nem lesz probléma a túlzsúfoltság vagy az abból következő belassulások.
  • Kompatibilitás a streaming eszközökkel — Olyan VPN-t válassz, amelyik nemcsak a laptopokkal, tabletekkel és okostelefonokkal működik, hanem kompatibilis a médialejátszókkal is, mint például az Apple TV, az okostévék és az Amazon FireStick. Az intelligens DNS funkciónak köszönhetően könnyedén megoldhatod a streamelést a játékkonzolokon és az okostévéken is (ugyanis ezeken a készülékeken nem futnak a VPN alkalmazások).
  • Streamelésre optimalizált szerverek — Vannak VPN szolgáltatások, ahol igazán egyszerűvé tették a streaming szerverek használatát. Optimalizálták a szervereket a különböző streaming platformokhoz, és feltüntették a VPN szoftverben, hogy melyik szerver milyen platformmal kompatibilis. Ez különösen jól jön, ha új vagy a VPN-ek világában, vagy nem szeretnél sok időt tölteni azzal, hogy a szervereket keresgéld.

Mit tudjon a VPN, ha az adatvédelem és a biztonság a fontos

Elengedhetetlenül fontos, hogy a VPN első osztályú biztonsági és adatvédelmi funkcionalitással rendelkezzen, amennyiben komolyan vesszük az online személyazonosságunk védelmét. A megfelelő védelem nélkül a személyes adatok láthatók lesznek bárki számára, így például a hackerek és a kiberbűnözők tarthatnak rájuk igényt.

Ezek a funkciók akkor is létfontosságúnak számítanak, ha az anonimitását szeretné az olvasó védeni, mivel a nemkívánatos illetéktelenek, például akár az internetszolgáltató, könnyedén megfigyelhetik, mivel töltjük az időnket online, és összegyűjthetik ezeket az adatokat.

Ha az olvasó számára az adatvédelem és a biztonság az elsődleges, akkor olyan VPN-t töltsön le, amelyik rendelkezik a következő funkcionalitással:

  • Katonai szintű titkosítás — A titkosítási technológia lehet 128 vagy 256 bites AES, vagyis a legkomolyabb titkosítási szabványok. Mindkét szabványt gyakorlatilag lehetetlen feltörni, és mindkettőt a csúcskategóriás biztonsági ügynökségek használják, de a 256 bites a legerősebb titkosítás.
  • Naplózásmentességi irányelvek — Ezek az irányelvek biztosítják azt, hogy a felhasználóhoz kapcsolható böngészési előzményeket nem rögzíti a VPN szolgáltató, ami további védelmet nyújt az online jelenlétünk számára. Egyes VPN szolgáltatók azt állítják magukról, hogy „naplózásmentesek”, nem tárolják el a naplófájlokat, de korábban kiderült róluk, hogy nem ez a valóság. Ezért fontos megfelelő VPN szolgáltatót választani, amely rendelkezik megfelelő naplózásmentességi irányelvekkel, melyeket auditáltak és megerősítették róluk, hogy megbízhatók.
  • Fejlett protokollok — A protokollokkal testre szabható az internetkapcsolat, vagyis ennek megfelelően növelhető vagy csökkenthető a biztonsági szint. A legbiztonságosabb protokollok közé tartoznak az OpenVPN, a WireGuard és az IKEv2.
  • Kill switch funkció — Ez a funkció megakadályozza a felhasználói adatok véletlen kiszivárgását abban az esetben, ha netán a VPN kapcsolat hirtelen megszakadna. Másképpen, ez jelenti a végső védelmi vonalat, ha a VPN működésébe hiba csúszna. Emellett megvédi az internetkapcsolatot, amikor másik szerverre vált a felhasználó.
  • Wifis hálózatvédelem. Vannak VPN-ek, amelyek automatikusan csatlakoznak, ha nyilvános wifi-hálózatot észlelnek, vagy értesítéseket küldenek neked a titkosítatlan hálózatokról. A szoftver így biztosítja a védelmedet a nyilvános hálózatokon, ezért ez egy elengedhetetlenül fontos funkció, ha nemcsak otthon fogod használni az internetet.
  • DNS- és IP-szivárgásvédelem — A felhasználó IP-címe, illetve az általa küldött DNS-kérések bármikor véletlenül kiszivároghatnak, ami akkor történhet meg, ha nem működik jól a VPN szoftver. Azonban a megbízható VPN-ek megakadályozzák a DNS- és IP-szivárgásokat a szoftverbe integrált szivárgásvédelemnek köszönhetően.
Screenshot of ExpressVPN passing leak tests connected to New York serverA biztonságos VPN szolgáltatások nem fogják kiszivárogtatni a tartózkodási helyünkről az információkat az IP-cím alapján

Mire érdemes figyelni, ha torrentezésre kell a VPN

A torrentezés kockázatos, mivel rengeteg idegennel osztjuk meg a fájljainkat, akik könnyedén beazonosíthatják az IP-címünket az általunk használt P2P szoftveren keresztül. Ezért szükség lesz egy torrentezésre alkalmas VPN-re, hogy elrejthessük a valódi IP-címünket, így senki sem követheti vissza az IP-címet hozzánk.

Ne felejtse el az olvasó, hogy a VPN használata abból a célból, hogy elrejtsük a torrentezési tevékenységünket, nem segít legalizálni a szerzői joggal védett tartalmak letöltését — nem szabad a törvényeket megszegni. Mindazonáltal, megeshet, hogy az internetszolgáltató kiszúr valakit akkor is, ha legális fájlokat töltött le. Ebben az esetben a VPN használata segít ezt elkerülni.

Graphic showing CyberGhost with uTorrentA torrentezést lehetővé tevő VPN szoftverrel biztonságban lehetünk a rosszindulatú támadások elől

Ha az olvasó számára a torrentek letöltése a legfontosabb, akkor olyan VPN-t kell beszereznie, amelyik rendelkezik a következő funkcionalitással:

