Útmutató szülőknek a gyermekek online védelme érdekében

Bevezetés

Mindig látjuk a hírekben, hogy a technológia milyen nagy befolyással van a mindennapi életünkre manapság. Sokunk gondolkodott már azon, hogy személyesen miként érint bennünket a technológia fejlődése. De hányan töprenghettekmár azon, hogy miként érinti mindez a gyermekeink életét?

A megkérdezett anyák 85%-a azt állítja, hogy a gyermekeik lefoglalására használják a technológiát.

A gyermekek egyre korábban kapják meg az első internetezéshez használatos eszközüket. Ugyanez a tanulmány megmutatta, hogy az amerikai háztartások 83%-ában megtalálhatóak a tabletek, 77%-ában pedig az okostelefonok.

Az iskolában is, túlcsordul a technológia használata. A tanárok is olyan házifeladatokat adnak a gyerekeknek, amelyek online kutatómunkát, online eszközök és alkalmazások használatát igénylik.

A technológiai újításokhoz mindig alkalmazkodni kell és megszokni azokat, ám sokan nem gondolnak a cyberbiztonsági kockázatokra. Egy újabb tanulmány megdöbbentő eredményekkel szolgált: a szülők 68%-a sohasem ellenőrzi a gyermekük online tevékenységét. Pedig ez az online aktivitás évről évre egyre csak fokozódik.

Sok gyermek számára, az online világ valóságosabbnak tűnik a valódi világnál. Végzetes fontossággal bír a gyermekeink jóllétére nézve, hogy tudomást szerezzünk róla, mit látnak az interneten és a külvilágban, és mindez hogyan befolyásolja a testi és lelki jóllétüket.

A probléma, ahogy azt a legtöbben elismerik, abban rejlik, hogy úgy érezzük, valójában nem nagyon ismerjük ki magunkat az online világban. Már az Instagram, Snapchat és Twitter is eléggé zavarbaejtőek, nem is beszélve a 4chan-ről vagy a TOR-ról. Továbbá, úgy érezzük, nem rendelkezünk elegendő technikai háttérrel a komplex rendszerben történő eligazodáshoz.

A jó hír, hogy nem annyira bonyolult bizonyos technikai ellenőrzések életbe léptetése, hogy megvédhessük az online környezetben is gyermekeinket. Messzemenően a legfontosabb, hogy a legjobb dolog, amit tehetünk a gyermekeink védelme érdekében, ha beszélünk velük; világosan meghúzva a határokat, hogy mit és mikor érhetnek el online, de fontos, hogy tudják, akkor is kiállunk mellettük, ha netán hibát követtek volna el és túl messzire mentek volna. Ez is csupán a szülői támogatás egy része, nem?

Ebben az átfogó jellegű útmutatóban, kiemeltünk nyolc területet, amelyre figyelmet kell fordítani a komplex online világ-beli navigáció közben. A gyermekeink korától függően, nem mindegyik szabály vonatkozik majd ránk. Ne csak jelenlegi útmutatóként tekintsünk rá – hogy most mit kell csinálnunk –próbáljukazt is kiolvasnibelőle, hogy a jövőben mely dolgokra kell majd figyelmet fordítanunk, gyermekeink növekedése során.

1. Mobiltelefonok és alkalmazások

Az Influence Central ügyfélkutatásai szerint, az átlag életkor, amikor a gyermekek megkapják az első okostelefonjukat, 10 év. Számos előnnyel jár, ha okostelefont adunk a gyermeknek. Egy telefon kitűnő biztonsági eszköz lehet; a gyermek arra is használhatja, hogy tudtunkra adja, ha célba ért, hogy szóljon, ha érte kell menni vagy éppen vészhelyzetben értesítsen bennünket. A telefonjukon lévő GPS-t arra is használhatjuk, hogy nyomonkövessük a tartózkodási helyüket. Egy szülő számára hatalmas könnyebbséget jelent, ha tudtában van, hogy bármikor elérheti a gyermekét.

Az okostelefonok mindazonáltal rosszul is használhatóak, és némely esetben csak még sebezhetőbbé teszik a gyerekeket. Mivel az okostelefonok személyes eszközök, gyakran nem vagyunk tudtában, hogy a gyerekek mit csinálnak rajta, vagy mire használják ezeket.

