Alapos tesztelés és kutatómunka alapján írunk véleményt a beszállítókról, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatóktól származó jutalékainkat is figyelembe vesszük. Némely szolgáltatók az anyavállalatunk tulajdonában állnak.
Bővebben
A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.
Affiliate tájékoztató

A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.

Így nézheti a Disney+-t bárhol bármilyen eszközön (2024)

Sheharyar Zaheer A tények valóságtartalmát ellenőrizte: Emma Browne Kiberbiztonsági kutató

A Disney+ különböző országokban különböző műsorokat kínál, és annak ellenére, hogy óriási népszerűségnek örvend, még mindig nem érhető el mindenhol. Ennek következtében nem tudtam megnézni a kedvenc Disney+ műsoraimat, amíg külföldön utaztam. Ráadásul a regionális VOD szolgáltatások, mint például a Disney+ Hotstar, számos helyen nem érhetők el.

Azonban a probléma könnyen megoldható egy VPN segítségével. A VPN úgy működik, hogy elrejti az olvasó igazi tartózkodási helyét, és úgy tűnik, mintha máshonnan böngészné az internetet. Ez lehetővé teszi, hogy bárhonnan, így Magyarországról is elérhesse a szükséges Disney+ katalógust.

A 50+ VPN közül, amit a csapatommal teszteltünk, a Disney+ tartalmak megnézésére az ExpressVPN a legjobb választás. Széleskörű kompatibilitással rendelkezik, így gyakorlatilag bármilyen streaming eszközön hozzáférhetünk a rengeteg Disney+ műsorhoz. Emellett gyors kapcsolati sebességet kínál, amely alkalmas a 4K streaminghez. Ráadásul egy megbízható 30 napos pénzvisszatérítési garanciával is rendelkezik, így az olvasó kockázatmentesen kipróbálhatja az ExpressVPN-t. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: ExpressVPN. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

Próbálja ki az ExpressVPN-t ma

Gyors útmutató: Hogyan lehet megnézni a Disney+ adásait bárhonnan 3 egyszerű lépésben

  1. Töltsünk le egy VPN-t. Az ExpressVPN-t ajánlom, mert gyors sebességet biztosít a Disney+ UHD felbontású adásainak pufferelés nélküli nézéséhez, és széleskörű kompatibilitást kínál minden népszerű eszközre.
  2. Csatlakozzunk egy szerverhez a választott országban. Ha például a Disney+ amerikai tartalmait szeretnénk nézni, akkor csatlakozzunk egy amerikai szerverhez.
  3. Kezdjük el nézni a Disney+ műsorait. Máris élvezhetjük a kedvenc műsorainkat a külföldi utazások során.

Miért kell VPN-t használni a Disney+ megtekintéséhez

A licencmegállapodások miatt a Disney+ geoblokkolást alkalmaz. A geokorlátozásokat úgy érvényesíti, hogy az IP-címe alapján meghatározza a felhasználó tartózkodási helyét, majd csak az adott régióban engedélyezett tartalmakat jeleníti meg. Ezért nem érhetők el például sok helyen a szolgáltatások regionális változatai, a Hotstar és a Star.

Ha olyan helyről próbálja az olvasó megtekinteni a Disney+ adásait, ahol az nem érhető el, egyszerűen blokkolni fogja a hozzáférését a szolgáltató, és ezt a hibaüzenetet kapja:

„Sajnos, a Disney+ nem érhető el az Ön régiójában”

A VPN képes megkerülni ezeket a korlátozásokat úgy, hogy elrejti a valódi IP-címünket és egy újat ad helyette. Csak annyit kell tennünk, hogy a VPN alkalmazással kiválasztjuk a szükséges régiót, és úgy fog tűnni, mintha ott használnánk az internetet. Például Bulgáriából vagy Vietnamból csatlakozhatunk egy amerikai VPN szerverhez, hogy hozzáférhessünk az amerikai Disney+ katalógushoz.

2024 legjobb VPN-jei a Disney+ megtekintéséhez bárhol a világon

1. ExpressVPN — A leggyorsabb VPN a Disney+ gyors eléréséhez és a zökkenőmentes streameléshez


  • Egyetlen másik VPN sebessége sem hasonlítható az ExpressVPN-hez — kiváló a 4K-s streameléshez
  • 3 000 szerver 105 országban akár többféle Disney+ katalógus feloldásához
  • 8 eszköz csatlakoztatható egyidejűleg
  • Kompatibilitás: Windows, Mac, iOS, Android, Linux, routerek, Apple TV, FireStick, Fire TV, Android TV, Kodi és még több platform

Az ExpressVPN nemcsak szuper megbízható a Disney+ több tucatnyi regionális katalógusának elérésében, de a sebessége a leggyorsabb az összes általam tesztelt VPN között. A VPN-ek 10-20%-kal csökkenthetik az internetkapcsolat sebességét, de az enyémet csak 4%-kal rontotta a szolgáltatás, ami a streamelés közben észrevehetetlen volt. Az ExpressVPN tesztelése közben Disney-filmeket néztem 4K felbontásban mind a Windows laptopomon, mind a Mac-en, anélkül hogy pufferelésre lettem volna rákényszerülve.

A Windows és macOS mellett rendelkezik natív alkalmazásokkal a népszerű eszközökre, mint a FireStick, illetve az iPhone és az Android platformok. Az alkalmazás lényegében ugyanúgy működik mindegyik eszközön. Kényelmesnek találtam, hogy hozzá lehet adni parancsikonokat az ExpressVPN kezdőképernyőjéhez. Hozzáadtam a Disney+-t, és mindössze 2 kattintásba került a kapcsolódás és a kívánt Disney+ katalógus betöltése.