  • Támogatás a torrentezéshez és a P2P fájlmegosztáshoz — Olyan VPN szolgáltatót válasszunk, amelyik rendelkezik dedikált P2P szerverekkel, vagy engedélyezte a P2P fájlmegosztást minden szerverén. Mindkét esetben fontos, hogy működjön a torrentezés bármiféle korlátozás nélkül a P2P kliensszoftverekkel, például a uTorrent programmal, és a weboldalakkal, mint például a Popcorn Time.
  • Komoly biztonsági funkcionalitás — Többek között a katonai szintű titkosítás, a fejlett protokollok és a kill switch tartoznak ide: mindezek a funkciók védelmet nyújtanak az adataink számára a torrentezés közben.
  • Megbízható sebesség — A gyors feltöltési és letöltési sebesség elengedhetetlenül fontos a torrentezéshez, tehát meg kell győződni arról, hogy a választott VPN korlátlan sávszélességet biztosít, valamint sok szervert kínál a tartózkodási helyünk közelében a gyorsabb letöltési sebesség érdekében.
  • Naplózásmentességi irányelvek — Ezek az irányelvek jelentik a biztosítékot arra, hogy a VPN szolgáltató komolyan veszi a felhasználók adatvédelmét és nem rögzíti a torrentezéssel kapcsolatos adatokat.
  • Split tunneling funkció — Ez egy extra opció, melyet egyes VPN-ek elérhetővé tettek: segítségével kiválasztható, melyik alkalmazás használhatja a titkosított VPN kapcsolatot. Ha csak a torrentkliens szoftvert kapcsoljuk össze a VPN-nel, az javíthatja a sebességet, mivel a VPN-nek nem kell minden alkalmazás adatforgalmát titkosítania a számítógépünkön.
  • Extrák a torrentezéshez — Egyes VPN szoftverekhez mellékeltek extra funkciókat, amelyek segítségével javíthatjuk a torrentezés közben a sebességet. Például ilyen lehetőség a porttovábbítás vagy a SOCKS5 proxy. A porttovábbítás biztosítja, hogy több feltöltőhöz csatlakozhassunk a jobb letöltési sebesség érdekében, míg a SOCKS5 képes elrejteni az IP-címet, de kevesebb titkosítást alkalmaz. Egyik opció sem olyan biztonságos, mint a normál VPN kapcsolat használata.

A 3 legjobb VPN kezdők számára, 2024

1. ExpressVPN — Sokoldalú VPN gyors sebességgel és megbízható internetkapcsolattal

  • 3 000+ megbízható szerver 105 országban (beleértve Magyarországot), így könnyedén feloldhatók a streaming platformok blokkjai
  • 256 bites AES titkosítás és RAM-alapú szerverek biztosítják az adatok védelmét
  • Működik vele: Netflix, Disney+, HBO Max, Hulu, Amazon Prime Video, BBC iPlayer és más platformok

Az ExpressVPN az egyik legjobb VPN a piacon jelenleg, hiszen lenyűgöző sebességet, egyszerűen használható alkalmazásokat és erős biztonsági funkcionalitást kínál. Ez az egyik legmegbízhatóbb VPN szolgáltatás a tapasztalataim alapján, bármilyen online tevékenységről legyen szó, beleértve a streamelést, a játékokat vagy a torrentletöltéseket.

A listámon ez a legmegbízhatóbb VPN szolgáltatás, ha a geokorlátozott streaming platformok blokkjainak feloldásáról van szó. Sikerrel hozzáfértem mindegyik streaming platformhoz, amikor kipróbáltam őket, beleértve 7 regionális Netflix katalógust (többek között az amerikai, angliai, kanadai és japán katalógusokat), valamint a Hulu, a Disney+, az HBO Max, a BBC iPlayer és más platformok oldalait.

Az ExpressVPN ráadásul megbízható módon működik a legtöbb streaming platformmal. A nemzetközi csapatunk tagjai a saját hazájukban elérhető platformokon streamelték a tartalmakat a VPN tesztelése céljából, és csodálatos eredményekről számoltak be. Több mint 15 Netflix katalógussal működik a VPN (beleértve az amerikai, az angliai, a kanadai és a japán katalógust), illetve a Disney+, a Hulu, a BBC iPlayer, a Max oldalaival és más platformokkal is.

Az ExpressVPN-t ráadásul könnyű használni. Kompatibilis minden ismertebb operációs rendszerrel, és kevesebb, mint 5 percig tartott a regisztráció, illetve a szoftver telepítése a Windows laptopomon. Ezenfelül a programban a legjobb sebességre és biztonsági szintre optimalizálták az alapértelmezett beállításokat, így nem kell eljátszani a beállításokkal a szoftver használata előtt.

Például ahhoz, hogy hozzáférhessek a Hulu platformjához, csak fel kellett csatlakoznom egy amerikai szerverre (az ExpressVPN automatikusan kiválasztja a leggyorsabb elérhető szervert a felhasználó számára) és máris felléphettem az oldalra. Ráadásul minden szerver P2P-barát — nem kellett külön szervert keresgélnem ahhoz, hogy belevághassak a torrentezésbe.

Sőt, az ExpressVPN extra intézkedéseket tett meg a felhasználók személyes adatainak védelme érdekében. A cég szigorúan betartja a hitelesített naplózásmentességi irányelveket. Mindehhez a TrustedServer technológia nyújt további támogatást — a szolgáltató összes szervere az átmeneti RAM-alapú tárhelyet használja, melyről törlődnek az adatok a szerver újraindításakor. Vagyis a felhasználókhoz tartozó, személyazonosításra alkalmas adatok, illetve a böngészési előzmények soha nem kerülnek rögzítésre. Mindezeken felül, a cég székhelye a Brit Virgin-szigeteken található, az adatvédelem mennyországában, ahol szigorú adatvédelmi törvényeknek kell megfelelni.

Továbbá, az ExpressVPN komoly védelmet biztosít az internetkapcsolat számára. A katonai szintű 256 bites AES titkosítás megakadályozza az adatok utáni kémkedést, míg az automatikus kill switch funkciónak, valamint a kiterjedt szivárgásvédelmi funkcionalitásnak köszönhetően a felhasználók adatai soha nem kerülhetnek illetéktelen kezekbe.

Az ExpressVPN szolgáltatásának egyetlen hátránya, hogy a csomagok picit drágák más VP előfizetésekhez képest (a csomagok kezdő ára €4,76/hónap). Mindazonáltal, a szolgáltató rendszeresen biztosít akciókat igen nagyvonalú kedvezményekkel. Amikor a hosszú távú csomagot választottam, 61% megtakarításnak örülhettem. Az ExpressVPN elérhetővé tette a rövid távú előfizetéses csomagokat is, de ezeket nem ajánlom, mivel összességében rosszabb ár-érték arány jellemző rájuk.

Ha az olvasó bizonytalan lenne, akkor nyugodtan kipróbálhatja az összes ExpressVPN funkciót kockázat nélkül, hiszen jár biztosítékként a 30 napos pénzvisszatérítési garancia. Leteszteltem ezt a garanciát, és miután 27 napig használtam a szolgáltatást, beadtam a kérelmemet az előfizetésem lemondására a nonstop élő csevegőprogramon keresztül. Miután elmagyaráztam az ügyfélszolgálatos munkatársaknak, hogy nem felelt meg számomra a szolgáltatás, minden további külön kérdezősködés nélkül feldolgozták az igénylést, és 4 munkanap után visszakaptam a teljes összeget. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: ExpressVPN. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

ExpressVPN akció, December 2024: Kizárólag korlátozott ideig lehet előfizetni az ExpressVPN-re akár 61% kedvezménnyel! Ne hagyja ki!