Ha azt fontolgatjuk, hogy okostelefont adunk a gyermekünk kezébe, jó ha van néhány tisztán körvonalazott útmutatásunk, mielőtt megtennénk, így mindenki jól járhat. Ha a gyermekünknek már van okostelefonja, még mindig nem késő felülvizsgálni a családi szabályokat. Demonstráljuk számukra, hogy egy okostelefon birtoklása nagy felelősséggel jár.

Vezesd be az okostelefonnal kapcsolatos szabályokat gyermekednél. Gondoskodj róla, hogy te is részese vagy a gyermeked telefonos időtöltésének, miközben biztonságban tudod.

Számos elővigyázatossági lépés van, amit végrehajthatunka telefon biztonságossá tétele érdekében:

  • Írjon alá a gyermek egy okostelefon szerződést, mielőtt vennénk neki egyet. Nyomtassunk ki egy listát az okostelefonos szabályokról és helyezzük el egy nyilvános helyen az otthonunkban.
  • Töltsünk le szülői felügyelet alkalmazásokat. A szülői felügyeletet biztosító alkalmazások fiatalabb gyermekek esetén lehetővé teszik, hogy limitálhassuk a gyermekek eszközhasználatát, meghatározzuk a lokalizációjukat és monitorozhassuk a hívásaikat és üzeneteiket. Az alkalmazások azt is lehetővé teszik, hogy kikapcsolhassunk bizonyos funkciókat különböző esetekben. Például, a szöveges üzenetküldést vezetés közben.
  • Szabjunk határokat, hogy gyermekünk hogyan és meddig használhatja napi szinten az okostelefonját.
  • Állítsunk személyes példát a gyermekeink elé. Ne használjuk a telefonunkat az ebédlőasztalnál vagy éppen vezetés közben.
  • Állítsunk fel egy töltőállomást, központi helyen az otthonunkban. A telefonoknak nincs keresnivalója a gyerekek hálójában és nem használhatják későeste.

2. Tartalmak streamelése és smart TV

Szeretünk visszagondolni azokra az időkre, amikor még az egész család közösen nézett valamit a tévében. (valójában, sokunknak volt TV-je a saját szobájában, és órákat töltöttünk a bámulásával, mindenféle szülői felügyelet nélkül).

Mindazonáltal, a tartalmak streamelésének népszerűsége igencsak megnövekedett az utóbbi időben, és több tévéműsor és film elérhető, mint bármikor valaha, amelyeknek nagyrésze nem kifejezetten gyerekeknek való.

Mindenesetre, van néhány kiváló előnye is a streaming szolgáltatásoknak. Sokuk tartalmaz kiváló minőségű, oktató jellegű gyermekprogramokat és dokumentumfilmeket. A legtöbb nem tartalmaz semmilyen hirdetést, ami azt jelenti, hogy a gyerekeinket nem bombázzák kereskedelmi üzenetek mindenfelől, mint amikor hagyományos tévét néznek. Egy egészen új világot nyithat meg a gyermekei előtt a tartalmak streamelésével – a kulcsot az jelenti, hogy miként használjaki a lehetőséget.

A nagy streaming oldalak többségének van szülői felügyeletfunkciója, némelyiknek erőteljesebb, mint a többinek. A Netflix lehetővé teszi, hogy külön profilokat állítsunk be magunk és a gyermekeink számára.

Ezen eszközöket használva, garantált, hogy a gyermekeink csak a korukhoz illő tartalmakhoz férhessenek hozzá. Mivel a Netflix gyermek menü funkcióinak más színsémája van, mint a szokásos menünek, egyszerűen láthatjuk, hogy gyermekeink az engedélyezett tartalmakhoz férnek-e hozzá. Mindenesetre, ez még nem akadályozza meg a gyerekeket abban, hogy átmenjenek a mi profilunkra, tehát még mindig ébernek kell lenni.

AziTunes és az Apple TV lehetővé teszi a szülőknek, hogy értékelési szinteket állítsanak be a gyerekeik által nézett tartalmakra. Ezzel ellentétben, az Amazon Prime nem tartalmaz szülői felügyelet funkciót, így az egyetlen dolgunk, hogy mindig kijelentkezzünk a fiókunkból és ne osszuk meg a jelszót.

