Alapos tesztelés és kutatómunka alapján írunk véleményt a beszállítókról, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatóktól származó jutalékainkat is figyelembe vesszük. Némely szolgáltatók az anyavállalatunk tulajdonában állnak.
Bővebben
A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.
Affiliate tájékoztató

A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.

CyberGhost VPN vélemények 2024: Biztonságos, de jó is?

Értékelésünk: 9.7/10
2. helyezett 198 VPN közül
Szerkesztői megjegyzés: CyberGhost VPN és a jelen weboldal közös tulajdoni viszonyban áll.
Mónika Erdody Frissítve 2024.10.01. A tények valóságtartalmát ellenőrizte: Matthew Amos Vezetőszerkesztő

Mindenki tudja, hogy az ember azt kapja, amiért fizet, de a CyberGhost a szolgáltató állítása szerint annak ellenére a legjobb VPN-ek közé tartozik, hogy olcsók az előfizetések. Az előfizetések akár már $2,19/hónap áron elérhetők, így kétségtelenül igaz az állítás ezen része. De valóban felveszi a versenyt ez a VPN a konkurenciával a top szolgáltatások kategóriájában úgy, hogy ennyire keveset kér el a szolgáltató?

Komoly teszteknek vetettük alá a CyberGhostot, ami több hetet vett igénybe. Elemeztük az adatvédelmi irányelveket, stresszteszteket hajtottunk végre a globális szerverhálózaton, megmértük a szolgáltatás sebességét, illetve felfedeztük a streamelési és a torrentezési lehetőségeket. Sőt, leteszteltük az összes biztonsági funkciót, elbeszélgettünk az ügyfélszolgálatos ügyintézőkkel, és kiderítettük, mennyire működik jól a szoftver a népszerű készülékeken és modelleken.

A tesztjeink befejeztével azt a következtetést vontam le, hogy a CyberGhost minden követelménynek megfelel ahhoz, hogy besoroljuk a csúcskategóriás VPN-ek közé. Sőt, csak néhány kategóriában nem szerepelt a legelső helyen a versenytársak között. A szolgáltató ezenfelül egy nagyvonalú 45 napos pénzvisszatérítési garanciát kínál a hosszabb távú csomagokhoz. Miután kipróbáltam ezt a garanciát, nyugodtan állíthatom, hogy megbízhatóan működik. Csak pár percre volt szükség ahhoz, hogy jóváhagyják a kérelmemet, és az összes pénzemet visszakaptam 3 nap alatt.

Próbáld ki a CyberGhostot kockázat nélkül >>

Kevés az időd? Íme a legfontosabb tudnivalók

Előnyök

Hátrányok

  • Lassabb a sebesség a távoli szervereken, de a helyi szerverek igazán gyorsak. A sebességünk elég gyors volt a HD streamekhez (sőt a játékokhoz) a közeli szervereken, de a távoli szerverekkel lelassult az internetem. Itt láthatod a sebességtesztjeim eredményeit.
December 2024, Akció: A CyberGhost jelenleg 83% kedvezményt kínál a legnépszerűbb előfizetéses csomagból! Használja ki most ezt az ajánlatot, és takarítson meg többet a CyberGhost előfizetésen.

CyberGhost VPN funkciók — Frissítve 2024

9.4
💸 Ár 2.19 USD/hónap
📆 Pénzvisszafizetési garancia 45 Nap
📝 Eltárolja a VPN a naplófájlokat? Nem
🖥 Szerverek száma 11690+
💻 Egy licensszel használható eszközök száma 7
🛡 Vészleállító Igen
🗺 Ország szerinti illetőség Romania
🛠 Ügyféltámogatás 24/7 Live Chat Support
📥 Támogatja a torrentezést Igen

Streamelés — Az egyik legmegbízhatóbb alternatíva a streamelésre

10.0

A CyberGhost az egyik legjobb VPN a piacon, ha a streamelésről van szó, és biztonságosan hozzáférhetsz segítségével a tartalmakhoz bárhol a világon. Amikor teszteltük, a nemzetközi csapatommal több mint 30 ismertebb streaming szolgáltatás oldalait tudtuk megtekinteni biztonságos módon.

A streamelésre optimalizált szerverek hálózata az egyik fő oka annak, hogy a CyberGhost ilyen kiváló teljesítményt nyújt. A CyberGhost munkatársai rendszeresen tesztelik és frissítik ezeket a speciális szervereket, hogy bizonyosan működjenek továbbra is a platformokkal, amelyekre optimalizálták őket.

Screenshot of CyberGhost's streaming serversA nemzetközi csapatunk a tesztek során minden szerveren megbízhatónak találta a VPN kapcsolatot

Sőt, még a CyberGhost normál (nem optimalizált) szervereivel is jó minőségben tudtuk a nemzetközi csapatommal a tartalmak széles választékát streamelni, többek között a különféle Netflix katalógusok, a Pluto TV, a Showtime és más platformok oldalain.

A CyberGhost bárhol biztonságos hozzáférést nyújt a következő platformokhoz:

Netflix Disney+ Hulu Max Amazon Prime Video
BBC iPlayer Paramount+ Peacock Crunchyroll Sling TV
Spotify Eurosport Fox NBC ESPN/ESPN+
CBC Comedy Central NOW TV YLE Hotstar
Vudu Canal+ Kodi Discovery+ 6play
France TV Sky TV Europe1 7TV ITV
Sling TV ARD Rai Play Stan YouTube
All 4 CBS MTV Fubo TV RTL+
A szerkesztő megjegyzése: Az általunk ajánlott VPN-ek szigorú naplózásmentességi irányelveket alkalmaznak. Tehát nem követik nyomon, mivel töltöd az idődet az interneten. Ezért tiéd a felelősség azért, hogy a helyi törvényeknek és az egyéb szabályozásoknak megfelelően használd a VPN szoftvert. A vpnMentor csapata nem helyesli és nem javasolja a szerzői jogok megsértését, sem más törvényellenes tevékenységeket. 

Működik vele: Több mint 15 Netflix katalógus (beleértve az amerikai, angliai és japán katalógusokat)

A CyberGhost több mint 15 Netflix katalógushoz biztosít optimalizált szervereket, így bárhol elérheted HD minőségben a regionális katalógusok teljes tartalmát.

A tesztjeink során az angliai Netflix szervert használtuk, és könnyedén meg tudtuk nézni a Felhőtlen Philadelphiát HD minőségben. Ugyanez volt a tapasztalatunk az amerikai Netflix szerverrel.

screenshot of Netflix streaming with CyberGhost connectedA CyberGhosttal az epizódok mindig másodpercek alatt betöltődtek

Az USA-n és Anglián túl, a csapat tapasztalatai szerint működött a szolgáltatás a Netflix katalógusokkal Japánban, Dél-Koreában, Brazíliában, Spanyolországban, Kanadában, Németországban és Olaszországban, illetve más országokban is. A VPN megbízható teljesítményt nyújtott mindenhol, miközben a platformra optimalizált szerverek érték el a legjobb eredményeket.

Kiderült az is, hogy a CyberGhost normál szerverei szintén jól működtek a Netflixszel a legtöbb esetben. Kivételt pusztán néhány kevéssé ismert regionális Netflix katalógus jelentett, és inkább csak a Netflix Originals tartalmak esetében.

Működik vele: Disney+

Az angliai, az amerikai és az olasz Disney+ katalógusokat is biztonságos módon streamelhettük probléma nélkül. Nem tapasztaltunk pufferelést és nem tartott sokáig a tartalmak betöltése.

Screenshot of Mado streaming on Disney+ with CyberGhost connectedA Disney-re optimalizált és a normál szerverek is jól működtek a platformmal

A CyberGhost által biztosított virtuális Hotstar India szerver szintén ugyanolyan jól használható volt a tesztjeinkben.

Működik vele: Hulu

Könnyen be tudtam tölteni a Hulut és megszakítás nélkül streamelhettem a platformot a CyberGhost segítségével. A platformhoz külön elérhető VPN szerverrel probléma nélkül ment a HD tartalmak streamelése.

Screenshot of Hulu streaming with CyberGhost connectedNem volt semmilyen pufferelés, amikor az amerikai tesztelőnk a Híd alatt című sorozatot nézte a Hulu oldalán

A többi népszerű platformmal tapasztaltakhoz hasonlóan, biztonságos módon tudtuk nézni a Hulu tartalmakat rögtön az első szerverről, amelyikre felcsatlakoztunk, attól függetlenül, hogy mobil appot vagy asztali böngészőt használtunk a teszthez.

Működik vele: Amazon Prime Video

A CyberGhost összességében jól teljesített az Amazon Prime Video oldalával, bár érdemes megemlítenem, hogy csak a dedikált szerverek biztosítottak megbízható hozzáférést magas minőségben a streamekhez bárhol a világon. A nem optimalizált szervereknek sok gondja akadt a platformmal, vagy egyáltalán nem működtek, ha a platform észlelte őket.

A dedikált szerverekkel Angliából, az USA-ból, Németországból, Olaszországból és Japánból tudtuk streamelni a katalógusokat. A csapatunkban mindenki zökkenőmentes streaming élménynek örülhetett, és nem volt probléma a videóminőséggel sem.

Screenshot of Prime VIdeo streaming with CyberGhost connectedA normál szerver az USA-ban nem működött a Prime Video oldalával a tesztjeink során

Működik vele még: BBC iPlayer, Max, ITV, Crunchyroll, Peacock és YouTube TV

A CyberGhost világszerte meggyőző teljesítményt nyújtott sok további népszerű szolgáltatással is.

Például biztonságosan tudtuk streamelni a BBC iPlayer tartalmakat a tesztjeink során. A streamek gyorsan betöltődtek és nem szakadt meg soha a videólejátszás, amíkor például a RuPaul's Drag Race UK vs the World (a RuPaul – Drag Queen leszek! folytatása) sorozatot néztük.

Ugyanilyen megbízható volt a szolgáltatás, amikor más platformokat teszteltünk. Akár a Max (korábban HBO Max), a Peacock TV, az ITV vagy a Crunchyroll műsorairól volt szó, a CyberGhost zökkenőmentes és HD minőségű hozzáférést biztosított az összes tartalomhoz a katalógusokban.