2. CyberGhost — Egyszerűen használható a különböző tevékenységekre optimalizált szerverekkel

  • Streamelésre optimalizált szerverek a gyors és egyszerű streamelésért
  • 11 690+ szerver 100 országban (a szerverhelyszínek Magyarországon is elérhetők), így rengeteg globális tartalom hozzáférhető
  • NoSpy szerverek a CyberGhost romániai székhelyén a felhasználók adatvédelmének biztosítására
  • Működik vele: Netflix, Disney+, HBO Max, Hulu, Amazon Prime Video, BBC iPlayer és más platformok

A CyberGhost dedikált szervereinek köszönhetően egyszerű lesz a lehető legjobb VPN kapcsolat létrehozása a felhasználó igényei alapján. A különböző streaming szervereket konkrét platformokhoz optimalizálták, például a Netflix vagy a Hulu oldalaihoz, a játékszervereket és a torrentszervereket pedig a gyors sebességre és az erős védelemre hegyezték ki. A szervereket könnyen megtalálhatjuk az alkalmazásban, és jól érthető módon címkézték fel őket, így máris lehet őket használni bármi macera nélkül.

Ezeknek az optimalizált szervereknek köszönhetően a CyberGhost az egyik legjobb VPN a piacon, ha a streamelés a cél. Amikor az amerikai szervereket teszteltem az USA-ban, mindegyik szerver megbízható csatlakozási lehetőséget nyújtott a megfelelő platformhoz. Gyakran használom amerikai otthonomból a CyberGhostot az amerikai Netflix, a Hulu és a Disney+ tartalmak streamelésére. Egyetlenegy alkalommal sem akadt problémám, amikor a dedikált szerverekkel használtam ezeket a platformokat.

A sebesség bőven elég a streameléshez, a torrentezéshez és a játékokhoz egyaránt. Amikor teszteltem a streamelésre optimalizált szervereket a francia Netflixhez és a BBC iPlayerhez, a sebességem soha nem esett 52,81 Mbps alá — ami 27%-os csökkenést jelentett. A szolgáltatás nem olyan gyors, mint az ExpressVPN, de így is működött a streamelés UHD felbontásban. Ráadásul a játékokhoz optimalizált szerverekkel az átlagos ping időm 29 ms lett, így lag nélkül tudtam játszani az Apex Legends játékkal.

A biztonsági funkcionalitás tekintetében, a CyberGhost a személyes adatokat a katonai szintű 256 bites AES titkosítással védi. Ennek köszönhetően a felhasználók adatai olvashatatlanok lesznek, és gyakorlatilag lehetetlenség őket visszafejteni. Ráadásul a szoftver tartalmazza a kill switch funkciót az IP-, DNS- és WebRTC-szivárgásvédelem mellett, így az IP-címünk bizonyosan nem kerül az illetéktelenek kezébe.

A CyberGhost emellett gondoskodik az adatvédelemről. Az információk a felhasználók online tevékenységeiről, valamint a személyes adataikról soha nem kerülnek rögzítésre,  mivel a cég betartja a szigorú, független szakértők által auditált naplózásmentességi irányelveket. Ha az olvasó számára elsődleges fontosságú az adatvédelem, akkor erre a célra elérhetők a cég NoSpy szerverei, melyeket maga a CyberGhost üzemeltet, a cég romániai székhelyén. Csak a CyberGhost munkatársai férhetnek hozzá ezekhez a VPN szerverekhez — így nem kell aggódnia az olvasónak amiatt, hogy esetleg az illetéktelenek hozzányúlhatnak a VPN szerverhez és elcsípik az adatforgalmat.

A szolgáltatás hátránya, hogy a rövid távú csomagok drágák, és a pénzvisszatérítési garancia is csak rövidített időtartamra elérhető (14 napig, 45 nap helyett). Mindazonáltal a hosszú távú csomagok igazán megfizethetők — elérhető az előfizetés már akár $2,19/hónap áron.

A CyberGhost által kínált pénzvisszatérítési garanciának köszönhetően visszaigényelhető a teljes kifizetett összeg, amennyiben az olvasó nem lenne elégedett a szolgáltatással. A garancia tesztelésére megpróbáltam lemondani az előfizetésemet 42 napi használat után, azáltal, hogy felvettem a kapcsolatot a CyberGhost ügyfélszolgálatával a nonstop élő csevegőfelületen. Az ügyfélszolgálatos munkatárs feltett pár kérdést a tapasztalataimról, mielőtt feldolgozta a kérelmemet, és 4 nap után visszakaptam a pénzemet. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: CyberGhost VPN. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

3. Private Internet Access — A szerverek ezrei gyors & megbízható kapcsolatot kínálnak világszerte

  • 29 650+ szerver 91 országban (Magyarországot beleértve) a kiváló hozzáférési lehetőségekért és a megbízható internetkapcsolatért
  • Gyors sebesség a zökkenőmentes streamelés és torrentezés érdekében
  • Korlátlan egyidejű csatlakozás engedélyezett
  • Működik vele: Netflix, Disney+, HBO Max, Hulu, Amazon Prime Video, BBC iPlayer és más platformok

A Private Internet Access (PIA) óriási szerverhálózatot kínál, mely több, mint 29 650 szerverből áll 91 országban. Annál gyorsabb sebességet élvezhetünk, minél közelebb esik a szerver, és bizonyosan mindig talál az olvasó egy alacsony késleltetésű szervert, bárhol is tartózkodjék. A nagy szerverkínálatnak köszönhetően kisebb az esélye annak is, hogy túlzsúfolt lesz a szerver, ami egyébként lelassíthatná a sebességet. Így könnyedén találhatunk megbízható szervert a streameléshez, a játékokhoz vagy a torrentletöltésekhez.

Screenshot of PIA's app showing server latencyA PIA alkalmazás felhasználóbarát tervezésű — kevesebb, mint egy percre volt szükség, mielőtt létrejött a kapcsolat egy gyors szerverrel

A Private Internet Access (PIA) rendelkezik az egyik legnagyobb szerverhálózattal, több mint 29 650 csatlakozási lehetőséggel világszerte. A tesztjeim során probléma nélkül találtam gyors és közeli. Ráadásul a PIA szoftverében minden szerver mellett feltüntették a késleltetés értékét, ami jól jön, különösen ha zökkenőmentes módon szeretnél játszani a játékokkal (minél alacsonyabb a késleltetés, annál jobb lesz a sebességed).

A PIA ezenfelül jó biztonsági és adatvédelmi funkciókat kínál. A szoftverben választhatunk a 128 és a 256 bites AES titkosítás között — ha az olvasó számára a sebesség az elsődleges, akkor választhatja a gyengébb titkosítást. A program tartalmazza az IP- és DNS-szivárgásvédelmet, valamint az automatikus kill switch funkciót is. Vagyis a személyes adataink bizonyosan rejtve maradnak.

Az ExpressVPN-nel és a CyberGhosttal ellentétben, a PIA székhelye az 5 Szem Szövetségének egyik tagállamában található — az USA-ban. Az 5 Szem Szövetsége egy nemzetközi hírszerzési szövetség, ezért a kormányhatóságok akár kötelezhetik a PIA cégét arra, hogy átadja a felhasználók adatait. Azonban a PIA naplózásmentességi irányelvei már 2 esetben bizonyítottak a bíróságon. Amikor a kormányhatóságok kérték az adatokat, a PIA ennek nem tudott eleget tenni, hiszen a cég nem rendelkezett semmilyen rögzített adattal.