Mindazonáltal, ezen eszközök egyike sem helyettesíti a gyakori beszélgetéseket a gyermekekkel, arról, hogy mit is néznek.

Monitor TV time infographic

Tartsd kordában a tv-zéssel töltött időt azáltal, hogy a szülői beállítások használatával megszabod, gyermeked naponta hány órát nézhet tv-t, beszélgessetek az általa megtekintett tartalmakról és nézzetek tv-t együtt, családként.

3. Játékkonzolok és online játékok

Az NPD csoport adatai szerint, a 2-17 éves amerikai gyerekek 91%-a játszik videójátékokat. A játékkonzolok régóta állnak számos szülő félelmeinek középpontjában. Miveligen sok játék foglal magában erőszakos vagy szexuális jellegű tartalmakat, fontos, hogy óvatosak legyünk azzal kapcsolatban, hogy milyen fajta játék kerül a gyerek kezébe.

Továbbá, az olyan konzol játékok, amelyeknek van egy multiplayer komponense is, vagy a teljesen online alapú játékok veszélyesek lehetneka más játékosok általi abuzálás szempontjából is. Számos játék lehetővé teszi, hogy világszerte chatelhessenek a játékosok egymással, potenciális erőszaknak és cyber bántalmazásnak téve ki a gyerekeket. A gyerekek kapcsolatokat alakíthatnak ki más játékosokkal és akár a személyes információinkat is kiadhatják nekik.

A játékok viszont számos készség fejlesztésében segíthetik a gyerekeinket. Segíthetnek a problémamegoldó készség fejlesztésében, a hosszútávú célok elérésének végrehajtásában és a csapatjátékosként működésben. Nagyszerű családösszetartó erejük is lehet. Szerencsére, a legtöbb játék konzol erőteljes szülői felügyeletet biztosít, így a szülők monitorozhatják a gyermekeik játékát.

Monitor and encourage safe play infographic

Bátorítsa gyermekeit, hogy vitassák meg Önnel a játékaik tartalmát. Bizonyosodjon meg róla, hogy gyermeke profilja privátra van állítva. Fontolja meg, hogy lehet-e megosztott, szociális tere a játékkonzolnak. Tanumányozza a játékok kortartományát. Használjon a szülői felügyelet funkciót, a profilok beállításakor. Limitálja azon embertípusokat, akikkel a gyermekei online beszélgethetnek.

4. Közösségi média

Noha formailag sok változás történt, a szülők évek óta ugyanúgy aggódnak a gyermekeik által nézett tévéműsorok ésa videojátékok miatt. A közösségi média másfelől egy új aggodalomra okot adó színtér.

A közösségi média használat manapság mindenütt jelen van az USA-beli tizenévesek életében; 71% használ több mint egy közösségi média platformot. Manapság a gyermekek is rengeteg időt töltenek a közösségi médiaoldalakon lógva. A non-profit Common Sense Media felmérése kimutatta, hogy a 8 – 12 éves gyerekek napi hat órát töltenek online, többnyireközösségi média platformokon, a 13-18 évesek pedig elképesztő módon napi kilenc órát is lógnak a neten.

Egy újabb Harvard tanulmány szerint, habár a legtöbb közösségi média platform elvárja a 13 éves kor elérését a felhasználóitól, a megkérdezett szülők 68%-a segített már fiatalabb gyermekének beállítani a fiókját.

A közösségi média különösen addiktív lehet a tizenévesek számára. Ugyanakkorutat nyitszámos fajta probléma előtt, mint például a cyber-megfélemlítés, felesleges megosztások, és idegenekkel való beszélgetés (többet is mondunk ezekről a későbbiekben).

A közösségi médiához való hozzáférés központi kérdés a tizenévesek fejlődő közösségi identitása szempontjából. Ennek útján tartják a kapcsolatot barátaikkal és egy egészséges módját is jelentheti a kikapcsolódásnak. A kulcs, hogy be kell tartatni velük néhány szabályt, amelyek által pozitív élmény marad a használata.

Safe rules for social media infographic

Teremtsen biztonságos környezetet. Ne engedje a gyermekeit a közösségi média oldalak közelébe, amíg nem elég idősek ehhez. Tartsa a számítógépet nyilvános helyen. Limitálja a szociálismédia oldalakon eltölthető időt. Blokkolja a bizonyos helyekről való hozzáférést az alkalmazásokhoz. Módosítsa az adatvédelmi beállításokat. Monitorozza gyermekei online aktivitását.