Az ExpressVPN könnyedén beállítható olyan eszközökön is, amelyek nem támogatják a VPN alkalmazásokat, mint például a legtöbb okostévé és játékkonzol. A MediaStreamer egy rövid kódot biztosít, amit be kell írni a streaming eszköz hálózati beállításaiba, és ez megváltoztatja a tartózkodási helyet. Így hozzáférhetünk a Disney+ US tartalmakhoz. Körülbelül 5 perc alatt sikerült beállítanom ezt a PS5-ömön, és hozzáférhettem olyan műsorokhoz, amelyek általában nem voltak elérhetők számomra.

Ez az egyik legkönnyebben beállítható és használható VPN a routereken is. Ha a routeren állítjuk be, akkor a teljes VPN funkcionalitás használható minden olyan eszközön, amely az otthoni hálózathoz csatlakozik. Ez például nagyszerű lehetőség, ha a Disney+-t egy Chromecast eszközzel néznénk meg. A legtöbb VPN-nél manuálisan kell átállítanunk a szervereket a routeren, ami elég időigényes lehet. Az ExpressVPN-nek viszont van egy alkalmazása routerekhez, amely lehetővé teszi, hogy ugyanolyan könnyen használjuk a szoftvert, mint a laptopon.

Az ExpressVPN egyetlen hátránya, hogy az árazása kissé drágább, mint más VPN-eké. A legolcsóbb csomag ára $6,67/hónap. Bár drágább a szolgáltatás, spórolhatunk némi pénzt, mert általában szoktak akciókat futtatni. Például 3 hónapot ingyen kaptam, amikor előfizettem az éves csomagra.

A 30 napos pénzvisszatérítési garancia is jár hozzá, amelynek köszönhetően kockázatmentesen tesztelhetjük az ExpressVPN-t a Disney+ szolgáltatással. A visszatérítési folyamat kipróbálása érdekében a nonstop élő csevegőprogramon keresztül felvettem a kapcsolatot az ügyféltámogatási csapattal, és 28 nap után lemondtam az előfizetésem. Miután megválaszoltam néhány kérdést a tapasztalataimmal kapcsolatban (közvetlenül magyarul kommunikálva, köszönhetően a beépített automatikus fordítóeszköznek), az ügyfélszolgálatos munkatárs azonnal jóváhagyta a kérésemet. A teljes visszatérítést 3 munkanapon belül megkaptam. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: ExpressVPN. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

ExpressVPN akció, Október 2024: Kizárólag korlátozott ideig lehet előfizetni az ExpressVPN-re akár 48% kedvezménnyel! Ne hagyja ki!

2. CyberGhost — Blokkolásmentes Disney+ hozzáférés bárhol, optimalizált streaming szerverekkel

  • Szerverek kifejezetten a Disney+ US, Olaszország és Hotstar (India) elérésére biztosítva
  • Megfelelő sebességű adatátvitel a 4K-s streaminghez pufferelés nélkül
  • 7 eszköz csatlakoztatható egyidejűleg
  • Kompatibilitás: Windows, Mac, iOS, Android, Linux, routerek, Apple TV, FireStick, Fire TV, Android TV, Kodi és még sok más platform

A CyberGhost streamingre optimalizált szerverei könnyűvé teszik a Disney+ elérését. Mindhárom szerver (az USA-ban, Olaszországban és Indiában) azonnal működött a Disney+-szal. Bár a szolgáltató további hagyományos szervereket is kínál 100 helyszínen, ezek nem annyira megbízhatóak, mint a Disney+ platformjára optimalizált szerverek. Viszont sikerült elérnem néhány más katalógust is velük, például Kanadában és Németországban.

A CyberGhost szintén könnyen telepíthető okostévékre és játékkonzolokra - hasonlóan az ExpressVPN MediaStreameréhez. Azonban az ExpressVPN-nel ellentétben ez a szolgáltató 5 helyszínhez kínál kódokat, beleértve az USA-t, Japánt és az Egyesült Királyságot, így több Disney+ katalógust lehet elérni a funkció segítségével. Routeren is beállíthatjuk a szoftvert, de ehhez kézi konfiguráció szükséges.

Mindemellett bőven elegendő a sebesség a 4K-s streaminghez. A CyberGhost amerikai Disney+ szerverével mindössze 11%-os sebességcsökkenést tapasztaltam, és Ultra HD minőségben néztem a WandaVízió sorozatot. Nem tapasztaltam pixeles képet vagy bosszantó képernyőt a lassú betöltődésről, még akkor sem, amikor egyszerre 3 eszközön használtam a VPN-t a Disney+ szolgáltatással.

Sajnos a CyberGhost rövid távú csomagjának ára elég magas, és rövidebb pénzvisszatérítési garanciával rendelkezik (14 nap). Azonban hosszú távú csomagjai elfogadható kezdő áron elérhetők, már  áron, és kiterjesztett pénzvisszatérítési garanciát kínálnak hozzájuk.

A hosszabb pénzvisszatérítési garancia lehetővé teszi, hogy kockázatmentesen kipróbálja a CyberGhostot 45 napig. Ha nem elégedett az olvasó, akkor ezen időszakon belül visszakaphatja a pénzét. Hogy megbizonyosodjak a garancia megbízhatóságáról, lemondtam az előfizetésemet a nonstop élő csevegéses ügyfélszolgálaton keresztül. Az ügyfélszolgálatos munkatárs jóváhagyta az igényemet, miután kért tőlem egy általános visszajelzést a tapasztalataimról. Ezután 3 napon belül visszakaptam a pénzemet. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: CyberGhost VPN. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

3. Private Internet Access — Nagy szerverhálózat a Disney+ geoblokkjainak könnyű megkerüléséhez

  • 29 650 szerver 91 országban, hogy hozzáférjen rengeteg Disney+ tartalomhoz
  • 8 helyszínen optimalizált szerverek a streaminghez
  • Korlátlan egyidejűleg csatlakoztatható eszköz
  • Kompatibilitás: Windows, Mac, iOS, Android, Linux, routerek, Apple TV, FireStick, Fire TV, Android TV, Kodi és még több eszköz

29 650 szerver érhető el a Private Internet Access szolgáltatójánál, így sok lehetőséget kínálnak a legjobb csatlakozás megtalálásához a Disney+ tartalmak megnézése céljából. Ha az olvasó valaha problémába ütközik egy szerverrel, rengeteg másik közül választhat. És ha nincs kedve működő szerver után kutatni, még mindig maradhat az elérhető 8 streaming szerver egyikénél.