Úgy találtam, hogy a hosszú távú csomag a legjobb ajánlat $2,19/hónap áron. Elérhető a rövid távú csomag is ugyanazokkal a funkciókkal, de a hosszú távú csomaggal több pénzt lehet megtakarítani. Ráadásul tartozék az ingyenes 1 éves Boxcryptor előfizetés: ez a szolgáltatás lehetővé teszi a felhőben az adatok titkosítását a Google Drive, az iCloud és a Dropbox platformjain.

Az előfizetéshez jár biztosítékként a 30 napos pénzvisszatérítési garancia, így teljesen kockázatmentesen kipróbálható a PIA szolgáltatása. Miután 3 hétig használtam a PIA-t, kértem az előfizetés lemondását a nonstop csevegőfelületen. Megindokoltam a döntésemet, és ezután visszatérítették a pénzemet 4 munkanap alatt. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: Private Internet Access. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

Hogyan lehet feltenni a VPN-t a készülékre

A VPN letöltése és telepítése egy igazán egyszerű feladat, ami általában 3 perc alatt elvégezhető. A legtöbb esetben csak annyira van szükség, hogy regisztrálunk egy felhasználói fiókot, letöltjük az alkalmazást és csatlakozunk egy szerverre. Ugyanakkor picit bonyolultabb lehet a dolog, ha a készülék nem támogatja a natív alkalmazásokat, így például az otthoni router, a játékkonzolok vagy a streaming eszközök esetében.

A készülék típusától függetlenül, én személyesen az ExpressVPN-t ajánlom a VPN-ek közül, mert kiváló kompatibilitást kínál. A szoftver rengeteg készüléken és operációs rendszeren működik (és mindig könnyű a telepítés). Ráadásul a szolgáltató kínál egy speciális funkciót, melynek a neve MediaStreamer. Ennek segítségével egyszerű lesz a konfigurálás azokon a készülékeken, amelyek nem támogatják a VPN alkalmazásokat, például a játékkonzolok és az okostévék.

Az alábbi útmutatók leírják, hogyan lehet telepíteni a VPN-t a különböző eszközökre. Példaként az ExpressVPN-t fogom használni, de nagyjából ugyanígy működik a folyamat, bármilyen VPN szolgáltatást választ az olvasó.

Hogyan szerezzünk be VPN programot asztali számítógépre vagy laptopra (Windows & macOS)

  1. Válasszunk egy VPN-t. Az általam itt felsorolt VPN-ek kivétel nélkül kiváló megoldást kínálnak bármilyen online tevékenységhez, de mindenképpen olyan VPN-t válasszon az olvasó, amelyik megfelel az igényeinek.

    Screenshot of ExpressVPN sign up pageÉn személyesen az ExpressVPN-t ajánlom — ez a szolgáltató rendelkezik a leggyorsabb és legmegbízhatóbb szerverekkel, a regisztráció pedig egyszerűen működik

  2. Regisztráljunk az előfizetéshez. Lépjünk fel a VPN szolgáltató weboldalára és regisztráljunk.

    Screenshot of ExpressVPN's payment method optionsAz ExpressVPN engedélyezi a kriptovalutával történő fizetést. Így lehet névtelenül fizetni a szoftverért

  3. Töltsük le az alkalmazást. Figyeljen oda az olvasó arra, hogy a megfelelő operációs rendszert válassza ki (Windows, Mac vagy Linux).

    Screenshot of ExpressVPN's download pageA jó VPN szoftverek kompatibilisek a legtöbb népszerű platformmal

  4. Kövessük a telepítéshez az utasításokat. Ugyanazokat a bejelentkezési adatokat kell használni, mint amelyeket a regisztrációkor megadtunk. A legtöbb VPN megkérdezi többek között, hogy szeretnénk-e elindítani a rendszerrel együtt a programot, illetve, hogy hajlandóak vagyunk-e megosztani a szoftverproblémákról a hibajelentéseket. Válasszuk ki a preferenciáinkat, és máris készen vagyunk a telepítéssel.

    Screenshot of ExpressVPN's setup optionsEsetleg szükség lesz egy aktiválási kódra, amelyet általában a VPN weboldalára bejelentkezve találunk meg

  5. Máris elkezdhetjük a VPN-t használni. Indítsuk el az alkalmazást és csatlakozzunk egy szerverre, így megóvhatjuk a magánszféránkat, illetve biztonságos módon streamelhetjük a helyi szolgáltatók oldalait és tölthetjük le a torrentfájlokat.

    Screenshot of connecting to ExpresVPN's London serverEgyes VPN-ek, mint például az ExpressVPN kínálnak Smart Location (Intelligens helyválasztás) funkciót, mely automatikusan csatlakozik a leggyorsabb szerverre

A csúcskategóriás VPN-jeinket többféle Linux disztribúcióra is lehet telepíteni. A legtöbb esetben a parancssor használatára lesz szükség a VPN telepítéséhez és futtatásához. Viszont a PIA kínál grafikus felhasználói felületet is a Linux operációs rendszerhez, és támogatja a népszerű disztribúciókat, így többek között elérhető az Ubuntu, a Debian, a Fedora és más disztribúciókra. Tehát telepíthetjük és használhatjuk a VPN-t anélkül, hogy valaha hozzá kéne nyúlnunk a parancssorhoz, így ez a legegyszerűbb választás a Linuxhoz.

Hogyan rakjuk fel a VPN-t az okostelefonra (Android és iOS)

  1. A VPN szolgáltatás kiválasztása. Azokat a szolgáltatásokat ajánlom, amelyek processzorkímélő alkalmazásokat és biztonsági funkciókat kínálnak az akkumulátor üzemidejének meghosszabbítása érdekében. Az ExpressVPN a Lightway protokollt a telefonos platformok számára tervezte, így ez az egyik legjobb választás.
  2. Az előfizetés megrendelése. Legjobb, ha közvetlenül a VPN szolgáltató weboldalán fizetünk elő. Ha a Google Play vagy az Apple App oldalain vásároljuk meg az előfizetést, akkor lehet, hogy a pénzvisszatérítési garancia nem lesz érvényes (ehelyett a Google/Apple visszatérítési szabályzatát kell követnünk).
  3. Az App Store megnyitása. Keressünk rá a VPN szoftver nevére az App Store-ban a telefonon és töltsük le az alkalmazást.
  4. A VPN telepítése. Ez általában automatikusan megtörténik, de esetleg pár üzenetre rá kell koppintani, hogy engedélyezzük a VPN számára a hálózati beállítások módosítását.
  5. A VPN elindítása. Nyissuk meg az alkalmazást, jelentkezzünk be a regisztrációkor kapott login adatokkal és csatlakozzunk egy szerverre, hogy biztosítsuk az iPhone vagy az Android készülék védelmét.

Hogyan rakjuk fel a VPN-t az otthoni routerre

Ha telepítünk egy VPN-t az otthoni routerre, akkor a hálózaton található készülékek mindegyike csatlakozva lesz a VPN-re. Ez azokra a készülékekre is igaz, amelyeken nem telepítettünk VPN szoftvert, például ilyenek az okostévék, a streaming eszközök, illetve a PlayStation és az Xbox konzolok.