5. Cyber-megfélemlítés

Gyermekeink élete egyre inkább az online térbe tolódott. Sajnos, a szivatásaik is online helyszínre költöztek.

A Cyber-megfélemlítés gyakran szerepel a hírekben, mivel azonline zaklatásnak gyakran tinédzser-öngyilkosság a következménye.

A cyber-megfélemlítés a fent említett platformok bármelyikén előfordulhat, és számos formája van: pletykák terjesztése és fenyegető üzenetek küldése a közösségi média oldalakon, üzenetekben vagy emailben, pl. egy bizonyos gyermeknek adva ki magát és zavarbaejtő tartalmakat posztolva a nevében, beleegyezés nélkül privát fotókat mutogatva vagy éppen degradáló szándékkal bejegyzéseket írva egy másik gyermekről.

A cyber-megfélemlítés különösen ártalmas, mivel ennyire nyilvános. Korábban, ha egy gyermeket bántottak a társai a játszótéren, talán csak néhány társa láthatta. Manapság, egy gyermek legprivátabb információi is szétkürtölhetőek az interneten és tartósan ott is maradnak, ha csak valaki be nem jelenti vagy le nem szedeti onnan.

A Cyber-zaklatás negatívan érintheti nem csupán az áldozat online hírnevét, de az elkövetőét is, és nagy kihatással lehet a gyermek jövőjére, beleértve a kollégák hozzáállását és egyáltalán a személy alkalmazását.

Ugyanakkor extrém maradandó is a dolog. Ha egy gyerek a hagyományos zaklatás áldozatává esik, legalább otthon menedéket lelhet. De mivel a digitalis platformok mindenhol elérhetőek, az áldozatoknak meg kell küzdenie érte, hogy menedékhelyet találhassanak.

Gyakran igen nehéz megállapítani, hogy gyermekünk cyber-zaklatás áldozatává vált-e. Mindez online történik, így a szülők és tanárok kevéssé valószínű, hogy azonnal észlelnék. A gyerekeknek kevesebb mint a fele mondja el a szüleinek vagy más felnőttnek, hogy min mennek keresztül, azinternet biztonsági szervezet i-SAFE adatai szerint. Valójában, az USA kormányzatának felmérése szerint, a 12-18 éves gyerekek21%-aátélt már valamilyen zaklatást, és körülbelül 16% esett online megfélemlítés áldozatául.

A legjobb útja a cyber-zaklatás elkerülésének, ha még az elején megakadályozzuk a létrejöttét, és tisztában vagyunk a gyermekünk viselkedésével. Számos figyelmeztető jel jelentkezhet ilyenkor.

A zaklatott gyermek bezárhatja a szociálismédia fiókját és újat nyithat helyette. Kerülheti a szociális szituációkat, mikor pedig korábban élvezte ezeket. A cyber-megfélemlítés áldozatai (és az elkövetők) gyakran elrejtik a képernyőjüket vagy készüléküket, amikor mások közelében vannak, és titkolózóvá válhatnak az online tevékenységeikkel kapcsolatban. Emocionálisan sebezhetővé vagy sérültté válhatnak.

Cyberbullying infographic

Beszélgessen a gyermekével a cyber megfélemlítésről.

6. Adatvédelem és adatbiztonság

Szülőkként leginkább gyermekeink emocionális és fizikai jóllétéért aggódunk az online világban. A gyermekek sebezhetőek az anyagi károk okozására képes adatbiztonsági fenyegetésekre nézve. Ezek pontosan ugyanazok a fenyegetések, amelyekkel a felnőttek is szembesülnek: malware-ekés vírusok, adathalász próbálkozások és személyiség lopás.

A probléma az, hogy a gyermekek sokkal kevésbé tapasztaltak és általánosságban sokkal bizakodóbbak a cinikus felnőtteknél. A gyerekek számára, az olyan személyes adatok, mint a teljes nevük vagy a lakóhelyük megosztása másokkal nem tűnhet olyan nagy ügynek. Egy rosszindulatú harmadik fél akár a hitelkártya adatainkat is kicsalhatja tőlük.