Teszteltem a PIA streaming szervereit az USA-ban, az Egyesült Királyságban, Japánban és Olaszországban, és mindegyik hozzáférést biztosított a megfelelő Disney+ katalógushoz. Sajnos nincsen Indiában streaming szerver a Hotstar számára, de sikerült hozzáférnem a platformhoz a rendes indiai helyszín használatával.

Az egyetlen problémám a PIA-val az volt, hogy az alkalmazása nem a leginkább felhasználóbarát, mivel rengeteg testreszabási lehetőséget kínál. De nem kell semmit sem változtatni az opciókon, mivel a szoftver könnyedén feloldja a Disney+ korlátozásait az alapértelmezett beállításokkal. Azonban, ha az olvasó egy tapasztaltabb VPN-felhasználó, akkor az igényeinek megfelelően módosíthatja a beállításokat.

A PIA több hosszú távú és rövid távú csomagot kínál, hogy megfeleljen a felhasználói igényeknek. Mindegyik ugyanazzal a funkcionalitással rendelkezik, de az éves csomagok jelentősen olcsóbbak. A PIA $2,19/hónap áron érhető el a leggazdaságosabb előfizetési csomagot megrendelve.

Ráadásul teljesen kockázatmentesen kipróbálható a PIA a 30 napos pénzvisszatérítési garanciájával. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom ezt a garanciát: felvettem az ügyfélszolgálattal a kapcsolatot a nonstop élő csevegőprogramon keresztül, és lemondtam az előfizetésemet. Az ügyfélszolgálatos jóváhagyta a kérésemet, miután feltett nekem pár ügyfél-elégedettségi kérdést. 4 nap múlva visszakaptam a pénzemet. Szerkesztői megjegyzés: Az átláthatóság a vpnMentor csapatának egyik legfőbb értéke, így érdemes tisztában lenned azzal, hogy a tulajdonosi körünk megegyezik a következőével: Private Internet Access. Ez viszont nincs hattással a véleményezési folyamatra.

4. NordVPN — Könnyen használható alkalmazások, amelyek tökéletesek a Disney+ megtekintéséhez bármilyen eszközön

  • 6 293 szerver 111 országban, hogy bárhol feloldhassa a Disney+ korlátozásait
  • Jó sebesség a Disney+ streameléséhez pufferelés nélkül
  • 10 eszköz csatlakoztatható egyidejűleg
  • Kompatibilitás: Windows, Mac, iOS, Android, Linux, routerek, Apple TV, FireStick, Fire TV, Android TV, Kodi és még sok más platform

A NordVPN rendelkezik natív alkalmazásokkal a legnépszerűbb eszközökhöz és operációs rendszerekhez egyaránt. Amit a legjobban szerettem benne, az az, hogy az alkalmazások szinte ugyanúgy néznek ki, függetlenül attól, hogy melyik eszközt használjuk éppen. Ez nagyon könnyűvé teszi a Disney+ megtekintését a különböző eszközökön — nem kell minden alkalommal újra megtanulni, hogyan működik a NordVPN, amikor egy másik streaming eszközre telepítjük a szoftvert.

A szolgáltatás rendelkezik Smart DNS funkcióval is, így módosíthatjuk az okostévé vagy a játékkonzol hálózati beállításait, hogy közvetlenül hozzáférhessünk a Disney+ tartalmakhoz ezeken a készülékeken is. Bár kompatibilis a szolgáltatás a routerekkel, nincsen natív alkalmazás, így a teljes hálózaton való beállítása kissé bonyolult.

Bár a szolgáltatónak nincsenek streamelésre optimalizált szerverei, mint a CyberGhost vagy a PIA esetében, a NordVPN megbízhatóan biztosítja a Disney+-hoz való hozzáférést számos régióban. Ahelyett, hogy a szolgáltató külön néhány szervert üzemeltetne a streameléshez, minden szerveren elérhetővé tette a SmartPlay névre hallgató funkciót. 6 293 szerver működik van 111 országban, így rengeteg lehetőség áll rendelkezésre.

A screenshot of Disney+ unblocked with an NordVPN's server in the USA Free Guy című filmet HD minőségben néztem meg pufferelés nélkül, és csak 7 másodpercet kellett várnom, mielőtt elindult a stream.

A NordVPN csomagjaiból a Standard, a Plus és a Complete kategóriákon belül választhatunk. Azonban a Standard csomag tartalmazza az összes szükséges funkciót a Disney+ eléréséhez bárhonnan a világon, és ez a legolcsóbb.

Minden csomag rendelkezik pénzvisszatérítési garanciával, vagyis ha kipróbálja az olvasó a szolgáltatást, és nem lenne túlzottan lenyűgözve, teljes visszatérítést kérhet 30 napon belül.

5. Surfshark — Korlátlan eszközkapcsolat, tökéletes a Disney-rajongó nagy családok számára

  • Korlátlan csatlakozás engedélyezett egyidejűleg minden eszközhöz
  • 3 200 szerver 100 országban a Disney+ eléréséhez
  • Gyors sebesség a Disney+ pufferelésmentes megtekintéséhez
  • Kompatibilitás: Windows, Mac, iOS, Android, Linux, routerek, Apple TV, FireStick, Fire TV, Android TV, Kodi és még több platform

A Surfshark az egyik legmegfizethetőbb a listában felsorolt VPN-ek közül, és a szolgáltató nem korlátozza az eszközökkel való csatlakozások számát. A legtöbb VPN 5-10 kapcsolatot engedélyez – ha az olvasónak nagy családja van, mindenki használhatja a Surfsharkot a Disney+ (vagy bármely más streaming platform) eléréséhez a saját eszközein bármiféle korlátozás nélkül.