A CyberGhost még a live TV platformokat is könnyedén kezelte. Amikor a sporteseményeket, híradásokat és más műsorokat néztük a VPN-nel a YouTube TV-n, élvezhettük a zökkenőmentes és megszakítás nélküli streamet.

Nem működik vele: néhány Netflix és DAZN katalógus

Bár a CyberGhost megbízható módon működött a legnépszerűbb Netflix katalógusokkal, néhány kevésbé ismert katalógussal nem sikerült használni. Például a globális tesztcsapatunk tagjai nem tudták megnézni a Netflix katalógusokat Thaiföldön, Argentínában és Dél-Afrikában. Többféleképpen próbálták megoldani a problémát, például más VPN protokollal, sőt más böngészővel is kísérleteztek, de semmi nem segített. Ugyanakkor az ExpressVPN-nel hozzáférhető az argentínai és a dél-afrikai Netflix katalógus fennakadások nélkül.

Néhány DAZN katalógussal is gondok akadtak, és sehol nem lehetett a tartalmakat jó minőségben betölteni. Például, bár a nemzetközi csapatunk tapasztalatai szerint működött néhány országban a VPN a katalógusokkal (az USA-ban, Kanadában, Olaszországban, Németországban stb.), Angliában nem ez volt a helyzet. Több hagyományos angliai szervert is kipróbáltunk, mivel nem volt a DAZN UK oldalához optimalizált szerver, és mindegyikükkel hibaüzenetbe futottunk bele.

A screenshot showing CyberGhost blocked by DAZN UK while connected to a UK serverTöbb angliai szervert próbáltunk, és egyik sem működött a DAZN UK oldalával

83% kedvezmény

Takarítson meg most 83%-ot CyberGhost előfizetéskor!

Pénzvisszafizetési garancia: 45 nap

És kap mellé 2 hónapot teljesen ingyen!

Sebesség — A legtöbb szerver gyors (csak kevés lassú szerver van)

9.0

A CyberGhost gyors sebességet nyújt, aminek köszönhetően remek választás a streameléshez, a játékokhoz és a torrentezéshez. A sebesség tesztelése során a következő 3 dolgot néztük meg:

  • Letöltési sebesség – ez a sebességérték azt mutatja, milyen gyorsan fogadja a készüléked az adatokat. A mértékegysége a megabit/másodperc (Mbps). Ez a szám megmutatja, hogy milyen gyorsan tudod betölteni a weboldalakat, a videókat streamelni stb.
  • Feltöltési sebesség – ez a sebességérték azt mutatja, milyen gyorsan küldi el a készüléked az adatokat. A mértékegysége szintén a megabit/másodperc (Mbps). Ez a szám megmutatja, hogy milyen gyorsan tudod elküldeni az e-mail üzeneteket, feltölteni a videókat, bejegyzéseket feltenni a közösségi médiaoldalakra stb.
  • Ping idő – ez az adat azt mutatja meg, mennyi ideig tart, míg az adataid az „A” pontból a „B” pontba érkeznek. Ha alacsonyabb a ping idő, akkor gyorsabban reagál az internetkapcsolatod; ez különösen fontos, amikor az online játékokkal játszol. A mértékegysége az ezredmásodperc (ms).

Egy munkatársunk kifejezetten arra szakosodott, hogy rendszeresen elvégezze a sebességteszteket a CyberGhost szerverein mindig ugyanazon az angliai helyszínen. Így pontosabb összehasonlításokat biztosíthatunk. Hiszen az alábbi táblázatban feltüntetett VPN-eket ugyanazzal az internetkapcsolattal teszteltük, és ugyanazon a földrajzi régión belül. A CyberGhost teszteredmények a WireGuard protokollra vonatkoznak, mivel ez bizonyult a leggyorsabbnak.

Nézd meg, hogyan teljesített a CyberGhost más gyors VPN-ekhez képest

VPN nélkül
Letöltés
Feltöltés
Ping
USA (Dallas) USA (Dallas)
Letöltés
Feltöltés
Ping
USA (Miami) USA (Miami)
Letöltés
Feltöltés
Ping
USA (Los Angeles) USA (Los Angeles)
Letöltés
Feltöltés
Ping
USA (New York) USA (New York)
Letöltés
Feltöltés
Ping
Canada Kanada
Letöltés
Feltöltés
Ping
Brazil Brazília
Letöltés
Feltöltés
Ping
UK Egyesült Királyság
Letöltés
Feltöltés
Ping
France Franciaország
Letöltés
Feltöltés
Ping
Japan Japán
Letöltés
Feltöltés
Ping
Australia Ausztrália
Letöltés
Feltöltés
Ping
Singapore Szingapúr
Letöltés
Feltöltés
Ping
218.55 Mbps
33.11 Mbps
3 ms
164.46 Mbps
97.64 Mbps
10 ms
142.95 Mbps
95.22 Mbps
52 ms
189.32 Mbps
15.44 Mbps
42 ms
142.27 Mbps
45.54 Mbps
43 ms
57.01 Mbps
35.80 Mbps
59 ms
153.39 Mbps
45.51 Mbps
139 ms
78.27 Mbps
65.09 Mbps
125 ms
74.53 Mbps
70.22 Mbps
116 ms
154.09 Mbps
66.89 Mbps
143 ms
83.71 Mbps
42.62 Mbps
199 ms
76.88 Mbps
52.38 Mbps
208 ms
182.72 Mbps
49.12 Mbps
6 ms
128.31 Mbps
29.79 Mbps
12 ms
125.59 Mbps
25.07 Mbps
51 ms
123.45 Mbps
31.53 Mbps
34 ms
122.72 Mbps
22.93 Mbps
48 ms
122.64 Mbps
45.93 Mbps
43 ms
109.40 Mbps
29.53 Mbps
150 ms
134.68 Mbps
68.59 Mbps
111 ms
140.86 Mbps
24.73 Mbps
118 ms
45.01 Mbps
8.10 Mbps
145 ms
172.88 Mbps
61.30 Mbps
178 ms
86.17 Mbps
30.60 Mbps
208 ms
246.96 Mbps
220.41 Mbps
3 ms
191.52 Mbps
221.68 Mbps
44 ms
177.22 Mbps
201.23 Mbps
63 ms
126.02 Mbps
109.50 Mbps
75 ms
210.79 Mbps
108.71 Mbps
57 ms
141.11 Mbps
145.03 Mbps
57 ms
176.45 Mbps
68.62 Mbps
144 ms
117.35 Mbps
95.07 Mbps
119 ms
140.66 Mbps
20.66 Mbps
145 ms
108.14 Mbps
116.19 Mbps
141 ms
81.48 Mbps
128.92 Mbps
192 ms
60.78 Mbps
71.35 Mbps
226 ms
Ezeket a teszteket az USA-ból folytatják le

A CyberGhost az egyik leggyorsabb VPN a tesztjeink szerint. A legtöbb VPN-nel a sebességed 10-20%-ot fog csökkenni a közeli szervereken, de látni fogod, hogy a CyberGhost messze felülmúlja ezeket a várakozásokat. Igen gyors a legtöbb távoli szerver is.

Azonban ne számíts arra, hogy az optimalizált szerverekkel javíthatod a sebességet. Nem ellenzem, hogy ezeket a szervereket használd a játékokhoz, a torrentezéshez vagy a streamekhez, de a tesztjeink alapján kicsi a sebességkülönbség ezekkel a szerverekkel a normál szerverekhez képest.

A sebesség a helyi szervereken

Ritkán tapasztaltunk komoly sebességcsökkenést az európai szerverekkel.

Mondhatni, az kanadai és az amerikai szerverek közepes távolságban találhatók (4000-6000 km-re). Ezért meggyőzőnek találtam, hogy nagyon ritkán esett a kapcsolat sebessége 30%-nál nagyobb mértékben.

A sebesség a távoli szervereken

Gyakori a 60%-os sebességromlás a távoli VPN szervereken, de a CyberGhosttal azt tapasztaltuk, hogy ez szinte soha nem történik meg. A konkurenciával ellentétben a CyberGhost hihetetlenül jól tartja magát a távoli elhelyezkedésű szerverhelyszíneken, és a sebességcsökkenés nem jelentős egészen a 10000 km-es távolságig.

Úgy találtuk, hogy csak az ExpressVPN szokott ennél gyorsabb lenni, és ez a szolgáltató sem sokkal győz. Egyetlen apró panaszom van: egyedül a macOS alkalmazásban tüntetik fel a szerverterhelés százalékos értékét. Ebből az adatból megtudod, hogy mennyire zsúfolt a szerverhelyszín. Remélem, hogy később a többi natív alkalmazáshoz is hozzáadják ezt a funkciót.

Játékok — Zökkenőmentes játékélmény a közeli szervereken

9.4

Ha az online játékokról van szó, akkor elengedhetetlenül fontos a gyors és megbízható internetkapcsolat a zökkenőmentes játékélmény érdekében. A CyberGhost felismerte ezt, és összerakta a játékokra optimalizált szerverek hálózatát a stratégiailag fontos helyszíneken, mint például Anglia, Amerika, Franciaország és Németország. Ezeket a szervereket felkészítették arra, hogy alacsony késleltetési idő mellett jó teljesítményt nyújtsanak, így könnyen megtalálod a megfelelő szervert, amikor játszani szeretnél.

Természetesen próbára tettük a CyberGhost képességeit ezen a téren is. A teszt megkezdése előtt a kollégánk eredeti internetkapcsolatára 27 ms-es ping idő volt jellemző. Amikor tesztelőnk a CyberGhost egyik közeli szerverére csatlakozott Berkshire-ban, a ping idő csak kicsit emelkedett meg, 30 ms-ig. A játékokhoz optimalizált londoni szerver még jobb, 28 ms-es ping időt biztosított. Párizsban csatlakozva egy másik játékszerverre, továbbra is alacsony volt a késleltetési idő, az értéke 30 ms lett.

Tehát a közeli szervereken nyújtott teljesítmény összevethető az ExpressVPN tudásával, az utóbbi pedig a leggyorsabb VPN a játékokhoz a tesztjeink alapján. Az alacsony késleltetési időnek köszönhetően a közeli szerveren Angliában a tesztelőnk zökkenőmentesen játszhatott le több menetet is a Free Fire játékkal egy Android készüléken akadozás nélkül.