Számos módja van, hogy a hackerek és tolvajok információkat nyerhessenek a gyerekeinktől. Ingyenesen letölthető játékok, filmek vagy akár csengőhangokhirdetik magukat a gyerekek számára, akik letöltve ezeket, vírusossá tehetik a számítógépet, ami azután adatlopáshoz vezethet.

A hackerek legitim cégek formájában posztolnak, mint például azt állítják, hogy a Google kéri a gyerekünk jelszavát.Vagy éppen a gyermekünk egyik barátjának is beállíthatják magukat.

Miért kell kommunikálnia a gyermekével?

  • Beszélgessen el gyermekeivel a manapság tapasztalható legnagyobb fenyegetésekről. Bizonyosodjon meg róla, hogy tudják, hogy néz ki egy adathalász támadás vagy rosszabb hírű játékok weboldala, így nem dőlnek be ezeknek a csalásoknak.
  • Győződjön meg róla, hogy minden adatukat privátan tartják és sosem teszik közzé a teljes nevüket, telefonszámukat, címüket vagy iskolájukat nyilvános helyen.
  • Beszélgessen a gyerekeivel a jelszavakról. Egy erős jelszó birtoklása a legelső és leghatékonyabb intézkedés, hogy megelőzhesse a hackinget és az identitáslopást. Egy biztonságos jelszó generátor mint például az általunk készített példány, kiváló erre a célra, és a jelszavak közös kipróbálása egy szórakoztató módja, hogy garantáljuk a lehető legerősebb jelszó használatát gyermekünk számára.
  • Mondjuk meg gyermekeinknek, hogy kerüljék a nyilvános WiFi használatát – ez egy egyszerű módot szolgáltat a hackerek számára, hogy bejuthassanak a készülékeikbe.

Mit tehet a biztonságos környezet szavatolása érdekében:

  • Installáljon egy erős antivirus programot az otthoni számítógépére és minden családtag készülékeire.
  • Fontolja meg egy VPN telepítését a számítógépére.Egy VPN, vagyis virtuális magánhálózat, titkosítja a kapcsolatát és anonimizálja a webes böngészéseit. Ezáltal sokkal bonyolultabbá teszi a hackerek számára, hogy hozzáférhessenek vagy ellophassák privát adatait.
  • Ha Ön és gyermekei számos különféle készüléket alkalmaznak egy háztartáson belül, fontoljameg egy VPN installációját a router-re. Ezen a módon, minden, a routeren átirányuló internetes forgalomvédelem alá kerül, anélkül, hogy installálni kellene a VPN-t minden készülékre.
  • Installáljon egy ad blocker-t így a gyerekeknek nem kell szembesülnie megtévesztő hirdetésekkel, amelyek arra bátorítják őket, hogy rosszindulatú programokat töltsenek le a számítógépre.
  • Ha a gyerekeknek okostelefonja is van, győződjönmeg róla, hogy a biztonsági beállítások maximális szintre vannak állítva.

7. Alkalmatlan tartalmak online megtekintése

Mivel azonline tér ennyire nyitott és nyilvános, ez az a hely, ahol a gyerekek belebotolhatnak felnőtteknek szánt tartalmakba is, amelyeket idegesítőnek zavarbaejtőnek vagy lehangolónak találhatnak. Az “alkalmatlan tartalom” sokféle dolgot jelenhet számos ember számára, a káromkodástól kezdve az erőszakon át a szexuális jellegű tartalmakig.

Nem egyszerű dolog, de beszélni kell a gyerekünkkel arról, hogy mit láthatnak online. Sok gyerek nem fordul a szüleihez, ha valami olyat látnak, amit nem kellene látniuk, mivel félnek, hogy a szüleik dühösek lesznek rájuk és elveszik a készüléküket vagy az internetkapcsolatukat.

Ha a gyerekünk ilyen típusú problémával fordulna hozzánk, a legjobb, amit tehetünk, ha nyugodtan válaszolunk és nyitottak vagyunk a beszélgetésre. Ha a szóban forgo tartalom szexuális jellegű, a gyerek valószínűleg szégyelli magát, különösen, ha a szüleivel kell erről beszélnie. Tudassuk vele, hogy kiállunk Mellette, és az elítélése nélkül készen állunk válaszolni a kérdéseire.