Ha az olvasó szeretné megcsinálni ezt, akkor előbb győződjön meg arról, hogy a routere VPN-kompatibilis (a legtöbb ASUS, Linksys és Netgear modell kompatibilis, de más modellek is léteznek, amelyek működnek VPN-nel). A különböző VPN és router kombinációkra más-más telepítési folyamat vonatkozik, de általában megtaláljuk a részletes utasításokat a VPN szolgáltató weboldalán.

Íme egy általános útmutató:

  1. A VPN és a VPN-nel kompatibilis router beszerzése. Ha az olvasó biztos abban, hogy szeretne VPN-t telepíteni a routerére, akkor olyan VPN-t válasszon, amelyik rendelkezik natív alkalmazással routerekhez. Így sokkal könnyebb lesz eligazodni a VPN-ben és konfigurálni azt a telepítés után.
  2. A VPN router firmware letöltése. Ez általában elérhető a VPN weboldalán a felhasználói fiókban az irányítópultról. Minden VPN szolgáltató kínál részletes útmutatókat arról, hogyan kell letölteni és telepíteni a firmware programot.
  3. A firmware telepítése. Győződjünk meg arról, hogy a router csatlakozott az internethez, és ezután nyissuk meg a router konfigurációs oldalát a „192.168.1.1” címet begépelve a böngésző keresősávjába. Itt találunk egy opciót a firmware frissítéséhez, pl. az „Upgrade Firmware” megnevezéssel. Csak töltsük fel az előbb letöltött firmware-et, kövessük az utasításokat és máris készen vagyunk.

A legtöbb VPN emellett kínál routereket, amelyeken a VPN szoftvert előre telepítették. Így, ha az olvasó szeretné a telepítést kihagyni (már, ha van erre felesleges pénze), akkor nyugodtan megvásárolhat egy ilyen modellt. Ráadásul vannak VPN szoftverek routerekre, amelyeknek egyszerűbb a használata más VPN-ekhez képest. Az ExpressVPN natív alkalmazást kínál a routerekre, melynek segítségével könnyen lehet a szerverek között váltani, illetve a beállításokat módosítani. Sok más VPN szoftverrel muszáj manuálisan elvégezni a konfigurálást vagy a szerverek közötti váltást (sőt nem kínálnak annyiféle funkciót, mint a normál alkalmazásaik).

Hogyan konfiguráljuk és használjuk a VPN-t

Miután sikerült telepíteni a VPN szoftvert a készülékre, mindössze egy szervert kell kiválasztani és felcsatlakozni rá. Viszont egyes szerverek jobban működhetnek attól függően, milyen igényei vannak az olvasónak, ezért fontos tisztában lennie azzal, hogyan találhatja meg a megfelelő szervert.

Ezenfelül testre szabhatók a biztonsági beállítások a felhasználói élmény javítása céljából, de erre általában nincs szükség. A legtöbb VPN-ben előre konfigurálták az internetkapcsolat automatikus titkosításához a beállításokat.

Hogyan válasszuk ki a megfelelő VPN szervert

A szerverek nem egyformák, mivel egyes szerverek alkalmasabbak bizonyos tevékenységekre. Íme néhány példa, hogy segítsünk az olvasónak a legjobb VPN szerver kiválasztásában attól függően, mivel tölti az idejét az interneten:

  • Ha a biztonság és adatvédelem a fontos: Mindegyik szerver ugyanolyan színvonalú adatvédelmet és biztonságot fog nyújtani. Így a legjobb választás, ha a tartózkodási helyéhez legközelebb eső VPN szervert választja a sebesség és a teljesítmény maximalizálása érdekében.
  • A streameléshez: A régiódon belüli szerverre kell csatlakoznod, hogy biztonságos módon streamelhess az általad előfizetett platformokról. A lehető legjobb sebesség érdekében olyan szerverhelyszínt érdemes választanod, amelyik a tartózkodási helyedhez közel esik (ideális esetben 1000 km-nél kisebb a távolság).
  • A torrentezéshez: A torrentek letöltéséhez egy olyan szervert kell választani, amelyen engedélyezett a P2P. Egy másik lehetőség, ha P2P-re optimalizált szervert használunk, amely kifejezetten csak a torrentezésre alkalmas. A streameléshez hasonlóan, közeli szervert érdemes kiválasztani a lehető leggyorsabb letöltési sebesség eléréséhez. Vagy ha az olvasó számára fontos az anonimitás, akkor az adatvédelemnek kedvező országban keressen szervert a csatlakozáshoz, például Svájcban.
  • A tűzfalak megkerüléséhez: Obfuszkációs szerver választása javasolt, mely speciális algoritmust alkalmaz a tűzfalak és a korlátozások kikerülése céljából. Ez az algoritmus összekuszálja az adatokat azért, hogy álcázza a VPN-használatot, így el lesz rejtve az a tény mások elől, hogy egyáltalán VPN-t használ az olvasó. Ezekre a szerverekre gyakran „stealth” (lopakodó) szerverekként hivatkoznak, és általában engedélyezni kell a hozzáférést a VPN biztonsági beállításai között.

Hogyan konfiguráljuk a VPN beállításokat

Általában nincs szükség a VPN beállítások nagymértékű módosítására, mivel a szoftvereket jellemzően előre konfigurálva kapjuk meg. Azonban, ha az olvasó szeretné testre szabni és tovább javítani a csatlakozás minőségét, érdemes megfontolni a beállítások áttekintését. Íme néhány elterjedt beállítási lehetőség, amelyek elérhetők a legtöbb VPN szoftverben, valamint tippek a konfiguráláshoz:

  • Kill switch funkció — Ez a funkció szolgál az utolsó védvonalként, azáltal, hogy leállítja az internetkapcsolatot, ha a VPN csatlakozás megszakadna, így megakadályozza a nemkívánatos adatszivárgásokat. Ez különösen jól jön, amikor egyes hálózatok között váltunk vagy nyilvános wifi-hálózatot használunk. Általában alapértelmezettként engedélyezve van a funkció, de egyes VPN szoftverekben manuálisan kell aktiválni ezt az opciót a VPN beállításokban.
  • Titkosítás — A legjobb VPN-ek 256 bites AES titkosítást biztosítanak, mely a létező legjobb szintű titkosítás: a katonaságnál és a kormányügynökségeknél is ezt használják. Ennek köszönhetően az adataink 100%-osan biztonságban és védve maradnak. Egyes VPN szoftverekben (például ilyen a PIA) átállítható a titkosítás szintje, így optimalizálhatjuk a beállítást a jobb sebesség vagy biztonság céljából.
  • Protokollok — A VPN protokollok generálják és biztosítják a biztonságos útvonalat a felhasználó számítógépe és a VPN szerver között. Egyes VPN szoftverekben többféle protokollból lehet választani, például elérhető lehet az OpenVPN és a WireGuard, melyek eltérnek sebességben és biztonsági szintben. Könnyen válthatunk a protokollok között a VPN beállításaiban. A VPN-ben az alapértelmezett protokoll általában a sebesség és biztonság jó keverékét kínálja, így általában nem kell módosítani semmit.
  • Split tunneling opció — Ez a funkció segít megválasztani, hogy az adatforgalom mely részét irányítsa át a VPN, illetve mely része maradjon ki. Például használhatjuk a VPN szoftvert a régiós alapon korlátozott tartalmak megtekintésére, míg a gyorsabb, alacsony késleltetésű helyi internetkapcsolatot használhatjuk a játékokhoz. A VPN-beállítások menüben egyszerűen kiválaszthatjuk az alkalmazásokat, amelyeket a VPN-nel szeretnénk használni, illetve azokat, amelyeket szeretnénk kihagyni.
  • Reklámblokkoló/nyomkövetők tiltása — Ezek a beállítások segítenek elkerülni rengeteg bosszantó reklámot, illetve megakadályozzák a reklámcégeket abban, hogy nyomon kövessék a felhasználókat. Ennek köszönhetően akár a böngésző teljesítménye is javulhat, hiszen többé nem lassítják le a felugró ablakok. Nem minden VPN kínálja fel ezt a szolgáltatást, de ha elérhető az opció, akkor általában be van kapcsolva alapértelmezésben.
  • Automatikus csatlakozás — A legtöbb VPN biztosítja az automatikus csatlakozás lehetőségét, mely a beállítások között engedélyezhető. Így akár automatikusan csatlakozhatunk a VPN-re, amikor elindul a számítógép. Egyes VPN szoftverekben beállítható az is, hogy automatikusan kapcsolódjon a VPN, ha nem megbízható hálózatra csatlakozunk, például ismeretlen, nyilvános wifi-hálózatokra.
  • Többugrásos csatlakozás — A többugrásos kapcsolat, más néven a dupla-VPN csatlakozás esetében az adatforgalom több alkalommal kerül titkosításra, és azt 2 vagy több VPN szerveren keresztül továbbítja a szolgáltatás. Ezt a funkciót csak néhány VPN szolgáltató kínálja fel, de segítségével még nagyobb biztonságban tudhatjuk az adatainkat. Azonban a funkció használatával általában drámai módon lelassul az internetkapcsolat. Hacsak nincsen az olvasónak szüksége a maximális mértékű adatvédelemre, nem érdemes engedélyeznie ezt az opciót.

Ha az olvasónak valaha szüksége lenne segítségre a beállítások módosításához, megnézheti a VPN szoftverhez biztosított súgót, vagy érdeklődhet közvetlenül az ügyfélszolgálatnál. Sok VPN kínál hasznos nonstop élő csevegőfelületet az ügyféltámogatáshoz, valamint elérhetők a szolgáltatók weboldalán az útmutatók és oktatóanyagok, melyek lépésről lépésre bemutatják, hogyan kell módosítani a beállításokat.

FAQ a VPN-ekről

Tényleg szükség van VPN használatára? Megéri a VPN az árát?

Ha az olvasó számára kicsit is fontos az online biztonság és az adatvédelem, akkor a VPN szoftver mindenképpen megéri az árát. Mivel a VPN titkosítja az internetkapcsolatot és elrejti az IP-címet, segít megvédeni az érzékeny adatokat és megakadályozza az illetékteleneket az online tevékenységek nyomon követésében. Ez már önmagában óriási előnyt jelent — biztonságban tudhatod magát a kiberbűnözők elől, illetve a kormányhatóságok sem figyelhetnek meg, ami lehetővé teszi az internet biztonságos és szabad böngészését.

A VPN-ek emellett nagyon megfizethetők. Remek VPN szolgáltatást kaphatunk havi kb. 2000 Ft-ért, vagy még olcsóbban, és sok pénzt megtakaríthatunk, ha kihasználjuk a kedvezményeket és hosszú távra fizetünk elő. Például az ExpressVPN 61% kedvezményt kínál jelenleg. Szóval, nehezen mondhatnám, hogy nem érné meg egy VPN szoftver az árát, hiszen ilyen olcsón biztosítja a hatalmas előnyöket és az online adatvédelmet.

Milyen készülékeken használhatom a VPN-t?

A VPN-ek kompatibilisek a legtöbb wifivel rendelkező platformmal és készülékkel, többek között a következőkkel:

Mac Windows Mobil platformok (iOS, Android) Bizonyos routerek
Linux Okostévék Roku Amazon Fire Stick
Játékkonzolok (Xbox, PlayStation) Apple TV Kodi Böngészők (Chrome, Edge, Firefox, Opera)

Ha az olvasó készüléke képes VPN alkalmazásokat futtatni, például az asztali PC-je vagy az okostelefonja, akkor közvetlenül telepítheti az alkalmazást. Ezek az alkalmazások kezdőbarát tervezésűek, és nincsen szükség semmilyen technikai tudásra a használatukhoz. Csak néhány percre van szükség a telepítésükhöz, és egyetlen kattintással lehet csatlakozni a VPN szerverekre.

Ha az olvasó készüléke nem támogatja a VPN alkalmazásokat (például ilyenek a játékkonzolok vagy az okostévék), akkor az otthoni routerre telepíthető a VPN szoftver. A router minden hozzákapcsolt wifis készülékre képes biztosítani a védelmet. Azonban nem minden router támogatja a VPN-eket. Ha pedig az olvasó routere támogatja valamelyik VPN-t, elég trükkös lehet a megfelelő VPN firmware telepítése.

Alternatív megoldás lehet az asztali PC konfigurálása VPN hotspotként, így biztonságban tudhatjuk az összes csatlakozott készüléket. Ezt könnyebb beállítani, de a készülékeket a PC közelében kell elhelyezni a megbízhatóan működő kapcsolat biztosítása érdekében.

Sok VPN emellett VPN böngészőbővítményeket kínál az online adatvédelem javítására. Ezek a böngészőbővítmények álcázzák az IP-címet, így anonim módon tudunk böngészni. A legjobb VPN böngészőbővítmények képesek a streaming szolgáltatásokhoz hozzáférést biztosítani, valamint több helyszínen kínálnak szervereket. Azonban sok VPN böngészőbővítmény kevesebb védelmi funkciót tartalmaz a VPN alkalmazásokhoz képest. Ráadásul nem fogja a bővítmény a teljes internetes adatforgalomhoz biztosítani a védelmet — csak a böngészővel működik erre a célra.

A VPN-nel anonim maradhatok az interneten?

Röviden a válasz: nem. A VPN segít a magánszféránkat megóvni, de nem képes teljes anonimitást biztosítani. A VPN elrejti a felhasználó tartózkodási helyét és az IP-címét, illetve új címet oszt ki számára. Ezenfelül megvéd a kiberbűnözőktől, a kormányhatóságok és az internetszolgáItató pedig nem követhetnek nyomon, a katonai szintű titkosításnak köszönhetően. De a VPN szolgáltató továbbra is hozzáférhet a felhasználók valódi IP-címéhez és az információkhoz arról, hogy mivel töltik az idejüket az interneten — ez elkerülhetetlen és szükséges ahhoz, hogy működjenek a szerverek.