Nagyon gyors sebességgel rendelkezik a szolgáltatás, és soha nem tapasztaltam pufferelést a Surfsharkkal a Disney+ tesztelése közben. Hasonlóan a NordVPN-hez, nem kínál a szolgáltató specializált streaming szervereket, de a 6 tesztelt szerver megbízhatóan működött a Disney+ eléréséhez. Az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban, Japánban és Németországban a tesztelt helyszínek mindegyike remekül működött.

Image showing Surfshark unblocking Disney+ with its Edinburgh server in the UK.A Surfshark egyik brit szerveréhez négy eszközömmel csatlakoztam, és nem tapasztaltam semmilyen lassulást

A Surfshark esetében néha előfordul, hogy a szerverekhez való csatlakozás hosszú ideig tart. Ha összehasonlítjuk a csatlakozási időket az ExpressVPN-nel (amely soha nem vesz igénybe több mint 1 másodpercet), a 30 másodperc várakozás a kapcsolat létrehozása közben kissé idegesítő lehet.

A szolgáltató havi és éves előfizetési csomagokkal rendelkezik, de a hosszú távúak jobb ár-érték arányt kínálnak, ahogyan ez a VPN-előfizetéseknél szokás. A hosszú távú opciók pedig akár már €2,19/hónap áron elérhetők, így a Surfshark igazán megéri az árát a kínált szolgáltatásokért cserébe.

Hogyan nézhető a Disney+ bármilyen eszközön VPN-nel

Az alábbiakban részletes, lépésről lépésre bemutatott útmutatókat találhat az olvasó, amelyek segítenek telepíteni egy VPN-t bármilyen eszközre, hogy azt a Disney+ streamelésére lehessen használni. A népszerű eszközök esetében egyszerű a feladat – csak töltsük le és telepítsük a választott eszközre a natív VPN alkalmazást. Azonban az olyan eszközökhöz, amelyek nem támogatják a VPN alkalmazásokat, mint az okostévék, a Chromecast, a Roku vagy az Apple TV, egy VPN Smart DNS szolgáltatását kell használni, illetve meg lehet osztani a VPN kapcsolatot az asztali számítógépről, vagy telepíteni lehet a VPN-t a routerre.

Az alábbi útmutatókhoz az ExpressVPN-t használtam – a legjobb Disney+ VPN-t, amelyet teszteltem. A szolgáltatás nemcsak megbízhatóan streameli a legjobb minőségű tartalmakat, de rengeteg különböző eszközzel és operációs rendszerrel kompatibilis. Gyakorlatilag bármilyen eszközön használhatjuk a szolgáltatást.

Windows és Mac

Mivel szinte minden VPN kínál natív alkalmazást Windows és Mac rendszerekre, ezért igazán egyszerű a beállítás – a folyamat nagyrészt automatizált. Már néhány percen belül elkezdhetjük nézni a Disney+-t.

  1. Töltsünk le egy VPN-t. Regisztráljunk egy VPN szolgáltatásra, és töltsük le a telepítőt a Windows vagy a Mac operációs rendszerre, attól függően, melyik rendszert használjuk. Ezek a telepítők általában a VPN hivatalos weboldalán érhetők el.

    Image showing how to download ExpressVPN on different devices through its official website.Az ExpressVPN lehetővé teszi, hogy egyetlen oldalon megkeressük a telepítő szoftvert az összes támogatott platformra, beleértve a Windows és MacOS rendszereket

  2. Telepítsük az alkalmazást. Nyissuk meg a letöltött fájlt, és kattintsunk az "Igen" gombra a felugró ablakban, amely engedélyt kér ahhoz, hogy az alkalmazás módosításokat végezhessen el az eszközön (konkrétan csak a VPN telepítését engedélyezi). Ez megnyitja a VPN telepítőt – kövessük a lépéseket a telepítés befejezéséhez.
  3. Jelentkezzünk be és konfiguráljuk az alkalmazást. Nyissuk meg a telepített alkalmazást, és kattintsunk a „Bejelentkezés” gombra. Ha még nem hoztunk létre fiókot, ezt megtehetjük az alkalmazásban vagy a hivatalos VPN weboldalon.
    Ezután elindul a kezdeti telepítési folyamat. A VPN-től függően lehet, hogy engedélyeket kell megadnunk, beállításokat kell elvégeznünk, diagnosztikai adatokat kell megosztanunk stb. Elképzelhető, hogy mindezeken felül aktiválási kódot kérnek vagy aktiválási linkre kell kattintani. Ezek az információk általában a VPN weboldalán található felhasználói fiókba bejelentkezve érhetők el, vagy e-mailben küldik el azokat.

    Image showing how to sign in and activate ExpressVPN with different screenshots of the VPN app.Az ExpressVPN-nél az aktiválási kódot a szolgáltató weboldalán találhatjuk meg a bejelentkezés után

  4. Válasszuk ki a szervert, és csatlakozzunk. Ebben a lépésben ki kell választani a szervert azon a helyszínen, ahonnan hozzá szeretnénk férni a Disney+-hoz (vagy annak regionális szolgáltatásaihoz, mint a Hotstar).
    A legtöbb VPN alkalmazás nagyon egyszerűen kezelhető. Például az ExpressVPN-nél csak rákattintottam az automatikusan kiválasztott helyszínre a szerkesztéshez. Aztán rákerestem az Egyesült Államokra a szerverlistában, és rákattintottam egy amerikai szerverhelyszínre. Végül megnyomtam a „bekapcsológombot” a csatlakozáshoz.

    Image showing how to select and connect to a server on the ExpressVPN app interface.Az ExpressVPN számos amerikai szervert kínál – tökéletes a Disney+ amerikai katalógusának streameléséhez

  5. Kezdjük el nézni a Disney+-t. A csatlakozás után már bárhonnan hozzáférhetünk a Disney+ fiókhoz. Indítsuk el a Disney+ weboldalt, jelentkezzünk be, és kezdjük el nézni a tartalmakat.