Screenshot of Free Fire gameplay with CyberGhost connectedA játékélmény zavartalan volt még az igazi versenyhelyzetekben is

A CyberGhost játékra optimalizált szerverei akkor is bizonyítottak, amikor a felhő alapú játékplatformokat tesztelte a kollégám. Könnyedén sikerrel járt, amikor a Stadia és a GeForce Now játékokat streamelte, hiszen a VPN által nyújtott alacsony ping idővel sima és akadozásmentes volt a játékélmény.

Azonban a távoli szerverek teljesítménye kevésbé volt meggyőző. Amikor a munkatársam a CyberGhost New York-i játékszerveréhez csatlakozott, a ping ideje felugrott 102 ezredmásodpercre. Emiatt tapasztalt némi lagot a Warzone futtatása közben a PC-n. Bár ez még mindig jobb teljesítmény a legtöbb VPN-hez képest, a tesztelőnk az ExpressVPN-nel (79 ms), illetve a NordVPN-nel (92 ms) picit jobb eredményeket kapott.

Szerverhálózat — Hatalmas hálózat remek lefedettséggel

9.8

A CyberGhost egy lenyűgöző méretű globális hálózattal rendelkezik, mely 11 690 szerverből áll 100 országban, beleértve több fizikai szerverhelyszínt Magyarországon (Budapesten) is. Ez sokkal jobb lefedettséget jelent a legtöbb általam kipróbált csúcskategóriás VPN-hez képest. Így nagyobb eséllyel találsz gyors csatlakozási lehetőséget, mivel valószínűleg van a közeledben legalább egy szerver.

Azt is meggyőzőnek találtam, hogy a CyberGhost 11 szerverhelyszínt kínál egyedül az USA-n belül, de rengeteg helyszín elérhető Ázsiában/a csendes-óceáni régióban, Afrikában, a Közel-Keleten és Európában.

Igazán tetszenek a dedikált szerverek is, amelyek elérhetők a különféle felhasználási célokhoz. Így tényleg egyszerűen kiválaszthatod a számodra ideális szervert. Például vannak dedikált szerverek a streameléshez, a torrentezéshez és a játékokhoz.

Virtuális helyszínek

A CyberGhost jelenleg majdnem 50 helyszín számára kínál virtuális szervereket. A fizikai helyszínek esetében a megnevezés pontosan azt jelenti, amire gondolnál — ezek a szerverek a megadott városban található számítógépeken futnak. De a virtuális szerverek esetében, például ilyen a szaúd-arábiai, a fizikai számítógép máshol helyezkedik el, ami a megadott országnak megfelelő IP-címet osztja ki számodra.

Screenshot of CyberGhost's virtual and physical servers listAzok a helyszínek, amelyeknél nincsen zöld pipa a „located” (elhelyezkedés) oszlop alatt, virtuális szervereket jeleznek

A virtuális szerverek segítenek a VPN szolgáltatóknak abban, hogy gyorsabb és megbízhatóbb kapcsolatot biztosítsanak a távoli helyszíneken. Segítségükkel olyan országokban is működhet a szolgáltatás, ahol a VPN-eket betiltották (vagy könnyen beavatkozhat a kormány a működésükbe). Viszont rosszabb lehet a ping idő vagy a letöltési sebesség, ha a fizikai szerver távolabb helyezkedik el, mint az a helyszín, ahova kapcsolódni szeretnél.

NoSpy szerverek

A CyberGhost NoSpy szervereivel a VPN szolgáltatás még biztonságosabb lesz — de legalább 6 havi előfizetést kell vállalnod ahhoz, hogy hozzáférést kapj. A NoSpy szerverek a CyberGhost saját privát adatközpontjában találhatók Romániában és csak a CyberGhost csapata rendelkezik hozzáféréssel. Ez hatékonyan csökkenti a közbeékelődéses (man-in-the-middle) támadások kockázatát, hiszen nem kell külsős céget alkalmazni — ideális a plusz védelem biztosítására, ha például torrentezni szeretnél.

A CyberGhost nem kínál többugrásos funkcionalitást, de ez nem nagy probléma, hiszen a NoSpy szerverek ennél még jobb védelmet nyújtanak. Inkább a CyberGhost NoSpy szervereit választanám a Proton VPN Secure Core funkciója helyett. Az utóbbi egy többugrásos technológia, mely a védelmet úgy javítja, hogy az adatforgalmat kétszer irányítja át. Viszont cserébe jóval nagyobb a sebességcsökkenés a NoSpy szerverekhez képest, míg a NoSpy szerverek ugyanolyan biztonságosak.

Összességében, bár a NoSpy szerverek picit lassúbbak a normál szerverekhez képest, megéri az extra biztonság.

Szerverek dedikált IP-címmel

A dedikált fizikai szerver dedikált IP-címet biztosít számodra — melyet senki más nem használhat. Mindig ugyanezt az IP-címet kapod, amikor felcsatlakozol a VPN-re.

A dedikált IP-címnek több előnye is van. Segítségével elkerülheted a túlzsúfolt szerverek problémáit, hiszen ez az IP-cím csakis a te előfizetésedhez elérhető. Ugyanezért a dedikált IP-címedet a weboldalak és az online szolgáltatók is kisebb eséllyel fogják letiltani. A CyberGhost egy token alapú rendszert alkalmaz a dedikált IP-címek kiosztásakor, tehát maga a cég sem tudja, hogy melyik dedikált IP-cím tartozik hozzád. Ez megóvja a magánszférádat és biztosítja az anonimitásodat.

A távmunkában dolgozók is hasznát vehetik a dedikált IP-címnek. Amikor távolról csatlakoznak a belső céges hálózatra, megkerülhetik a korlátozásokat, amelyeket egyes cégek alkalmaznak a nem megbízhatónak megjelölt IP-címekre.

A CyberGhost a dedikált fizikai szervereket jelenleg csak néhány országban kínálja, többek között az USA-ban, Angliában, Franciaországban és Kanadában. Ha távolabbról csatlakozol egy ilyen dedikált szerverre, az rosszabb sebességet eredményezhet a közelebb elhelyezkedő szerverekhez képest.

Biztonság — Fejlett biztonsági funkcionalitás a maximális védelemért

9.9

A CyberGhost VPN minden alapvető biztonsági funkciót tartalmaz, amit elvárhatunk egy prémium VPN szolgáltatástól. Azonban az alapfunkciókon túlmenően kínál a szolgáltatás fejlett megoldásokat is, mint például a wifis védelem, a véletlenszerű portkiosztás a korlátozások megkerülése érdekében, valamint a rosszindulatú szoftverek blokkolása — ezeket a funkciókat nem találod meg túl gyakran a VPN programokban.

Mindent összevéve, a CyberGhost jelenleg a piacon az egyik legbiztonságosabb VPN. Igazán kiemelkedő, amit ebben a kategóriában nyújt a szolgáltatás, és nehéz bármi kivetnivalót találni a funkcionalitásban. Legfeljebb annyit tudnék megemlíteni, hogy pár funkciót jó lenne, ha mellékelnének minden alkalmazásverzióhoz. Az alábbiakban többet olvashatsz erről.

Katonai szintű titkosítás

A CyberGhost hihetetlenül biztonságos, hiszen 256 bites AES titkosítást kínál, mely az egyik legerősebb létező titkosítási technológia. Az adataidat egy 256 bites kulcs védi, ami a lehetséges kombinációk hatalmas számát (2^256) generálja.

A szoftver a sérülés utáni titkosságvédelem technológiáját is alkalmazza. Ez azt jelenti, hogy a titkosítási kulcs frissítésre kerül minden alkalommal, amikor a VPN szerverre csatlakozol, ami a védelem további rétegét biztosítja. Ha netán az egyik titkosítási kulcsra rátennék az illetéktelenek a kezüket, a korábban elküldött és a jövőben továbbított információk védve maradnak, hiszen folyamatosan kicserélődik a kulcs. Így az adataid és a magánszférád mindig biztonságban lesznek.

A szivárgásteszt eredménye — Átment a teszten

A CyberGhost biztonságos azért is, mert az alkalmazások és a böngészőbővítmények tartalmazzák a DNS- és IP-szivárgásvédelmet. Az internetszolgáltatód a DNS-kéréseket és az IPv6 adatforgalmat tudja felhasználni arra, hogy kiderítse, mit csinálsz az interneten, ezért fontos, hogy elrejtőzz. A CyberGhost gondoskodik arról, hogy a DNS-kéréseidet a saját DNS-szerverein át továbbítsa, az IPv6-kéréseket pedig letiltja, hogy a weboldalak ne láthassák a valódi IP-címedet. Ezek a funkciók alapértelmezésben be vannak kapcsolva, ami nagyszerű dolog, ha kezdő vagy a VPN-ek világában. Védve leszel anélkül, hogy külön aggódnod kellene a technika miatt.

Screenshot of CyberGhost's leak test resultsSemmilyen vírust vagy kártevőt nem találtam, amikor lefuttattam a VirusTotal oldalán az ellenőrzést a CyberGhost appon

Nem tapasztaltam semmilyen DNS- vagy IP-szivárgást egyik szerveren sem. 10 különböző szervert teszteltem, többek között Franciaországban, az USA-ban, Kanadában, Németországban, Ausztráliában és Hong Kongban az ipleak.net oldalával. A szivárgásteszt ellenőrizte, hogy van-e bármilyen hiba vagy potenciális szivárgás és semmit nem talált.

Automatikus kill switch funkció

A CyberGhost egy automatikus kill switch funkciót kínál minden alkalmazásához. Ez a funkció blokkolja az internetedet, ha a VPN kapcsolat megszakad, és így biztosítja, hogy a valódi IP-címedet ne ismerhesse meg senki. Például a tesztjeim során több alkalommal is átváltottam egy másik szerverre, és a kill switch mindegyik alkalommal sikerrel blokkolta az internetet, amíg sikerült újra csatlakoznom a VPN-re.

Screenshot showing how to enable CyberGhost's kill switch on WindowsEz az opció csak a Windows felhasználók számára elérhető

Ezt az opciót nem találod meg külön a Mac, iOS vagy az Android szoftverben, mert eleve integrálták a funkciót, vagyis mindig automatikusan be van kapcsolva.