Ezért létfontosságú, hogy olyan VPN szolgáltatót válasszunk, amelyik szigorú naplózásmentességi irányelveket követ, így a cég nem oszthat meg semmilyen adatot akkor sem, ha a kormányhatóságok erre köteleznék. Azonban még ez sem elég, ha a tökéletes anonimitás a cél. Mindig megmarad annak a kockázata, hogy ellopják a személyes adatokat, ha feltörik magát a VPN szervert a hackerek, a kormány ügynökei vagy az adatközpont alkalmazottai. Ráadásul a VPN szolgáltató kérni fogja az olvasó e-mail címét és a fizetési adatait a regisztráció és az előfizetés vagy a pénzvisszatérítés végett.

Mindazonáltal, van néhány módja annak, hogy névtelen maradhass a VPN használata közben. Többek között lehet fizetni a VPN szolgáltatásért kriptovalutával, például Bitcoinnal, így nem kell megosztani a VPN szolgáltatóval a bankkártya adatait vagy más érzékeny információkat.

Akár használható a többugrásos kapcsolat opció, ami megakadályozza a személyes adatok ellopását akkor is, ha a láncban az egyik VPN szervert feltörik. A plusz titkosítási rétegeknek és IP-maszkolásnak köszönhetően a kémkedő illetéktelen nem tudja rátenni a kezét az adatokra.

Meg tudja kerülni a VPN a weboldalak blokkjait?

Igen, használható a VPN arra, hogy hozzáférést nyerjünk a letiltott weboldalakhoz bárhol a világon. A megbízható VPN-ek képesek megkerülni a blokkokat és hozzáférést biztosítani, attól függetlenül, hogy a weboldal azért elérhetetlen, mert egy tűzfal, hálózati korlátozások vagy földrajzi alapú korlátozások állnak az útba. Mindegyik esetben az a trükk, hogy a VPN titkosítja az adatforgalmat és álcázza az IP-címet. Egyes VPN szoftverek ráadásul különleges "lopakodó” (obfuszkációs) funkcionalitást tartalmaznak, amelyet kifejezetten arra terveztek, hogy a legkomolyabb tűzfalakat és hálózati korlátozásokat is áttörjék.

Az egyik legnépszerűbb előnye a VPN-eknek, hogy streamelhetők az extra tartalmak például a Netflixen. Mivel az elérhető műsorok és filmek a régiótól függenek, a VPN segítségével megváltoztathatjuk a virtuális tartózkodási helyünket. Így máris hozzáférést kapunk azokhoz a tartalmakhoz, amelyeket normál esetben nem nézhetünk meg. Sőt, a VPN azokat a streaming platformokat (és weboldalakat) is be tudja tölteni, amelyek csak bizonyos országokban lennének elérhetők. A Hulu például csak az USA-ban használható, de ha az olvasó a VPN-nel az egyik amerikai szerverre kapcsolódik fel, akkor máris hozzáférést kaphat a tartalmakhoz, még abban az esetben is, ha éppen nem tartózkodik az országban.

Ingyen VPN-t töltsek le, vagy inkább fizessek érte?

Bár jó ötletnek tűnhet az ingyenes VPN-ek letöltése, ezek nem mindig biztonságosak, és tele vannak korlátozásokkal, amelyeket a fizetős VPN-ek nem alkalmaznak. Az ingyenes VPN-ekkel ellentétben a fizetős VPN-ek nem erőltetnek korlátozásokat, például adatforgalmi limitet vagy sebességkorlátot a felhasználókra. Ezenfelül az ingyenes VPN-ek gyakran kisebb szerverhálózattal rendelkeznek, így lassú a sebesség a túlzsúfoltság miatt. Ráadásul rendszerint hiányoznak belőlük a fejlett biztonsági funkciók, amelyeket a fizetős VPN-ek kínálnak.

A fizetős VPN-ek általában igen megfizethetők és pénzvisszatérítési garanciákat kínálnak, így könnyedén visszaigényelhető a teljes kifizetett összeg (jellemzően a vásárlástól számított 30 napon belül). Havi néhány dollárért elérhető a gyors sebesség, a komoly biztonsági és adatvédelmi funkcionalitás, valamint a hatalmas szerverhálózat. Ezeket egyetlen ingyenes VPN sem biztosítja.

Legális a VPN-ek használata?

A VPN-ek legálisnak minősülnek a legtöbb országban, de vannak kivételek. Azokban az országokban, ahol szigorú a cenzúra, például Kínában, Oroszországban és Iránban, törvényen kívülinek számítanak a VPN-ek, vagy korlátozták a használatukat. Általában csak a kormányzat által jóváhagyott VPN szolgáltatásokat szabad használni, amelyek nem biztosítják az adatok védelmét, így továbbra is nyomon követhetik a felhasználót.

Nem biztonságos a VPN szerverekre való csatlakozás ezekben az országokban. Viszont vannak prémium VPN-ek, amelyek rendelkeznek virtuális szerverekkel Kínában, Oroszországban és Indiában. A virtuális szerverek képesek IP-címeket biztosítani az adott országhoz anélkül, hogy a szervert fizikailag ebben az országban helyeznék el. Vagyis nem monitorozhatják a hatóságok a szerver adatforgalmát.

Érdemes VPN routert vennem?

Érdemes VPN routert beszerezni, mert ez a legjobb módja annak, hogy biztosítsuk az összes készülék védelmét az otthoni hálózaton. Vagyis nem lesz szükség a VPN telepítésére minden készüléken külön, és nem kell őket egyenként felcsatlakoztatni. Fel lehet telepíteni a VPN-t a meglévő routerre (ha kompatibilis vele), vagy lehet vásárolni olyan routert, amelyikbe integrálták a VPN szoftvert.

A VPN router különösen hasznos tud lenni, ha a háztartásban egyes készülékek nem tudnak VPN alkalmazásokat futtatni, például ilyenek a játékkonzolok és az okostévék. Mindazonáltal szükség lesz valamennyi konfigurálásra, ha a routerre VPN-t telepítünk. Mindegyik fajta router és VPN szoftver eltérő telepítési lépéseket igényel, de a VPN szolgáltató általában biztosítja ehhez az útmutatást a weboldalán, így sokkal könnyebben fog menni a dolog.

Egy másik szerverre váltáskor a szerverek közötti váltást gyakran manuálisan kell elvégezni a router firmware-jében. Vannak VPN-ek (például az ExpressVPN), amelyek kínálnak natív alkalmazásokat az egyszerűbb szerverváltáshoz.

Lelassítja a VPN az internetkapcsolatot?

Általában igen. Jellemzően 10-20%-os sebességcsökkenésre számíthat az olvasó, ha VPN-t használ. Ha egy igazán messzi szerverhelyszínhez csatlakozik, akkor a sebesség még jobban romlani fog (bár 50%-nál nem kéne nagyobb legyen a csökkenés). Gyakorlatilag, minél nagyobb utat kell megtennie az adatoknak, annál lassabb lesz a kapcsolat sebessége.