    Image showing ExpressVPN successfully unblocking Disney+ US with its New jersey 3 serverAz ExpressVPN segítségével az amerikai New Jersey 3 szerverrel sikerült elérnem a Disney+ US oldalát

Nézze a Disney+-ot Androidon, iOS-en vagy Amazon Fire Stick-en VPN-nel

Akárcsak Windows és Mac esetében, a VPN beállítása Android vagy iOS mobil eszközön is nagyon egyszerű. A legjobb VPN-ek rendelkeznek ezekre az eszközökre szánt alkalmazásokkal, amelyek könnyen telepíthetők és használhatók. Néhány VPN, mint például az ExpressVPN, egyszerű, natív alkalmazásokat is kínál az Amazon Fire Stick modellekhez, amelyek telepítése hasonló módon történik.

  1. Telepítse a VPN-t. Töltse le a kiválasztott VPN-t az eszközének megfelelő alkalmazásboltból. Androidon az elérhető alkalmazásbolt a Google Play Store, illetve az iOS-en az Apple App Store, vagy az Amazon Fire Stick modelleken az Amazon Appstore platformja használható.
  2. Regisztráljon. A telepítés után nyissa meg az alkalmazást, és regisztráljon. Felkérhetik, hogy aktiválja a fiókját egy e-mailben küldött linken keresztül, vagy egy aktiválási kód megadásával. Érvényes fizetési módot is hozzá kell adnia, ha előfizetést vásárol. Néhány ingyenes próbaverzió lehetővé teszi a regisztrációt ezen adatok nélkül is, de sok esetben kötelező a számlázási adatok megadása.
  3. Állítsa be az alkalmazást. Miután aktiválta a fiókját, megkezdheti a kezdeti telepítési folyamatot. Lehet, hogy ehhez engedélyeket, preferenciákat stb. kell beállítania.
    Előfordulhat az is, hogy üzenetet kap, miszerint az alkalmazás szeretné beállítani a VPN-konfigurációkat. Ez csak a készülék hálózati beállításait készíti fel a VPN futtatásához, és engedélyeznie kell ezt a VPN működéséhez. Lehet, hogy be kell írnia a készülék jelszavát vagy használnia kell a Touch ID-t ennek a lépésnek a befejezéséhez.
  4. Válasszon szervert. Az alkalmazás beállítása után válasszon egy olyan szervert, ahol a Disney+ (vagy a Hotstar) elérhető, például az Egyesült Államokban. Ezt általában úgy teheti meg, hogy rákeres a kívánt országra az alkalmazás szerverlistájában.

Kezdje el nézni a Disney+-ot. Miután csatlakozott a kívánt szerverhez, a Disney+ már nem lesz blokkolva. Be tud jelentkezni és elkezdeni a tartalmak megtekintését

Nézze a Disney+-ot okostévéken, Apple TV-ken és játékkonzolokon VPN-nel

Ezek az eszközök általában nem támogatják a VPN-alkalmazásokat, ami kissé bonyolultabbá teszi a Disney+ hozzáférés beállítását. Néhány különböző megoldás közül választhatunk, ugyanakkor mindegyiknek megvannak az előnyei és hátrányai.

Messze a legegyszerűbb módszer a VPN által kínált Smart DNS szolgáltatás használata. Ez a szokásos VPN szoftverekhez hasonlóan lehetővé teszi, hogy becsapja a Disney+-t úgy, hogy a streaming oldal azt véli, az olvasó olyan országban tartózkodik, ahol engedélyezték a tartalmakat. Azonban a fő különbség az, hogy az IP-címe nem lesz álcázva, és az internetkapcsolata sem lesz titkosítva. A Smart DNS csak a DNS-lekérdezéseket maszkolja – ami elegendő a Disney+ földrajzi korlátozásainak kijátszásához.

Azonban nem minden VPN biztosít Smart DNS szolgáltatást, és ezek a funkciók általában sokkal korlátozottabb hozzáférést kínálnak. Sok Smart DNS szolgáltatás csak egyetlen országban teszi lehetővé néhány streaming platform megbízható elérését. Továbbá, mivel az olvasó internetkapcsolata nincs titkosítva és látható a valódi IP-címe, könnyen követhetik vagy megfigyelhetik az interneten.

Íme egy gyors lépésről-lépésre útmutató a Smart DNS beállításához a Disney+ számára:

  1. Telepítsen olyan VPN-t, amely kínál Smart DNS-t. Mi az ExpressVPN MediaStreamerét használtuk, mivel nagyon egyszerű telepíteni és könnyedén feloldja a Disney+ US oldalát.
  2. Regisztrálja az IP-címét. Néhány VPN megköveteli, hogy a felhasználó regisztrálja az IP-címét a szolgáltatásban. Ezt általában a DNS-beállítások között teheti meg, amelyek az alkalmazásban vagy a VPN hivatalos oldalán található felhasználói fiókon belül találhatók meg. Általában csak egy gombnyomást igényel ez a lépés - nincs szükség az IP-cím manuális beírására.
  3. Keresse meg a Smart DNS-címét. Sok VPN a Smart DNS-címeket az eszközbeállítási képernyőn szokta felsorolni, míg más szolgáltatók esetleg egy külön Smart DNS oldalon biztosítják ezeket az adatokat a felhasználói fiókba bejelentkezve. Amint megtalálta a DNS-címeket, jegyezze fel az Egyesült Államokhoz tartozó címet - erre lesz szüksége a következő lépésben.
  4. Módosítsa az eszköz hálózati beállításait. Ezután hozzáférést kell biztosítania a hálózati beállításokhoz azon az eszközön, amelyen a Disney+-ot szeretné nézni. Navigáljon a DNS szerver/cím beállításhoz, és írja be a korábban feljegyzett Smart DNS-címet. Az adatokat ehhez a beállításhoz általában automatikusan kitöltik, ezért lehet, hogy egy további beállítást kell módosítania ahhoz, hogy manuálisan szerkeszthesse.
  5. Kezdje el nézni a Disney+-ot. Most már képesnek kell lennie a Disney+ megtekintésére az eszközén. Ha a kapcsolat létrehozása nem sikerül, ellenőrizze újra a DNS-beállításait, hogy biztosan helyesen másolta-e a Smart DNS-címet. Ha a Disney+ továbbra is blokkolt, ellenőrizze, hogy a VPN által megadott helyes Smart DNS-címet használja-e.