Biztonsági protokollok

A CyberGhost három különböző tunneling protokollt kínál: OpenVPN, WireGuard és IKEv2. Mindegyik protokoll más előnyökkel rendelkezik, így lehetőséged van az igényeidnek leginkább megfelelő protokollt választani.

  • OpenVPN. Egy nyílt forráskódú protokoll, mely a komoly védelmi funkcionalitásáról és a megbízhatóságáról ismert. Igen jól konfigurálható és használható az UDP (gyorsabb, jó a streameléshez) és a TCP (megbízhatóbb, jó a böngészéshez) portokhoz egyaránt.
  • WireGuard. A WireGuard szintén nyílt forráskóddal rendelkezik. A sebesség és a biztonság kiegyensúlyozott keverékét kínálja, a kódbázisa pedig modern és letisztult.
  • IKEv2. Az IKEv2 nem nyílt forráskódon alapszik, de igen biztonságos. Gyors kapcsolatot biztosít és kiváló a stabilitása is, különösen a mobil felhasználók számára.
Screenshot showing how to change VPN protocolRáhagyhatod az appra, hogy automatikusan kiválassza a legjobb protokollt számodra, vagy saját magad is választhatsz egyet

Az adott protokoll kiválasztásához a CyberGhost alkalmazás beállításaiba kell belépned. Egyszerűen kattints a fogaskerék ikonra a bal alsó sarokban az alkalmazásban, hogy személyre szabd a VPN-edet a biztonság és a teljesítmény tekintetében.

Alkalmazásvédelem és split tunneling funkció

A split tunneling opció és az alkalmazásvédelem funkció két további extra, amelyek segítségével személyre szabhatod, hogyan működjön a CyberGhost a számítógépeden vagy a telefonodon.

A split tunneling technológia lehetőséget nyújt arra, hogy beállítsd, az adott alkalmazásból az adatok a VPN alagúton át menjenek, vagy a normál internetkapcsolatodon keresztül. Segít, hogy a bankoló appot nem kell a VPN alagúton keresztül használnom, mivel nem mindig működik a bankom az alternatív IP-címekkel. Ez a funkció csak Windowsra és Androidra elérhető.

Windows számítógépeken a webcímeket a Smart Rules (Intelligens szabályok) menüben adhatod hozzá az Exceptions (Kivételek) részben.

Kellemetlen hír, hogy a split tunneling nem elérhető a macOS, az iOS vagy a Linux operációs rendszerekre. Az sem ideális, hogy a funkció tudása korlátozott. Nehéz használni a streaming platformokhoz az asztali számítógépen, a telefonon pedig nem egyszerű kiválasztani a weboldalakat.

Az App Protection (Alkalmazásvédelem) beállításakor felvehetsz alkalmazásokat egy listára, hogy a CyberGhost automatikusan elinduljon és csatlakozzon, ha megnyitod valamelyik alkalmazást. A lista az App Rules (Szabályok az alkalmazásokhoz) részben található meg az Intelligens szabályok menüben.

Kompatibilitás a Tor hálózatával

A CyberGhost jól működött a Tor hálózatával a tesztjeim során. Mindazonáltal, nem volt meglepő, hogy lassulásokat tapasztaltam, mivel az adatforgalmamat a VPN szerveren és a Tor titkosított hálózatán a relay szervereken is keresztül kellett küldeni. Az extra biztonság viszont megéri ezt a kis teljesítményromlást.

Javaslom, hogy előbb a CyberGhostra csatlakozz, mielőtt elindítod a Tor böngészőt — ez a Tor over VPN konfiguráció a legbiztonságosabb. Azáltal, hogy először a CyberGhost szerverére kapcsolódsz fel, el tudod rejteni a valódi IP-címedet a Tor belépő szerverén. Így a személyazonosságod nem köthető össze az általad használt kimenő útvonallal (circuit).

Tartalomblokkoló funkció

A CyberGhost integrálta a Block Content nevű tartalomblokkoló funkciót, mely megakadályozza a reklámokat, nyomkövető szoftvereket és kártevőket abban, hogy letöltődjenek a készülékedre. Ezt úgy éri el, hogy a VPN szerver szintjén blokkolja a DNS domaineket, amelyek ezekhez a nemkívánatos elemekhez köthetők.

A tesztjeimben a Block Content sikerrel eltávolította a reklámokat az általam gyakran látogatott weboldalakon, például a The Spruce Eats és az Investopedia oldalain. Azonban nem igazán működött a YouTube reklámokkal vagy a Facebook, az Instagram és hasonló platformok reklámjaival.

Wifis védelem

Az asztali és a mobil alkalmazásokban beállíthatod, hogy a CyberGhost automatikusan elinduljon, amikor nyilvános wifihez csatlakozol. Azt is megadhatod, hogy megkérdezze-e, csatlakozni szeretnél vagy ignorálni szeretnél bizonyos hálózatokat. A wifi hotspotok a hackerek könnyű célpontjai lehetnek, ezért fontos, hogy mindig kapcsolódj fel a VPN-re, amikor ilyen nyilvános hálózatot használsz. Igazán kényelmesnek találtam ezt a funkciót, mert nem kellett észben tartanom, hogy el kellene indítani az alkalmazást. A segítségével bizonyosan védve leszel.

Screenshot showing how to enable Wi-Fi protectionAz automatikus wifis védelmet az Intelligens szabályok szekción belül találod meg

A CyberGhost extrák és kiegészítők

A CyberGhost több más egyedi funkciót és kiegészítőt kínál még. Ráadásul a többségük ingyenesen elérhető, kivéve a dedikált IP-címet és a Security Suite nevű biztonsági csomagot.

  • Titkos fotószéf — A CyberGhost Secret Photo Vault (Titkos fotószéf) funkció az iOS-re készített alkalmazás, mely elrejti és jelszóval védi a képeket és a videókat az iPhone telefonodon és az iPad tableteden. Választhatsz, hogy PIN kódot vagy biometrikus védelmet használsz. További védelmi funkcionalitást is tartalmaz, beleértve a jelentéskészítést a feltörési kísérletekről, valamint a csali jelszót, hogy az illetéktelenek ne férhessenek hozzá a széfedhez. Az alkalmazás ráadásul készít egy szelfit bárkiről, aki megpróbálja meghackelni a széfedet, egy AI alapú funkció pedig automatikusan külön mappában tárolja el a 18+ képeket. Az alkalmazás ingyenes és egyszerűnek találtam a használatát — egyedül azt sajnálom, hogy csak iOS készülékekre elérhető.
  • Private Browser böngészőfunkció — Valójában egy teljes értékű böngészőről van szó, amelyik kompatibilis a Chrome pluginokkal és bővítményekkel. Mivel a DuckDuckGo keresőmotort használja, nem kell aggódnod amiatt sem, hogy a Google hozzáférne az adataidhoz. Sőt, a böngésző automatikusan törli a böngészési előzményeidet, amikor kilépsz belőle.
  • Adatvédelem — A Privacy Guard (Adatvédelem) funkció a Windows felhasználók számára elérhető, és elemzi az operációs rendszert, hogy kikapcsolhasd a magánszférádat sértő beállításokat, amelyeket a Microsoft automatikusan aktivált. Kiválaszthatod az alapvető vagy a haladó szintű adatvédelmet, vagy megadhatod, mit tiltson le a funkció. Kikapcsolhatod a személyre szabott reklámokat is a Windowsban, mivel letilthatod a rád vonatkozó információk megosztását.
  • Security Suite biztonsági csomag (Windowsra) — A CyberGhost fizetős kiegészítő biztonsági csomagja Windowsra érhető el, mely az Intego fejlett védelmi funkcionalitását integrálja a VPN szoftverbe. Az Intego biztonsági csomag a védelem további rétegeit biztosítja, beleértve a nonstop védelmet a kártevők ellen, a vírusirtó képességeket és a tűzfalat, így nyugodtan böngészheted az internetet. A vírusirtó valós idejű védelmet kínál az igen sokféle fenyegetés ellen, többek között a kártékony kódok, trójaik, zsarolóvírusok, reklámprogramok és zsarolóvírusok ellen. A funkció használatához külön fe kell telepítened az Intego alkalmazását.
  • Személyazonosság védelme — Miután aktiváltad az Identity Guard (Személyazonosság védelme) funkciót (melyet ingyenesen megkapsz minden CyberGhost előfizetéshez), a szoftver riasztani fog, ha feltörik az e-mail címedet. 2 e-mail címet adhatsz hozzá, és egy alapértelmezett e-mail címet választhatsz ki, ahova az azonnali jelentéseket megkapod, így azonnal meg tudod változtatni a jelszavadat.

Adatvédelem — Átlátható irányelvek az adataid védelméért

9.8

A CyberGhost szigorú naplózásmentességi irányelveket követ az adatvédelem biztosítása érdekében. A szolgáltató nem tárolja el az IP-címedet (sem a hozzá köthető tevékenységeket), a DNS-kéréseket vagy a böngészési előzményeket. Sőt, a fizetési adataid is megóvhatod, ha az anonim előfizetést választod és Bitcoinnal fizetsz.

Screenshot of CyberGhost's privacy policyA szolgáltató csak anonimizált adatokat tárol el, melyeket a VPN továbbfejlesztéséhez használnak fel

Ráadásul 202-ben a négy világviszonylatban vezető audit cég egyike, a Deloitte lefolytatott egy független audit vizsgálatot a CyberGhost szolgáltatásán, és átnézte a szolgáltató naplózásmentességi irányelveit is. Az audit cég konklúziója szerint a CyberGhost szerverek konfigurációját az adatvédelmi irányelveknek megfelelően végezték el, illetve a szolgáltató valóban nem tárol el naplófájlokat, így a felhasználók és a tevékenységeik nem követhetők nyomon. Vagyis, a CyberGhost nem figyeli, hogy mit csinálsz online.

2024. januárban a Deloitte egy második auditot is lefolytatott, és megerősítette, hogy a CyberGhost naplózásmentességi irányelvei rendben vannak. Ez az audit alátámasztotta, hogy a CyberGhost állításai az adatvédelemről és a naplózásmentességi irányelvek biztosításáról valósak. Az audit eredményei között kiemelték a CyberGhost RAM-alapú szervereit és az efemer konténerek használatát.