Mindazonáltal, a legjobb VPN szolgáltatókkal nem fog túlzottan lelassulni az internetkapcsolat a prémium funkcionalitásnak köszönhetően. A jó VPN szolgáltatók a leginkább minőségi hardvereket használják a szerverekhez. Ezenfelül optimalizálták a VPN protokollokat a gyors sebességre anélkül, hogy a biztonsági szempontokat figyelmen kívül hagyták volna. Például a WireGuard protokollt mellékelik a legtöbb színvonalas VPN szolgáltatáshoz, és a legtöbb alternatív protokollhoz képest jobb sebességet biztosít, míg továbbra is igen biztonságos marad.

A VPN használata szinte mindig befolyásolni fogja a kapcsolat sebességét valamilyen módon. Ennek az az oka, hogy az adatokat a VPN szerveren át kell továbbítani ahelyett, hogy közvetlenül az online célpontig utaznának az adatok. A VPN szolgáltatás emellett titkosítja és visszafejti az adatokat a védelem biztosítása érdekében, ami még több időt vesz igénybe.

Használhatok VPN-t a Tor böngészővel?

Igen, lehet a VPN-t a Tor hálózatával használni, és ez egyszerűen megoldható. Mindössze annyit kell tenni, hogy csatlakozunk a VPN-re, megnyitjuk a Tor böngészőt és elkezdjük azt használni a szokásos módon. A két technológia kombinálásának az az előnye, hogy jobb lesz az adatvédelem, hiszen így az első Tor szerver (a belépéskor az első csomópont) nem fogja látni a valódi IP-címünket. Azonban ne felejtse el az olvasó, hogy a Tor és a VPN kombinálása általában lassabb sebességet eredményez, mint a Tor technológia használata a VPN nélkül. Ennek az az oka, hogy a VPN további titkosítást alkalmaz, így lassítva az internetkapcsolatot.

Van különbség a VPN-ek és a proxy szerverek között?

A VPN szerverek eltérnek a proxy szerverektől abban, hogy katonai szintű titkosítást alkalmaznak, a proxy szerverek pedig jellemzően semmilyen titkosítást nem használnak. Mindkét típusú szerver biztosít némi anonimitást, hiszen álcázzák a valódi IP-címet azáltal, hogy másik címre cserélik azt ki, de csak a VPN szolgáltatás képes az adataidat titkosítani és naplózásmentességi irányelvekkel garantálni a védelmedet. Vagyis senki, még az internetszolgáltatód sem követheti nyomon, mit csinálsz az interneten. Ezzel szemben a proxy szerver, bár elrejti a felhasználó eredeti IP-címét, nem biztosít komoly titkosítást. A proxy szerverek ráadásul csak a webböngészőben működnek, a VPN szoftver pedig megvédi a számítógépen az összes alkalmazást, amelyek az internetre kapcsolódnak.

Védje meg az online magánszféráját már ma

Mivel az internet egyre nagyobb szerepet játszik az életünkben, a megfelelő biztonsági és adatvédelmi óvintézkedésekre is egyre inkább szükség lesz. A VPN az egyik leginkább megbízható és költséghatékony módja annak, hogy biztonságban tudhasd a személyes adataidat és a magánszférádat, míg internetezel. Segítségével hozzáférést kapsz a letiltott weboldalakhoz is a korlátozott hálózatokon az iskolában és a munkahelyen, sőt megakadályozza a sávszélesség lekorlátozását és biztonságos módon töltheted le a torrent fájlokat is.

A csapatommal rendszeresen tesztelünk 150 VPN terméket, és közülük az ExpressVPN az első számú választás, akár új az olvasó a VPN-ek világában, akár nem. A szoftver felhasználóbarát, szuper gyors és az egyik legmegbízhatóbb VPN a tesztjeim alapján. Sőt, a 30 napos pénzvisszatérítési garanciának köszönhetően kipróbálható az ExpressVPN bármilyen kockázat nélkül. Ha a szolgáltatás mégsem lenne megfelelő, az olvasó visszaigényelheti az összes pénzét.

Összefoglalásul, a 3 legjobb VPN a kezdők számára…

Szerkesztői megjegyzés: Nagyra értékeljük olvasóinkkal fennálló kapcsolatunkat, és átláthatóság és integritás útján igyekszünk kiérdemelni a bizalmat. A tulajdonosi csoportunk megegyezik néhány, az oldalon véleményezett piacvezető termékével: Intego, Cyberghost, ExpressVPN, és Private Internet Access. Ez viszont nincs hatással a véleményezési folyamatra, mivel szigorú tesztelési módszertanhoz igazodunk.

Helyezés
Szolgáltató
Értékelésünk
Kedvezmény
Oldal megnézése
1
medal
9.9 /10
9.9 Értékelésünk
Megtakarítás 61%!
2
9.7 /10
9.7 Értékelésünk
Megtakarítás 83%!
3
9.5 /10
9.5 Értékelésünk
Megtakarítás 82%!
Adatvédelmi figyelmeztetés!

Ön védtelen marad a meglátogatott weboldalakkal szemben!

IP-cím:

Tartózkodási hely:

Internetszolgáltató:

A fenti információk felhasználhatók az Ön nyomon követésére, a célzott hirdetések mutatására, és az online tevékenységei monitorozására.

A VPN-ek segítenek elrejteni az adatait a weboldalak elől, így Ön mindig védve lesz. A mi javaslatunk a ExpressVPN — az 1. számú VPN az általunk tesztelt több, mint 350 szolgáltató közül. Katonai szintű titkosítással és olyan adatvédelmi funkciókkal rendelkezik, amelyek garantálják az online biztonságot, ráadásul — jelenleg 61% kedvezményt kínál a cég.

Látogassa meg a ExpressVPN oldalát

Alapos tesztelés és kutatómunka alapján írunk véleményt a beszállítókról, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatóktól származó jutalékainkat is figyelembe vesszük. Némely szolgáltatók az anyavállalatunk tulajdonában állnak.
Bővebben
A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.

A szerzőről

Mónika tech rajongó, aki szabadidejében új kütyükkel játszik, és komolyan űzi az állóképességi sportokat. Úgy véli, hogy oda kell figyelnünk az online adatvédelemre, mivel az adatok sokkal gyorsabban továbbítódnak, és sokkal több ember számára elérhetők, mint offline.

Tetszett ez a cikk? Értékelje!
Utáltam Nem igazán tetszik nekem Rendben volt Nagyon jó! Imádtam!
/ 10 pont - felhasználó szavazata alapján
Köszönjük a visszajelzést.

Arra kérünk, hogy írd meg nekünk, hogyan javítsunk ezen a cikken. Számít a véleményed!

Írj hozzászólást

Sajnáljuk, de ebben a mezőben nem adhatsz meg linkeket!

A név legalább 3 betűből álljon

A mező legfeljebb 80 karaktert tartalmazhat

Sajnáljuk, de ebben a mezőben nem adhatsz meg linkeket!

Adj meg egy érvényes e-mail címet