Nézze a Disney+-ot bármilyen eszközön úgy, hogy VPN-t telepít a routerére

A VPN telepítésével a routerére hozzáférést biztosít a Disney+-hoz minden otthoni streaming eszközén, anélkül, hogy különféle VPN-alkalmazásokra vagy Smart DNS szolgáltatásra lenne szükség. Ezenkívül a routerére telepített VPN simán működik azokkal az eszközökkel, amelyek általában nem támogatják a beépített VPN-alkalmazásokat, és a Smart DNS szolgáltatással ellentétben minden eszközön hozzáférhet a VPN teljes szerverhálózatához.

Azonban a VPN telepítése a routerre technikai tudást igényelhet. Lehet, hogy sokat kell babrálni a router beállításaival, hogy működjön a konfiguráció. Ráadásul nehezebb lehet a szerverek között váltani, amikor szükséges, mivel sok VPN nem kínál alkalmazást routerekhez. Ez azt jelenti, hogy minden alkalommal, amikor az olvasó szervert szeretne váltani, manuálisan be kell vinnie az új szerveradatokat a router beállításaiba.

Ha ezt a módszert szeretné választani, erősen ajánljuk az ExpressVPN-t - az egyik legegyszerűbb telepítési lehetőséggel rendelkezik, sőt dedikált VPN router alkalmazást is kínál. Ez lehetővé teszi a VPN könnyű kezelését anélkül, hogy manuálisan kellene szerkeszteni a beállításokat.

Az alábbi útmutató bemutatja, hogyan állítható be az ExpressVPN egy routeren. Ha másik VPN-t szeretne használni, javasoljuk, hogy kövesse az adott VPN szolgáltató által elérhetővé tett telepítési útmutatót a routerhez. Ez azért van, mert a router telepítési folyamata jelentősen eltérhet a választott VPN és router függvényében.

  1. Szerezze be az ExpressVPN-t. Válasszon egy ExpressVPN előfizetést a szolgáltató hivatalos weboldalán. Győződjön meg arról, hogy az ExpressVPN támogatja a routerét - a nagyrészt automatizált telepítési folyamat az Asus, a Linksys és a Netgear routerek széles választékát támogatja.
  2. Töltse le az ExpressVPN firmware-t. Ezt az ExpressVPN weboldalán találja meg a fiókja „Setup” (Beállítás) oldalán. Kattintson a „Router” (Router) lehetőségre az eszközök bal oldali listájában, majd az „Install on the Router I’ve Been Using” (Telepítés a használt routerre) opcióra. A következő képernyőn válassza ki a router modelljét a lenyíló menüből, majd kattintson a „Download Firmware” (Firmware letöltése) gombra.
  3. Alkalmazza a firmware frissítést a routerén. Amint a firmware letöltődött, kattintson a „Continue” (Tovább) gombra ugyanazon a képernyőn, ahol a letöltést elindította. A saját routermodelljére szabott utasításokat kap - kövesse azokat az ExpressVPN firmware-ének telepítéséhez a routerén. A routert újra kell indítania ebben a lépésben.
  4. Konfigurálja az ExpressVPN-t a routeréhez. Miután a router újraindult és a firmware feltelepült, nyomja meg a „Continue” gombot újra az ExpressVPN oldalán. Másolja ki az aktiválási kódját, majd kattintson a hivatkozásra, illetve ezt követően a „Get Started” (Kezdjük) lehetőségre a beállítások, preferenciák és eszközcsoportok konfigurálásához. A megfelelő üzenet megjelenésekor adja meg az aktiválási kódot.
  5. Csatlakozzon egy olyan országhoz, ahol elérhető a Disney+. A dedikált router alkalmazás segítségével válasszon egy szervert olyan országban, ahol elérhető a Disney+ (például az Egyesült Államokban). Ha eszközcsoportokat hozott létre az olvasó, ne felejtse el módosítani a helyszínt ahhoz a csoporthoz, ahol az eszköz található, amellyel streamelni szeretné a tartalmakat.
  6. Kezdje el nézni a Disney+-t. A választott eszközzel most már el fog indulni a Disney+ tartalmak streamelése. Ha nem működik a streamelés, ellenőrizze, hogy megváltoztatta-e a VPN helyszínét a megfelelő eszközcsoport számára. Ha továbbra is problémába ütközik, lépjen kapcsolatba az ExpressVPN ügyfélszolgálattal.
Profi tipp: Ha az olvasó VPN-je nem kínál jó Smart DNS szolgáltatást, és a router nem kompatibilis a külsős fejlesztésű VPN szoftverekkel, akkor is nézheti a Disney+-t az okostévéjén vagy a játékkonzolján! Csak hozzon létre egy hotspotot a számítógépén, amíg a VPN aktív, és csatlakozzon hozzá a kívánt eszközzel.

GYIK a Disney+ VPN-nel való megtekintéséről

Hol érhető el a Disney+?

A Disney+ számos országban és régióban elérhető, többek között az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon, Japánban, a kontinentális Európában, Latin-Amerikában és Ázsia egyes részein. A Disney+ minden országban eltérő tartalmakat kínál, ami azt jelenti, hogy az olvasó hazájában elérhető katalógus nem fog tartalmazni néhány anyagot, amelyek más országokban megtekinthetők.