Azonban nem olyan szigorúak a naplózásmentességi irányelvek más általunk tesztelt VPN-ekhez képest, mivel a szolgáltató eltárol némi anonimizált információt (beleértve a kapcsolódási kísérleteket és a sikeres kapcsolódásokat, illetve az országot, ahol a kapcsolódási kísérlet történt – de az IP-címedet nem –, valamint azt, hogy a CyberGhost melyik verzióját használod). Emiatt egyáltalán nem kell aggódnod, mert ezeket az információkat nem lehet a személyes adataiddal összekötni. Kizárólag a VPN szolgáltatás elemzéséhez és fejlesztéséhez használják fel őket.

Mindazonáltal feltűnt, hogy a CyberGhost eltárol néhány információt a hardveredről is, hogy tudja kezelni az egyidejű kapcsolatokat. Többek között a képernyő vagy kijelző felbontásáról és az általad használt készülék típusáról. Más VPN-ek találtak megoldást arra, hogy ne kelljen ilyen adatokat eltárolniuk, de ez nem jelent kockázatot a biztonságod és az adatvédelmed szempontjából.

A szolgáltató azt is belefoglalta az adatvédelmi irányelvek közé, hogy fenntartja a jogot arra, hogy megossza a hatóságokkal a CyberGhostnak elküldött adataidat, amennyiben úgy véli, bűncselekményről van szó. Szerencsére a szolgáltató átláthatósági jelentéseiből kiderül, hogy soha nem került ilyenre sor, annak ellenére, hogy évek óta kérik az adatok átadására a CyberGhostot.

Ha még erősebb védelmet szeretnél a magánszférád számára, akkor használhatsz a regisztrációhoz eldobható e-mailcímet és extra erős jelszót. Ráadásul a CyberGhost titkosítja a jelszavadat és egy sorszámot rendel a regisztrációdhoz, hogy anonim módon tudja kezelni az előfizetéseidet és a kedvezményeidet. Azt is közli a szolgáltató, hogy ezek az adatok nem köthetők össze a VPN kapcsolattal, hacsak nem a teljes nevedet használod a felhasználónevedként (amit nyilván nem javaslok).

A szolgáltatás helyszíne — Az adatvédelemnek kedvező Románia

A CyberGhost székhelye Romániában található. Ez remek az adatvédelem számára, mivel Románia nem tagja a 14 Szem Szövetségének (egy hírszerzési megállapodás Kanada, az USA, Ausztrália, Új-Zéland, Németország és 9 másik ország között, melynek részeként megosztják egymással az információkat az állampolgáraikról).

Mivel Románia nem csatlakozott a szövetséghez, a CyberGhostot nem kötelezhetik arra, hogy eltárolja vagy megossza az információkat bármelyik ország kormányával. Tehát az adataid biztonságban lesznek.

A korábbi adatvédelmi problémákról

2016-ban az ausztrál CSIRO és a UC Berkeley közös tanulmánya a Google Play platformon elérhető ingyenes VPN-eket vizsgálta meg a biztonsági kockázatok szempontjából. A tanulmányban a CyberGhost ingyenes VPN appját potenciálisan rosszindulatúként tüntették fel. Ugyanis a VirusTotal oldalán a víruskeresés lefuttatásakor úgy tűnt, hogy kártékony kódot tartalmaz a szoftver, valamint a megszokottnál több jogosultság engedélyezését igényelte a telepítéskor. Mindezek miatt felmerült az adatvédelmi kockázatok lehetősége.

A CyberGhost technológiai vezetője, Timo Beyel szerint ez „hamis pozitív” eredmény volt. Elmondta, hogy a vírusirtó az appban használt keretrendszer miatt riasztott. Ezzel a funkcióval a felhasználók megrázhatják a telefonjukat, hogy segítséget kapjanak az apphoz. Azonban ez a keretrendszer lehetővé tette a hangüzenetek csatolását is, mely a VPN működéséhez nem szükséges jogosultságokat is igényelte.

Az appot frissítették, hogy korlátozzák a jogosultságok körét és letiltsák a hangüzenet funkciót alapértelmezésben. A CyberGhost azóta már nem kínál ingyenes VPN alkalmazást. Kizárólag fizetős csomagok elérhetők, amelyek jelentős védelmi fejlesztéseken estek át, így megbízhatsz a szolgáltatásban.

Hackertámadások és független auditok

Még soha nem volt súlyos betörés a szolgáltatónál. 2019-ben a Typeform (a CyberGhost ezzel a céggel készíttet kérdőíveket a felhasználói élményről) adatbázisából 120 e-mail címadat és 14 CyberGhost felhasználói név került ki az illetéktelenek kezébe. A jelszavakat nem törték fel, így nem lehetett meghackelni a fiókokat, és azóta nem akadt semmilyen biztonsági probléma. Ez bizonyítja, hogy jó a CyberGhost adatvédelmi gyakorlata; semmilyen kritikus fontosságú információ nem szivárgott ki, hiszen nem volt eltárolva ilyen adat.

Azon felül, hogy a cég szolgáltatása két különböző alkalommal átesett a Deloitte auditján, végeztek korábban független auditokat a biztonsági folyamatok tekintetében. A 2012-es auditot a QSCERT végezte el, egy cég, mely olyan nagyvállalatokat vizsgál, mint a Whirlpool vagy a Hyundai. A CyberGhost által használt Information Safety Management System (ISMS) sikeresen átment a biztonsági auditon. Ráadásul ezt a rendszert minden évben újra ellenőrzik. Ezt a szintű integritást szeretem látni egy piacvezető VPN-től.

Átláthatósági jelentések

A CyberGhost az átláthatósági jelentését 3 havonta adja ki. A jelentés tájékoztat az észlelt rosszindulatú tevékenységekről, bemutatja a kulcsfontosságú statisztikákat a céges infrastruktúráról, valamint arról, hány alkalommal kérték fel a céget arra, hogy adják át a felhasználók adatait. Nem tudok más VPN szolgáltatóról, amelyik ilyen gyakran adná ki ezeket a jelentéseket. Nem sokkal marad le a Private Internet Access mögötte, ahol évente két alkalommal készitik el a jelentéseket, a CyberGhost viszont kétszer ennyi jelentést biztosít. Ez meggyőzött arról, hogy a CyberGhost őszintén szeretne átlátható maradni a felhasználók felé.

Mindezeken túl a CyberGhost egy hibavadász (bug bounty) programot is futtat. Ez a kezdeményezés a kiberbiztonsági szakértőket és az etikus hackereket hivatott motiválni arra, hogy teszteljék a cég rendszereinek védelmét. Ha találnak bármilyen biztonsági rést, a CyberGhost jutalmat fizet ki számukra. Igazán proaktív ez a megközelítés, ami bizonyítja, hogy a CyberGhost komolyan törődik a lehetséges problémák felkutatásával és kijavításával, mielőtt azokat ki tudnák használni a támadók.

Működik a CyberGhost Kínában? Nincs rá garancia

A CyberGhost nem működik megbízhatóan Kínában.

Screenshot of a live chat conversation with CyberGhost support where the staff informed me the VPN doesn't work in China Ez azt jelenti, hogy nem álcázhatod a VPN-ed adatforgalmát a korlátozásokkal sújtott hálózatokon

Felvettem a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, és az ügyintéző megerősítette, hogy a VPN lehet, nem mindig működik.

Megjegyzem, hogy bár a kínai kormány sok VPN-t betiltott, nem volt még példa arra, hogy üldözték volna a turistákat a használatuk miatt.

A csapatom és én nem helyeseljük az illegális tevékenységeket, ezért javasoljuk, hogy tájékozódj a törvényekkel kapcsolatban, mielőtt bármilyen VPN-t használnál. Ha szeretnéd titkosítani az internetkapcsolatodat Kínában, akkor ajánlom, hogy nézd meg összefoglalónkat a legjobb VPN-ekről kínai használatra.

Torrentletöltések — Kiváló VPN a P2P-alapú fájlmegosztásra

9.9

A CyberGhost egy kiemelkedően jó VPN a torrentezésre — dedikált P2P szervereket kínál a cég, melyeket optimalizáltak a gyors és biztonságos fájlmegosztásra. Ezeket a speciális szervereket felkészítették arra, hogy kezeljék a torrentezésre jellemző nagy sávszélesség-igényt.

A torrentre optimalizált szervereket több országban helyezték el, így biztosan mindig találsz egy közeli és gyors szervert. A tesztjeink során Hollandiában csatlakoztunk fel egy P2P szerverre, és letöltöttünk egy ingyenesen elérhető 4 GB-os Linux disztrót. Az átlagosan 170 Mbps-es letöltési sebességgel a fájl körülbelül 3,5 perc alatt töltődött le. Ez majdnem ugyanolyan gyors volt, mint ha nem lettünk volna VPN-re kapcsolódva.

A CyberGhostot azért is ajánlom a torrentezéshez, mert kiváló a biztonsági és adatvédelmi tudása. Azonban némileg csalódást keltő volt számomra, hogy nem kínál a CyberGhost porttovábbítási lehetőséget. Ez a funkció lehetővé teszi, hogy több klienshez csatlakozhass egy torrent bolyban, ami némileg javítani tudja a letöltési sebességet.

Bár a torrentezés legális a legtöbb országban, a szerzői jogokkal védett fájlok letöltése törvénybe ütközik. Javasoljuk, hogy csak a közkincsnek minősülő fájlokat töltsd le.

Telepítés & appok

9.8

Remek kompatibilitás és felhasználói élmény

A CyberGhost szuper egyszerűen telepíthető és használható. Az alkalmazás telepítése és a bejelentkezés után egyszerűen kattints vagy koppints a bekapcsológombra, hogy csatlakozz a legjobb szerverre a tartózkodási helyed alapján.