A fiatalabb gyerekek sokféle okból láthatnak szexuális tartalmakat az interneten. Akár véletlen folytán, egy barátjuk által vagy saját keresés eredményeképp is rálelhetnek, természetes kíváncsiságuk folytán.

Sokat segít, ha őszintén és egyenesen beszélünk a gyerekeknek a szexről, és az online pornográfia egy sarkalatos kérdése a beszélgetésnek. Számos kutatás kimutatta, hogy a pornográfia káros hatással lehet a fiatalokra, eltorzult és egészségtelen képet adva számukra a szexről. A pornográf tartalmak fogyasztása következtében a fogyasztók inkább tárgyként kezelhetik a későbbiek során a partnerüket, mint érző és gondolkodó lényként. Ugyanakkor teljesen normális, hogy a fiatalok érdeklődnek a szex és a kapcsolatok iránt. A beszélgetés nagyszerű alkalmat biztosíthat arra, hogy pozitívabb szexualitással foglalkozó forrásokhoz irányítsuk a gyerekeinket.

Számos lépés van, amivel elejét vehetjük, hogy a gyerekek olyan tartalmakkal szembesüljenek, amikre nem állnak készen, ilyen például a szülői felügyelet funkciók használata az internetkapcsolatunkon. Tartsuk szem előtt, hogy a technikai beállítások nem helyettesíthetik a nyitott kommunikációt a gyermekünkkel.

Kommunikáljunk a gyerekkel:

  • Tudassuk a gyermekekkel, hogy bármely esetben fordulhatnak hozzánk, ha valami zavarja őket, vagy ha kérdéseik adódnának valamivel kapcsolatban, amit online láttak.
  • Adjuk a tudtukra, hogy teljesen normális, ha érdeklődnek a szex iránt. Direkt a számukra vannak az olyan pozitív online források, mint például a Brook vagy a Thinkuknow. A Thinkunow különösen jó a fiatalabb gyerekek számára, és különböző, kornak megfelelősite-okkal szolgál a különböző korcsoportok számára. Segítségünkre lehet, ha együtt nézzük át az oldalt és megbeszéljük a felmerülő problémák egy részét.

A lépések, amiket megtehetünk a nem megfelelő tartalmak blokkolása érdekében:

  • Állítsunk be szűrőket a nem megfelelő tartalmak blokkolására, mint például a pornográfia. Az ISP-nk (internet szolgáltatónk) ingyenes szülői felügyelet eszközöket biztosít, ahogy a legtöbb játék konzol is. Ezeket rendszerint viszonylag egyszerű beállítani.
  • Állítsuk a Google-t“safe” módba, így a gyerekeink nem láthatnak figyelmeztetés nélkül alkalmatlan tartalmakat a keresési eredmények között.
  • Telepítsünk egy hirdetés blocker-t hogy megakadályozzuk a vírusok megtelepedését, amelyek alkamatlan tartalmakkal bírhatnak.

8. Online szexuális ragadozók

A legutolsó részünkben a legsötétebb és legijesztőbb online fenyegetést tanulmányozzuk: azonline szexuális ragadozókat. A US Department of Justice adatai szerint, az internetkapcsolattal rendelkező fiatalok13%-a esett már áldozatulkéretlen szexuális közeledésnek, és 25 gyermek esete közül egy esetben offline kontaktusra is sor került.

A ragadozók egy “grooming”-nak nevezett visekedésformát követnek. Más szavakkal, megpróbálnak kapcsolatot kialakítani egy gyerekkel, azzal a szándékkal, hogy később kihasználhassák.

Az internet sokkal egyszerűbbé tette a szexuális ragadozók életét. A ragadozók szinte bármilyen online médiumon keresztül elérhetik az online mediumjaikat: közösségi média, email, szöveges üzenetek, stb. Messze a leggyakoribb módszer mindenesetre az online chatszoba: a szexuális ragadozókkal szembesülés eseteinek 76%-a online chat szobákban kezdődik.

13% of kids with internet access are victims of sexual advances

A ragadozók gyakran többszörös online identitást készítenek, hogy beszélgetésre csalogassák a gyermekeket. A lehető legtöbbet próbálják kideríteni a megcélzott gyermekekről, azáltal, hogy kémkednek a közösségi média profiljaikon ésa chatszobákban posztolt dolgok után.