A Disney+ Star is elérhető néhány európai országban, köztük Németországban, Hollandiában és Spanyolországban, de az Egyesült Államokban nem. A Disney+ India és Indonézia területén a Disney+ Hotstar néven működik, amelyet általában csak Hotstarként ismernek. Ezek a Disney+ változatok teljesen eltérő katalógusokat kínálnak, a helyi és nemzetközi tartalmak keverékével.

Ha az olvasó hozzáférést szeretne a Disney+ (vagy Disney+ Star) fiókjához, a VPN képes megkerülni a földrajzi blokkokat, és lehetővé teszi a tartalmakhoz való hozzáférést, amikor külföldön tartózkodik. Például, ha Bulgáriából szeretne hozzáférni az amerikai Disney+ katalógushoz, akkor csatlakozzon egy amerikai szerverhez.

Hogyan változtathatom meg a Disney+ régiómat?

A Disney oldalán+ a régió megváltoztatásának legkönnyebb módja egy olyan VPN használata, amely megbízható módon képes kikerülni a platform geoblokkjait. Ehhez csak le kell töltenie és telepítenie a VPN alkalmazást az eszközére, majd csatlakoznia egy választott szerverhez. Csak győződjön meg róla, hogy a Disney+ elérhető ezen a helyszínen. Ezután jelentkezzen be a fiókjába, és kezdjen el streamelni, ahogyan azt általában tenné.

Hogyan regisztrálhatok a Disney+-ra hitelkártya nélkül?

Fizethet a Disney+ előfizetésért a PayPallel, de olyan PayPal fiókot kell használnia, amelyet abban az országban regisztráltak, ahol a Disney+- szolgáltatására előfizet.

Egy másik lehetőség a Disney+ előfizetéshez az ajándékkártyák használata. Azonban, ha az olvasó külföldről nézi a Disney+-t, szüksége lesz egy olyan VPN-re, amely biztosít szervereket abban az országban, ahol a Disney+ elérhető. Ennek célja a Disney+ blokkjainak feloldása, illetve hogy ugyanahhoz a régióhoz használható ajándékkártyákat vásárolhasson. Az alábbiakban bemutatunk egy példát, hogy hogyan teheti ezt meg:

  • Hozzon létre egy új iTunes fiókot (iOS felhasználók számára) vagy egy Google Play fiókot (Android felhasználók számára), és válasszon ki egy olyan régiót, mint például az Egyesült Államok.
  • Töltse fel az egyenlegét a fiókhoz, és csatlakoztassa a VPN-t egy amerikai szerverhez.
  • Vásároljon egy iTunes vagy Google Play ajándékkártyát olyan összeggel rajta, amennyi elegendő lesz a Disney+ előfizetés megrendeléséhez.
  • Nyissa meg a Disney+ alkalmazást, és regisztráljon a megvásárolt ajándékkártyával, majd kezdje el nézni kedvenc tartalmait.

Ingyenesen nézhetem a Disney+-t?

Bár a Disney+ nem kínál ingyenes próbaidőszakot, néha rábukkanhatunk olyan promóciókra, amelyek elérhetővé teszik az ingyenes próbát. Általában akkor lehetséges ez, ha egy másik szolgáltatásra vagy kábeltv-csomagra iratkozunk fel. Például, ha előfizet a Verizon Wirelessre vagy az Amazon Musicra, néha pár hónapig ingyenesen kínálják hozzájuk a Disney+-t. Vegye figyelembe, hogy ezek a szolgáltatások csak az Egyesült Államokban élő ügyfelek számára működnek, így szüksége lesz amerikai számlázási adatokra.A Disney+ ingyenes próbájával együtt együtt VPN-t is igénybe vehet, amely pénzvisszatérítési garanciát kínál, így bárhonnan regisztrálhat a Disney+-ra. A garanciának köszönhetően bizonyos időszakon át ingyenesen használhatja a VPN-t is.

Törvénytelen a VPN használata a Disney+-hoz?

Nem, a Disney+ eléréséhez a VPN használata nem törvénytelen. Nincsenek konkrét törvények a földrajzi alapon korlátozott tartalmak VPN-nel történő elérésének tiltására.

Azonban érdemes óvatosnak lenni egyes országokban a kormány álláspontjával kapcsolatosan a VPN-eket illetően. Néhány erős cenzúrával sújtott országban, mint például Kínában és Oroszországban, korlátozásokat vagy tilalmakat vezettek be a VPN-ekkel kapcsolatban. Nem támogatjuk a törvények megsértését, ezért arra kérjük az olvasót, hogy ellenőrizze a helyi törvények előírásait, mielőtt VPN-t használna.

Mit tegyek, ha a Disney+ streaming hibát még VPN használata mellett is kapom?

Ha az olvasó továbbra is a Disney+ streaming hibaüzenetet tapasztalja vagy egy fekete képernyőt lát, még VPN-csatlakozás mellett is, próbálja meg a következő lépéseket:

  • Válasszon egy minőségi VPN-t — Egyes VPN-ek nehezen képesek feloldani a Disney+ blokkjait, mivel feketelistára kerültek vagy nem képesek megfelelően elrejteni a felhasználó valódi tartózkodási helyét. Ha a legjobb Disney+ VPN-ek közül választ egyet az olvasó, mindig képes lesz gond nélkül megkerülni a Disney+ blokkokat.
  • Frissítse a VPN alkalmazást — A nem frissített VPN-alkalmazások hibásan működhetnek, és nem képesek feloldani a Disney+-t. Frissítse a VPN alkalmazást a legújabb verzióra, és próbálja meg újra.
  • Csatlakozzon egy másik szerverhez — Lehet, hogy a Disney+ feketelistára tette az aktuális VPN szerver IP-címét. Amennyiben az olvasó minőségi VPN-t használ, bizonyosan rengeteg működő alternatíva áll rendelkezésre. Szakítsa meg a VPN kapcsolatot, és csatlakozzon újra, hogy új IP-címet kapjon, majd próbálkozzon újra.
  • Törölje a sütiket és a gyorsítótárakat — Próbálja meg újra csatlakoztatni a VPN-t a sütik és a gyorsítótár törlése után, mivel azok nyomkövetőket tartalmazhatnak, amelyek elárulhatják az olvasó valódi tartózkodási helyét.
  • Kapcsolja ki a GPS helyadatokat — Elképzelhető, hogy a Disney+ képes észlelni az olvasó valódi tartózkodási helyét az eszköze GPS adatai alapján. Kapcsolja ki az eszközén az összes helymeghatározási szolgáltatást, és próbálkozzon újra.
  • Próbáljon ki egy másik böngészőt — Egyes VPN-ek esetleg nem képesek megakadályozni a valódi tartózkodási hely kiszivárgását bizonyos böngészők használatakor. Ha PC-n használ egy böngészőt a Disney+ hozzáféréshez, próbáljon ki egy másik böngészőt. Ha ez sem működik, próbálja meg elérni a Disney+-t az alkalmazáson keresztül.
  • Engedélyezze az SSL/TLS protokollt és a 2080-as portot — Ha lehetséges, állítsa be a VPN-t úgy, hogy az SSL/TLS protokollt és a 2080-as portot használja a beállításokban. Forduljon a ügyfélszolgálathoz, ha ezzel kapcsolatban nehézségei akadnak. Vegye figyelembe, hogy nem minden VPN teszi lehetővé a portok manuális beállítását vagy az SSL/TLS protokoll használatát.
  • Vegye fel a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal — Ha továbbra is problémája van, lépjen kapcsolatba a VPN ügyfélszolgálatos csapatával. Ők tudnak majd segíteni abban, hogy megtalálja a konkrét problémát.

Élvezzen még többféle Disney+ tartalmat a VPN-nel bármilyen eszközön

A Disney+ nem mindenhol érhető el. Ráadásul, ahol elérhető a szolgáltatás, az engedélyezett tartalmak régiónként eltérnek. A legkönnyebb módja annak, hogy bárhonnan hozzáférjünk a Disney+hoz, egy olyan VPN használata, amely bizonyosan képes megkerülni a platform geoblokkjait.

A Disney+ számára általam ajánlott VPN az ExpressVPN. Ez a szolgáltatás megbízhatóan feloldja a streaming platformot bárhonnan a világon, és gyors sebességgel rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy a Disney+-t akár UHD minőségben nézzük. A legjobb hírem, hogy kockázatmentesen kipróbálható az összes ExpressVPN funkció, mivel a szolgáltatáshoz jár biztosítékként a 30 napos pénzvisszatérítési garancia. Ha mégsem felelne meg a szolgáltatás az olvasó számára, teljes mértékben igényelheti a pénzvisszatérítést.

Összefoglalva, a legjobb VPN-ek a Disney+ műsorok megtekintéséhez…

Szerkesztői megjegyzés: Nagyra értékeljük olvasóinkkal fennálló kapcsolatunkat, és átláthatóság és integritás útján igyekszünk kiérdemelni a bizalmat. A tulajdonosi csoportunk megegyezik néhány, az oldalon véleményezett piacvezető termékével: Intego, Cyberghost, ExpressVPN, és Private Internet Access. Ez viszont nincs hatással a véleményezési folyamatra, mivel szigorú tesztelési módszertanhoz igazodunk.

Helyezés
Szolgáltató
Értékelésünk
Kedvezmény
Oldal megnézése
1
medal
9.9 /10
9.9 Értékelésünk
Megtakarítás 48%!
2
9.7 /10
9.7 Értékelésünk
Megtakarítás 83%!
3
9.5 /10
9.5 Értékelésünk
Megtakarítás 82%!
4
9.6 /10
9.6 Értékelésünk
Megtakarítás 74%!
5
9.3 /10
9.3 Értékelésünk
Megtakarítás 86%!
Adatvédelmi figyelmeztetés!

Ön védtelen marad a meglátogatott weboldalakkal szemben!

IP-cím:

Tartózkodási hely:

Internetszolgáltató:

A fenti információk felhasználhatók az Ön nyomon követésére, a célzott hirdetések mutatására, és az online tevékenységei monitorozására.

A VPN-ek segítenek elrejteni az adatait a weboldalak elől, így Ön mindig védve lesz. A mi javaslatunk a ExpressVPN — az 1. számú VPN az általunk tesztelt több, mint 350 szolgáltató közül. Katonai szintű titkosítással és olyan adatvédelmi funkciókkal rendelkezik, amelyek garantálják az online biztonságot, ráadásul — jelenleg 48% kedvezményt kínál a cég.

Látogassa meg a ExpressVPN oldalát

Alapos tesztelés és kutatómunka alapján írunk véleményt a beszállítókról, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatóktól származó jutalékainkat is figyelembe vesszük. Némely szolgáltatók az anyavállalatunk tulajdonában állnak.
Bővebben
A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.

A szerzőről

Sheharyar szabadúszó tartalomíróként dolgozik, aki a kiberbiztonságra és más technológiai vonatkozású témákra specializálódott. A digitális szabadság nagy szószólója és hisz benne, hogy mindenkinek joga van az online magánszférához.

Tetszett ez a cikk? Értékelje!
Utáltam Nem igazán tetszik nekem Rendben volt Nagyon jó! Imádtam!
/ 10 pont - felhasználó szavazata alapján
Köszönjük a visszajelzést.

Arra kérünk, hogy írd meg nekünk, hogyan javítsunk ezen a cikken. Számít a véleményed!

Írj hozzászólást

Sajnáljuk, de ebben a mezőben nem adhatsz meg linkeket!

A név legalább 3 betűből álljon

A mező legfeljebb 80 karaktert tartalmazhat

Sajnáljuk, de ebben a mezőben nem adhatsz meg linkeket!

Adj meg egy érvényes e-mail címet