Screenshot showing CyberGhost's Windows UI and displaying the CyberGhost VPN Settings optionsA bal alsó sarokban a fogaskerék ikonnal érheted el a beállításokat

A macOS alkalmazás még egy lapáttal rátesz, amikor a szerver kiválasztására kerül a sor. A programban megnézheted mindegyik szervernél, hogy hány felhasználó tartózkodik rajta, a szerverterhelést százalékban és a szerver távolságát, így könnyebben ki tudod választani a legjobb szervert. A Windows felhasználók a szerver távolságát láthatják, míg az Android és az iOS appokban csak a helyszín kerül feltüntetésre. Nagyon örülnék annak, hogyha később a Macre elérhető részletes adatokat a többi platformon is implementálnák.

Más VPN-ekkel ellentétben, ahol annyi testreszabási opció van, hogy a bőség zavarával küszködik az ember (igen, a Private Internet Accessre gondolok), a CyberGhost szoftvernek az erőssége az egyszerű kezelőfelülete. Bőven elég opcióból választhatsz, de nincs olyan ijesztően sok lehetőség, ami különösen a VPN-ek világában kezdőknek jó.

Telepítés & kezdeti beállítások

A CyberGhost konfigurálásánál mi sem lehetne egyszerűbb. A szoftvert a Windows laptopomra, az iPhone telefonomra és az Android tabletemre telepítettem fel, és mindig csak pár percig tartott a dolog.

Screenshot of CyberGhost's download page highlighting where to find the Windows app Nem rejtették el az irányítópult mélyére, nem úgy, mint néha más VPN-eknél

A készülékeimen a program letöltése és telepítése ugyanúgy működött, mint bármelyik másik szoftver esetében. Egyszerűen kiválasztottam a készülékem típusát a felhasználói fiókomban a letöltések oldalon, megvártam, amíg letöltődött a szoftver és bejelentkeztem.

Gyors útmutató: Hogyan telepítsd a CyberGhostot 3 egyszerű lépésben

  1. Regisztrálj a CyberGhost szolgáltatására a weboldalán. Válaszd ki az egyik CyberGhost előfizetést és lépj tovább a megrendelésre. A szolgáltató egy nagyvonalú 45 napos pénzvisszatérítési garanciát is kínál, így kockázat nélkül kipróbálhatod a szoftvert.
  2. Töltsd le az alkalmazást a készülékedre. A CyberGhost egyszerűen használható natív alkalmazásokat biztosít a Windows, a macOS, a Linux, az Android és az iOS operációs rendszerekhez. Csak be kell jelentkezned a fiókodba és máris letöltheted a kliensprogramot.
  3. Csatlakozz egy szerverre. Kezdj el biztonságosan streamelni, böngészni, játszani vagy torrentezni a CyberGhosttal.

Kompatibilitás — Minden ismertebb platformmal működik

A CyberGhost működik a legnépszerűbb készülékekkel és operációs rendszerekkel, beleértve a Windows-t, a macOS-t, az Androidot, az iOS-t, a Linuxot, a Chrome-ot, a Firefoxot, a Fire TV-t, az Android TV-t és a routereket.

Az alábbi készülékekkel is kompatibilis:

Apple TV Chromebook Kodi Okostévék
Xbox Series X, One és 360 Roku Wii U PlayStation 4 és 5
Vu+ SOLO2 Raspberry Pi Synology NAS Nintendo Switch

Asztali számítógép — Alkalmazások Windowsra, macOS-re és Linuxra

Bár a kezelőfelület nagyjából megegyezik a Windows és a macOS alkalmazásokban, van néhány jelentős különbség köztük.

Screenshot of CyberGhost's desktop appsMindkét alkalmazás rendelkezik keresőfunkcióval is, hogy könnyen megtaláld a megfelelő szervert

A Mac felhasználók lemaradtak néhány hasznos kis Windows funkcióról. Például az OpenVPN-t manuálisan kell konfigurálni, így hiányzik a stabilabb OpenVPN kapcsolatokhoz a „use random port” (random port használata) opció. A split tunneling funkció, melynek segítségével az adatforgalmad egy részét a VPN-en kívül továbbíthatod, szintén nem elérhető a macOS alkalmazásban.

A szerverlisták is eltérnek. Nincsenek For Gaming játékra optimalizált szerverek a Mac alkalmazásban, és manuálisan kell rákeresned az extra biztonságos NoSpy szerverekre. De a Mac felhasználók örülhetnek egy bónusznak: a legalább 1 éves hosszú távú előfizetésekhez mellékelik az Adatvédelem funkciót a rendszerszintű adatvédelmi beállítások kezeléséhez.

Ahol az asztali alkalmazások igazán bizonyítanak, az az Intelligens szabályok funkció. Automatizálhatod úgy a dolgokat, hogy a CyberGhost elinduljon a rendszer indításakor, vagy amikor konkrét szoftvereket nyitsz meg. Az intelligens szabályok között beállíthatod a wifis védelmet, a kivételeket a csatlakozásoknál, valamint az egyes alkalmazásokhoz külön a védelmet.

Ha Linuxot használsz, akkor GUI helyett parancssort kell használnod. Ehhez a CyberGhost biztosít útmutatókat, amelyek minden beállítást lépésről lépésre leírnak, a protokoll módosításától a különféle trükkökig. Csak írd be, hogy „cyberghostvpn –help” és máris láthatod az összes elérhető parancsot. Az OpenVPN és a WireGuard protokollokat támogatja a szoftver, de az IKEv2-t nem.

Android és iPhone (iOS)

A CyberGhost mobilalkalmazások kinézetre szinte megegyeznek az asztali alkalmazásokkal. Bár nem mondhatnám, hogy ugyanannyi funkcionalitást tartalmaznak. Az Android változatban továbbra is megtalálod a reklámblokkolót és a split tunneling opciót, de az iOS változatban (iPhone-ra és iPadra) nem.

Mindkét mobilalkalmazásban elérhető a „small packet size” (kis csomagméret) opció az adatok tömörítéséhez, ami javíthatja a kapcsolat sebességét (az én internetkapcsolatom sebessége átlagosan 60%-ot ugrott a távoli szervereken, amikor engedélyeztem ezt a lehetőséget). Ez az opció ideális választás a mobilkészülékekre, hiszen tökéletes megoldás a streameléshez vagy a VoIP hívásokhoz. Azonban nem alkalmas a fájlmegosztásra, mivel ebben az esetben jobb a nagyobb csomagméret választása.

Örömmel láttam, hogy mindkét alkalmazás rendelkezik az automatikus kill switch funkcióval (és a szivárgásvédelemmel), ugyanis az iOS appokból gyakran hiányzik ez a funkcionalitás.

Az iPhone telefonodon blokkolhatod a reklámokat is, de le kell töltened a Private Browser kiegészítőt. Ez valójában nem egy böngészőbővítmény, hanem egy teljes értékű böngésző, mely kompatibilis a Chrome pluginokkal és bővítményekkel. A Titkos fotószéf funkciót szintén használhatod az Apple telefonodon. Segítségével egy jelszóval védett, biztonságos mappában tárolhatod a fotóidat. Nem rossz ez a funkció, de ha választani kell, a split tunneling opció szerintem fontosabb.

A szerverek mellett majdnem ugyanazokat az információkat tüntették fel, mint az asztali alkalmazásokban is — bár a ping időt és a szerver távolságát nem tudod megnézni. A torrentezésre és a játékokra optimalizált szerverek sem elérhetők a telefonodra. Bár szerintem ez nem nagy hátrány, mivel a legtöbb ember úgyis az asztali gépen torrentezik és játszik.

Screenshot of CyberGhost's mobile appsAz Android és az iOS mobilalkalmazások kezelőfelületének elrendezése nagyon hasonlít

A biztonsági protokollokat illetően, az Android telefonok rendelkeznek az OpenVPN és a WireGuard protokollokkal. Az iOS készülékeken a WireGuard és az IKEv2 elérhető, viszont az OpenVPN nem.

Böngészőbővítmények a Chrome és a Firefox böngészőkre

A CyberGhost ingyenes böngészőbővítményeket is kínál, de csak a Chrome és a Firefox böngészőkre. Még felhasználói fiókot sem kell regisztrálnod — egyszerűen add hozzá a böngésződhöz a bővítményt, és máris elkezdheted használni.

Azonban ezeknek a bővítményeknek erősen korlátozott a tudása. Csak 4 országban biztosítanak szervereket: Németországban, Hollandiában, Romániában és az USA-ban. Egy ilyen kicsi szerverválaszték azt jelenti, hogy a legtöbb régióhoz kötött tartalmat nem fogod tudni megnézni.

Még fontosabb, hogy ezek a bővítmények csak a böngésző adatforgalmához biztosítják a védelmet. A készülékeden a többi alkalmazás és szolgáltatás nem lesz védve. A bővítményekből hiányoznak alapvető biztonsági funkciók is, mint például a titkosítási lehetőségek és a kill switch opció. A maximális védelem érdekében mindig jobb, ha a teljes értékű CyberGhost VPN alkalmazást használod.

Alkalmazások a Fire és az Android TV modellekre

Könnyedén le tudod tölteni az alkalmazást az Android TV-dre is; alapvetően ugyanúgy működik a telepítés, mint az Android telefonodon. Egyszerűen telepítsd fel közvetlenül a Google Play Store alkalmazásboltból. A Fire Stick vagy Fire TV készülékeden pedig csak meg kell keresned az Amazon alkalmazás piacteret, ezután ott tudod letölteni az appot.

Intelligens DNS a streameléshez — PlayStation, Xbox, Apple TV és okostévék

A többi okostévé, Apple TV, PlayStation és Xbox modellen a CyberGhost VPN-hez a legegyszerűbben úgy tudsz csatlakozni, ha a Smart DNS (Intelligens DNS) funkciót használod. Ezzel a CyberGhost funkcióval egy DNS kódot tudsz felhasználni azokon a készülékeken, amelyekre nem telepíthető natív VPN alkalmazás. Azonban ne felejtsd el, hogy ez a megoldás nem titkosítja az online adatforgalmadat.

5 percen belül sikerült beállítanom a PlayStation konzolomon, és máris tudtam rajta streamelni a tartalmakat anélkül, hogy bonyolult konfigokkal kellett volna bajlódnom a routeremen. Mindössze be kellett másolnom a speciális DNS kódot a konzolon a hálózati beállításokban.