Számos gyermekkel felvehetik a kapcsolatot egyidőben, de rendszerint a legsebezhetőbbekre koncentrálnak. A ragadozók nem elégednek meg a puszta online chateléssel a gyermekekkel. Gyakran trükkökkel vagy kényszerítéssel veszik rá az áldozatokat, hogy online szexuális aktivitásban vegyenek részt, webcam-en vagy szexuális tartalmú képek küldése által. A személyes találkozást és abuzálást is megkísérelhetik az áldozatokkal.

Nem mindig egyszerű elmondani, ha ilyen történik, különösen, ha titokban tartják a szülők előtt a dolgot a gyermekek. Számos figyelmeztető jel van: a ragadozók által molesztált gyerekek nagyon titkolózóvá válhatnak, mivel a ragadozó gyakran megfenyegeti a gyermeket, hogy nehogy beszélni merjen a szüleinek vagy barátainak a történtekről. A gyerek szomorúvá, zárkózottá vagy visszavonulóvá válhatnak és hirtelen hangulati változásaik lehetnek. Abszolút fontos, hogy tudassuk a gyerekkel, mellette vagyunk és bármiről beszélhetnek velünk.

Miről kellene kommunikálnia a gyerekkel?

  • Beszélgessen gyermekével az online szexuális ragadozók jelenléte miatt felmerülő kockázatokról. Győződjön meg róla, hogy tudják, óvatosnak kell lenniük az online csevegés soránés nem szabad semmilyen személyes adatot megosztaniuk ismeretlenekkel.
  • Mondja meg gyermekeinek, hogy bármilyen problémával fordulhatnak Önhöz, függetlenül attól, hogy mi az.
  • Gondolkodjon el rajta, hogy átnézhetne esetleg néhány ilyen tartalmú oktatóanyagot a neten a gyermekkel, mint például a Thinkuknow kiváló videói.
  • Ha úgy gondolja, hogy gyermeke nagy kockázatnak van kitéve, kérjen támogatást az iskolájától, egy szociális munkástól vagy a rendőrségtől.

Következtetések

Számos különböző technikai eszköz elérhető online, amelyek segítenek biztonságban tartan gyermekeinket. Ezek közé tartoznak a VPN-ektől kezdve az antivirus szoftvereken és internetes szűrőkön át, a szülői felügyeletet biztosító eszközökig terjedő funkciók. De ezek egyike selehet elegendőahhoz, hogy teljes biztonságban tudhassuk gyermekeinket.

Ahogy többször is elismételtük útmutatónkban, nem az a megoldás kulcsa, hogy számos bonyolult technikai eszközt vonultassunk föl. (Valójában, a többségük igen egyszerűen beállítható, tehát ne hagyjuk, hogy a technikai készégek hiánya visszatarthasson bennünket.). Mindez nem jelenti azt, hogy tudni kellene kezelnünk a legújabb internetes hóbortokat, amint felbukkannak – higgyen nekünk, ez úgyse sikerülhetne soha!

Messzemenően a legfontosabb, de egyben a legnehezebb feladat is, hogy rendszeres, nyílt és őszinte beszélgetéseket folytassunk a gyermekeinkkel az életükről. Emlékezzünk, az internetescégek, közösségi média hálózatok, játék szolgáltatók és bárki más az online térben képes lehet segíteni a tartalmi korlátozások beállításában, de nem feltétlenül a gyerekek legfőbbérdekeit tartják szem előtt elsősorban.

A legalkalmasabb személyek a gyermekek online védelmének kialakítására személyesen mi vagyunk. Ha arról beszélgetünk velük, hogy miként maradjanak biztonságban az interneten, ez egyben egy kiváló kapcsolatépítő pozitív megnyilvánulásnak is számít a gyermekek irányába.

Az internetes biztonság prioritás kell, hogy legyen minden szülő és gondviselő számára. Ha hasznosnak találta ezt az útmutatót, fontolja meg a megosztását a barátokkal és családdal, a Facebook-on vagy a Twitter-en.

Hasznos volt? Oszd meg!
Megosztás Facebookon
Tweet-elés
Ossza meg ha úgy látja, hogy a Google nem tud eleget önről