Ezeket a kódokat a My DNS Settings (DNS beállításaim) lehetőségnél találod meg a My Account (Fiókom) menüben a CyberGhost weboldalán. A CyberGhost kínál streamelésre optimalizált DNS-címeket is az amerikai és az angliai Netflix és a Hulu tartalmakhoz egyaránt.

Más VPN-ek csak egyetlen kódot tudnak biztosítani (általában az USA-ban), amelyet nem optimalizáltak a streamelésre. A CyberGhost ráadásul német, holland és japán DNS-címekkel is rendelkezik, de ezeket nem optimalizálták külön a streaming platformokhoz.

Kompatibilis a routereddel, de nincsen natív alkalmazás

Konfigurálhatod a routeredet a CyberGhosttal, de csak akkor, ha a routered már támogatja az OpenVPN protokollt. Így a routered segítségével használhatod a VPN-t bármilyen készüléken az otthoni hálózatodon. A CyberGhost igen hasznos útmutatókat tett közzé a weboldalán, melyek lépésről lépésre bemutatják, mit kell csinálni. Az OpenVPN-re csatlakozáshoz elérhető útmutató alapján állítottam be a DD-WRT routeremet, ami 20 percig tartott. Ráadásul mindig működik a nonstop élő csevegőfelület, ha több segítségre van szükséged.

Itt a CyberGhost nem tudja felvenni a versenyt az ExpressVPN-nel. Hiszen az utóbbi egy teljes értékű routeralkalmazást kínál, mely lehetővé teszi, hogy a készülékeiddel különböző szerverekre kapcsolódj fel egyidejűleg.

A CyberGhost nem rendelkezik natív alkalmazással a routerekhez, de sok Netgear, Linksys és Asus routerre feltelepítheted a Flash Routers Privacy appot, hogy könnyebben tudd kezelni a CyberGhostot. Elérhetők az előre konfigurált routerek is, amelyeken már integrálták a VPN-t.

Egyidejű csatlakozási lehetőségek — Akár 7 készülékre elérhető a védelem

A CyberGhost előfizetéseddel akár 7 készüléket tudsz csatlakoztatni egyidejűleg. Ez egy igen nagyvonalú ajánlat, mivel a legtöbb VPN jellemzően 5-6 csatlakozást engedélyez egyszerre. Bár vannak más csúcskategóriás VPN-ek, amelyek korlátlan számú egyidejű csatlakozást engedélyeznek. Teszteltem a CyberGhost képességeit, és felcsatlakoztam egy MacBook laptoppal, egy iPhone 13 telefonnal, egy Android és egy iPad tablettel, illetve egy Lenovo Chromebookkal.

Először a Disney+ oldalát streameltem a MacBookon és az Amazon Prime Video platformot az iPad tablettel, míg a CyberGhost London szerverére voltak kapcsolódva. Közben az Android tabletet egy torrent letöltésére használtam, az iPhone 13-at pedig a Spotify streamelésére. Végül pedig, a Lenovo Chromebookkal elkezdtem biztonságos módon streamelni a Netflixet.

Mindeközben semmilyen problémát nem észleltem a teljesítménnyel. A streamek minősége igen jó maradt, még ugyanazon a szerveren is, a torrentletöltés pedig gyorsan ment és nem szakadt meg. A tapasztalataim bizonyítják, hogy több készüléken internetezhetsz ugyanazzal a CyberGhost előfizetéssel anélkül, hogy fel kéne adnod a jó minőséget.

Díjszabás

9.7
2 Years + 2 Months
$ 2.19 / hónap per hó
6 hónap
6.99 / hónap per hó
1 hónap
11.99 / hónap per hó
Szerkesztői megjegyzés: CyberGhost VPN és a jelen weboldal közös tulajdoni viszonyban áll.

Megfizethető, megbízható pénzvisszatérítési garanciával

A CyberGhost remek árakat kínál, ha hosszú távra fizetsz elő. A 2 éves előfizetés biztosítja a legjobb ár-érték arányt, melynek ára $2,19/hónap, és gyakran kapsz még hozzá 3 bónusz hónapot ingyen. A 6 havi csomag ára körülbelül 7 euró/hó. Az 1 havi előfizetés kissé drága, és a NoSpy szerverekhez sem kapsz hozzáférést, így mindenképpen megéri hosszabb távú csomagot választani.

Ráadásul a havi csomagokból több funkció hiányzik. A Privacy Guard (Adatvédelem) funkció, a Boxcryptor nevű titkosított felhőtárhely opció és a NoSpy szerverek csak a legalább 6 havi előfizetésekhez elérhetők. Mindazonáltal, a CyberGhost Identity Guard (Személyazonosság védelme) funkcionalitást minden előfizetés tartalmazza (monitorozza az e-mail címeidet és minden fenyegetésről riasztást küld). Van egy biztonsági szoftvercsomag is, melynek tartozéka a vírusirtó alkalmazás és a védelmi frissítőprogram: az utóbbi észleli, ha az alkalmazásokhoz telepíteni kell a frissítéseket. Az árak az előfizetésedtől függenek.

A 2 éves csomag esetében csak havonta 1 eurót kell pluszban kifizetned, de csak Windowsra vásárolhatod meg. A szolgáltató elfogadja a PayPalt, a bankkártyákat, a Google Pay-t, az Amazon Pay-t és a kriptodevizákat. Ha kriptóval fizetsz, az további anonimitást nyújt számodra.

Elérhető ráadásul a 45 napos pénzvisszatérítési garancia, így a teljes kifizetett összeget visszakaphatod a garanciális időszakon belül, ha nem felelne meg számodra a szolgáltatás. A tapasztalataim szerint más VPN-ek általában csak 30 napot kínálnak, így igencsak meggyőzőnek találtam ezt a nagyvonalú 45 napos garanciát. Csak ne felejtsd el, hogy ez nem érvényes az 1 havi előfizetésre — itt pusztán 14 napod van arra, hogy meggondold magad.

A pénzvisszatérítés igénylése nagyon gyorsan és egyszerűen megy. Mindössze fel kell venned a kapcsolatot a CyberGhost ügyfélszolgálatával a nonstop élő csevegőfelületen, hogy itt visszaigényeld a pénzedet. Az ügyintéző, akivel beszéltem, azonnal elfogadta a kérelmemet — semmilyen kérdést nem tett fel. Közölte velem, hogy a visszatérítés 5-10 munkanapot fog igénybe venni, így kellemes meglepetés volt, amikor a pénzemet már 5 nappal később viszontláttam a bankszámlámon.

A szolgáltató kínál egy 3 napos ingyenes próbaverziót Androidra, illetve egy 7 napos próbaverziót az iOS készülékekre, melyet – értelemszerűen – a Google Play Store vagy az Apple App Store oldalán tölthetsz le. Ha Windows vagy Mac operációs rendszert használsz, akkor kihasználhatod a 24 órás ingyenes próbalehetőséget, melyhez még a bankkártyád adatait sem kell megadnod.

Megbízhatóság és támogatás

9.9

Gyors és készséges ügyfélszolgálat

A CyberGhost nonstop élő csevegőfelületet biztosít az azonnali segítségnyújtáshoz, mely elérhető magyar nyelven a gépi fordítónak köszönhetően. Van e-mailes támogatás is, de lehet, nem kapsz rögtön választ; nem úgy, mint az élő csevegőprogrammal.

Először a porttovábbításról és a SOCKS5 proxy funkciókról kérdeztem, amikor kipróbáltam az élő csevegőprogramot. Meggyőzőnek találtam, milyen gyorsan kaptam választ — az ügyintéző egy percen belül válaszolt, és közölte velem, hogy a CyberGhost nem kínál ilyen funkciókat. Ami viszont igazán feltűnt, az az ügyfélszolgálatos őszinte érdeklődése volt. Megkérdezte, hogy mire szeretném használni ezeket a funkciókat, és felkínált egy alternatív megoldást.

Screenshot of a chat with CyberGhost's customer supportAmikor behalt a laptopom a beszélgetés kellős közepén, az ügyfélszolgálatos akkor is válaszolt a kérdésemre e-mailben

Ha inkább az útmutató anyagokat olvasnád, akkor a Help Center (Súgóközpont) oldalt telepakolták a hasznos, informatív cikkekkel. Megtalálod itt a részletes leírásokat arról, hogyan telepítsd fel a CyberGhostot a készülékedre. Van egy mindenre kiterjedő GYIK szekció is, ahol minden kérdésre megkapod a választ a CyberGhostról, a funkciókról és a cég irányelveiről.

Mindent összevéve a CyberGhost remek ügyféltámogatást biztosít, és ha nem lennél biztos valamiben, akkor mindig könnyen fel tudod venni a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal.

A Lényeg

Végső következtetés: Egy biztonságos és rendkívül felhasználóbarát VPN, mely ideális a streamelésre

A CyberGhost hihetetlenül felhasználóbarát alkalmazásokat kínál, így a streaming oldalakon a tartalmakat könnyedén és remek minőségben nézheted meg bárhol a világon. A streamelésre optimalizált szerverek szuper megbízhatók és a CyberGhost munkatársai rendszeresen tesztelik őket, hogy bizonyosan működőképesek maradjanak.

Ha a biztonságról van szó, a szolgáltató a NoSpy szerverekkel emelkedik ki a VPN-ek mezőnyéből. A szolgáltatás az adataid védelmét a katonai szintű titkosítással és más funkciókkal, mint például az automatikus kill switch funkcióval biztosítja. A független auditoknak, az átláthatósági jelentéseknek és a komoly adatvédelmi irányelveknek köszönhetően tényleg rábízhatod az adataidat a CyberGhostra.

Valódi hátrányként csak azt tudom említeni, hogy lassabb a sebesség a 10000 km-nél távolabbi szervereken (ami normális a legtöbb VPN-nél), illetve hogy Kínában blokkolva van a VPN. Ajánlom a CyberGhostot, ha megbízható és egyszerűen használható VPN-t keresel, amely kiváló védelmet nyújt, sőt remek streamelési képességekkel rendelkezik.

YZpSTILEXBY
imgur-YZpSTILEXBY
  • Intuitív, felhasználóbarát kezelőfelület
  • Streamelésre optimalizált szerverek, melyek működnek a Netflix, a Disney+, az Amazon Prime Video, a Hulu oldalaival és más platformokkal
  • Óriási szerverhálózat 11 690 szerverrel 100 országban
  • Kiváló nonstop ügyfélszolgálat
  • Remek letöltési sebesség a P2P fájlcseréhez
  • NoSpy szerverek a további védelemért
  • Független auditok és szigorú naplózásmentességi irányelvek
  • Automatikus kill switch funkció
  • A szolgáltató cég székhelye az adatvédelemnek kedvező Románia
  • 45 napos pénzvisszatérítési garancia a hosszú távú csomagokhoz

GYIK a CyberGhostról

Biztonságos a CyberGhost?

 Igen, a CyberGhost biztonságosan használható. Első osztályú védelmi funkcionalitást tartalmaz, a biztonságod és az adatvédelmed érdekében. Az adatvédelmi irányelvek biztosítják, hogy a szolgáltató soha nem tárolja el a személyes adataidat. A cég rendszeresen átesik a független auditokon, NoSpy szerverekkel rendelkezik, és komoly naplózásmentességi irányelveket alkalmaz. Ráadásul a cég tulajdonosa az ExpressVPN-t és a Private Internet Accesst is tulajdonolja, melyek jónevű VPN-ek és ismertek arról, hogy komolyan veszik a felhasználók adatvédelmét.

Jobb a CyberGhost, mint az ExpressVPN vagy a NordVPN?

Az ExpressVPN az egyetlen VPN, amelyik jobban teljesít, mint a CyberGhost. Ez annak köszönhető, hogy az ExpressVPN gyors és egyenletes sebességet biztosít a közeli és a távoli szervereken egyaránt, így remek választás a játékokhoz és a torrentezéshez. Mindazonáltal, a CyberGhost megveri a NordVPN-t az ár és a streamelési képességek tekintetében.

Működik a CyberGhost a Netflixszel?

Igen, a CyberGhost jól működik a Netflixszel. A VPN streamelésre optimalizált szervereket kínál sok népszerű Netflix katalógushoz, többek között az USA-ban, Angliában és Japánban. Így biztonságosan megtekinthetők a különböző Netflix katalógusok bárhol a világon. Ezeket a szervereket rendesen karbantartják azért, hogy bizonyosan működőképesek legyenek.

Milyen készülékekkel kompatibilis a CyberGhost?

A CyberGhost sok készülékre kínál natív alkalmazásokat, többek között:

  • Asztali számítógépek, Windows 10 vagy újabb, macOS 10.12 (Sierra) vagy újabb és Linux (Ubuntu, Fedora, Mint, Kali és CentOS) operációs rendszerrel
  • iPhone okostelefonok, iOS 13 vagy újabb operációs rendszerrel
  • Android okostelefonok, Lollipop 5.0 vagy újabb operációs rendszerrel
  • Android TV (Lollipop 5.0 vagy újabb)
  • Firestick (Fire OS 4.6 vagy újabb)
  • Fire TV (Fire OS 4.6 vagy újabb)

A VPN-t konfigurálhatod számos olyan készüléken is, amelyek jellemzően nem kompatibilisek a VPN-ekkel, az Intelligens DNS funkciónak köszönhetően, többek között:

  • Apple TV
  • Okostévék
  • PlayStation 4 & 5
  • Xbox One, X, S

Hány készüléket csatlakoztathatok egyetlen CyberGhost előfizetéssel?

Legfeljebb 7 egyidejű csatlakozás engedélyezett a CyberGhost előfizetésedhez.

De ha az alkalmazást a routereden konfigurálod, akkor korlátlan számú készülékkel csatlakozhatsz egyidejűleg a routeren keresztül.

Használhatom a CyberGhostot ingyenesen?

Igen, a CyberGhost egy 24 órás ingyenes próbaidőszakot biztosít asztali számítógépekre. Azonban ez nem mindig elég idő arra, hogy kitapasztald, mit tud a VPN szolgáltatás, hiszen a teljesítmény napról napra változhat.

Letöltheted a 3 napos ingyenes próbaváltozatot Androidra vagy a 7 napos ingyenes próbaváltozatot iOS készülékekre, ha a Google Play vagy az Apple Store oldalán regisztrálsz (de le kell mondanod ezeket a próbaverziókat, ha nem akarod, hogy megterheljék a kártyádat később).

A legjobb választás, ha a CyberGhostot hosszabb ideig teszteled a 45 napos pénzvisszatérítési garanciával. Ki kell fizetned az előfizetés árát, de könnyedén visszaigényelheted a teljes összeget a garanciális időszakon belül. Ne felejtsd el, hogy a 6 havi (vagy ennél hosszabb távú) csomagot kell választanod, hogy kihasználhasd ezt a garanciát. Csak 14 napod lesz az 1 havi csomaggal.

Tényleg működik és jó a CyberGhost?

Igen, 100% valódi a CyberGhost szolgáltatása, és sok okból ajánlom. Íme néhány közülük:

  1. Szuper felhasználóbarát: Könnyen navigálható a szerverlista, és előre beállították az alkalmazást úgy, hogy megóvjon téged és adataidat az interneten — egyszerűen töltsd le, telepítsd és csatlakozz a VPN-re.
  2. Ideális a streameléshez: Folyamatosan naprakészen tartják a streamelésre optimalizált szervereket, így biztonságosan streamelhetsz.
  3. Biztonságban leszel a VPN-nel: Az adataid védelmét mindig biztosítja a katonai szintű titkosítás, az automatikus kill switch funkció és a NoSpy szerverek.
  4. Remek VPN a torrentezéshez: P2P-re optimalizált szervereket kínál a VPN, melyekkel biztonságos módon cserélheted a fájlokat, sőt a lehető legjobb letöltési sebességet élvezheted a nagy fájlok letöltéséhez.
  5. Megfizethető: Különösen, ha hosszabb távú csomagra fizetsz elő. A csomagokat akár már $2,19/hónap áron megrendelheted.
Pénzvisszafizetési garancia (Napok): 45
Mobil applikáció:
Egy licensszel használható eszközök száma: 7

Nézzük meg a lenti rövid videó-értékelést és -útmutatót az alábbiról CyberGhost VPN

frSML8MzhBk
imgur-frSML8MzhBk
Alapos tesztelés és kutatómunka alapján írunk véleményt a beszállítókról, de a visszajelzéseidet és a szolgáltatóktól származó jutalékainkat is figyelembe vesszük. Némely szolgáltatók az anyavállalatunk tulajdonában állnak.
Bővebben
A vpnMentor 2014-ben alakult VPN szolgáltatások véleményezéséhez és adatvédelemmel kapcsolatos cikkek közzétételéhez. Napjainkban több száz kiberbiztonsági kutatóból, íróból és szerkesztőből álló csapatunkkal támogatjuk olvasóinkat az online szabadságukért folytatott küzdelemben a Kape Technologies PLC-vel karöltve, mely az alábbi termékek tulajdonosa is egyben: ExpressVPN, CyberGhost, ZenMate, Private Internet Access és Intego, melyek véleményei megjelenhetnek a jelen weboldalon. A vpnMentoron közzétett vélemények az adott cikkek kiadási dátuma szerint legjobb tudomásunk szerint pontos információkat tartalmaznak, és szigorú ellenőrzési szabványok szerint íródnak, melyek a véleményíró szakmai és őszinte vizsgálatát helyezik a középpontba a termék műszaki képességeinek és minőségének figyelembevételével, a felhasználók számára nyújtott értékük mellett. A közzétett rangsorok és vélemények a fent említett közös tulajdont, valamint a weboldalunkon található linkeken keresztüli vásárlásokért kapott jutalékot is figyelembe vehetik. Nem vizsgáljuk az összes VPN szolgáltatót, az általunk leírt információk pedig az egyes cikkek időpontjában legjobb tudomásunk szerint pontosak.
CyberGhost VPN Felhasználói vélemények (A felhasználói értékeléseket nem ellenőrizzük)
8.9
2329 véleményre alapozva itt: 29 nyelven

Értékelés írása CyberGhost VPN-hoz

Értékelje a VPN-t.

Minden Sebesség Streamelés Biztonság Ügyfélszolgálat
István
István
10/10
Ár és érték.

Az ára kedvező és a szolgáltatások jók. A kezelése egyszerű és tud magyar nyelven! Sok szerver közül lehet választani. Egyenlőre negatívumot nem tudok mondani. Letölteni és filmet nézni tudok vele mert a területi korlátokat ki tudom vele kerülni.

Névtelen
Névtelen
10/10
Remek VPN szolgáltatás és program

Nagyon jó termék, egyszerű használni és elég szerver elérhető az ingyenes verzióban is. Könnyen áttekinthető felület, pár kattintás és müködik is egész. Nincs forgalomkorlát még az ingyenes használat esetén se, csak hosszú időkorlát.

Franci
Franci
10/10
Elsőosztályú VPN a Kodi-hoz

Igen jól működött és egyike azon kevés VPN-nek, amelyek valóban működőképesek közvetlenül a Kodi boxon. Igen egyszerű az installációja és a futtatása. 3 másikat is kipróbáltam a cyber ghost előtt, amelyek azt ígérték, hogy simán futni fog.

A CyberGhost VPN összehasonlítása a top VPN alternatívákkal
Értékelésünk: 9.9
Értékelésünk: 9.5
Értékelésünk: 9.4
Értékelésünk: 9.3
A szerkesztő megjegyzése: Fontos számunkra az átláthatóság és a pártatlanság, amikor a véleményünk szerint legjobb VPN-eket mutatjuk be olvasóinknak. A listánkon szereplő egyes piacvezető termékek, beleértve az Integót, a Private Internet Accesst, a CyberGhostot és az ExpressVPN-t, a mi anyavállalatunk, a Kape Technologies tulajdonában vannak. Az általunk kiválasztott VPN-ek alapos teszteken esnek át.

A szerzőről

Mónika tech rajongó, aki szabadidejében új kütyükkel játszik, és komolyan űzi az állóképességi sportokat. Úgy véli, hogy oda kell figyelnünk az online adatvédelemre, mivel az adatok sokkal gyorsabban továbbítódnak, és sokkal több ember számára elérhetők, mint offline.

Hasznosnak bizonyult ez a cikk?
Elnézést kérünk ezért!
(Minimum 10 karakter.)